POSZT - Borovics Tamás kapta a Kaszás Attila-díjat

Borovics Tamás kapta idén a Kaszás Attila-díjat. A Szegedi Nemzeti Színház művésze a nettó félmillió forinttal és Somorjai Kiss Tibor grafikusművész rézkarcával járó kitüntetést a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megnyitóján vette át csütörtökön.

Az immár hatodik alkalommal átadott díj a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerését, valamint az 2007-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt népszerű művész, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. Azokat tüntetik ki vele, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő teljesítményükön kívül jelentős közösségépítő szerepet vállaltak társulatukon belül. A 39 éves, eredetileg erdészi pályára készülő, majd 19 évesen a színház felé forduló Borovics Tamás a díj átvételét követően azt mondta, estéről estére százak előtt lép fel, ebben a szituációban meg van illetődve. Hozzátette: letaglózta az a szeretet, amely őt és színésztársait vette körül, miután a díjra esélyesként nevük nyilvánosságra került.

Pokorni Zoltán, a díjat a Mozaik Művészegyesülettel közösen alapító Budapest-Hegyvidék fideszes polgármestere azt hangsúlyozta, hogy egy olyan díjról van szó, amelyet nem zsűri vagy kuratórium, hanem a szakma és a közönség ítél oda az arra érdemeseknek. Kitért arra, hogy minden magyarországi és külhoni, állandó társulattal rendelkező, magyar nyelven játszó kőszínház, illetve alternatív színház színészei leadhatják voksukat saját társulatuk valamely tagjára. Az általuk méltónak ítélt művészek a második fordulóban hármat neveznek meg maguk közül, a díj odaítéléséről a rájuk szavazó közönség dönt. Az utolsó körbe Borovics Tamás mellett idén Nyári Oszkár, a kaposvári Csiky Gergely Színház, és Vass György, az Újszínház tagja jutott. Pokorni Zoltán úgy vélte, már a három jelölt közé kerülni is hallatlanul nagy elismerés, mert a legkeményebb kritikusok, saját kollégáik juttatták el ide őket. "Ezért bár fontos, hogy kinek a neve van a borítékban, de nem lényeges" - mondta a díjazott nevének kimondását megelőzően.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerint az, hogy a Kaszás Attila-díj átadása a POSZT megnyitóján volt, erősíti a találkozót és növeli az elismerés presztízsét. A díjátadón köszöntötte a díjazottat és a jelölteket Rudolf Péter Kossuth-díjas színművész is, szavalt Haumann Péter, a nemzet színésze, és részletek hangzottak el A padlás című musicalből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.