Pestre utaznak a vidéki színházak

A Kaszás Attila-díjátadó ünnepségével kezdődik szeptember 7-én az idei Vidéki Színházak Fesztiválja a Thália Színházban. A kilencnapos eseményen a vidéki színházak kétharmada megfordul. Öttagú nem szakmai zsűri osztja majd a díjakat, amelynek tagja például Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke is.

Míg Budapesten a sikerdarabokat akár évekig játszhatják, addig a legtöbb vidéki színházban még a legnagyobb ovációval övezett produkció is csak igen ritkán ér meg több évadot. Akad olyan színház, ahol a város mérete miatt tíznél alig többször lehet eljátszani egy-egy előadást. Arról pedig a legtöbb színház ritkán álmodhat, hogy a fővárosi közönséggel megismertetheti munkáját.

Pont emiatt hozták létre a Vidéki Színházak Találkozóját, amelyet ma már fesztiválnak hívnak.

Míg korábban a színházak „csak” megmutatták előadásaikat a befogadó Tháliában, most már versenyben is állnak. Arra nehéz magyarázatot találni, miért nem szakmai zsűri véleményezi ezeket a versenydarabokat, és ha nem szakmai, akkor miért nem mondjuk a nézők. Az idei grémium tagjai: Jakupcsek Gabriella, tévés újságíró, Makrai Szonja, újságíró, Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, valamint Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója és Csupó Gábor producer.

A vidéki színházak közül a békéscsabai, a debreceni, az egri, a győri, kaposvári, kecskeméti, a miskolci, a nyíregyházi, a pécsi, a székesfehérvári, a szolnoki és a tatabányai szerepel majd a Thália nagyszínpadán és stúdióiban. Az előadások nagy része ismert színdarabból készült, például a Nórából, a Buborékokból, az Én és a kisöcsémből vagy a Kabaréból. A fehérvári Trió, Israela Margalit darabja nem a színházak sikerdarabjai közül való, mégis az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón három díjat vitt el. További érdekesség, hogy a Kaposváron bemutatott Schwajda György-művet, A szent családot fia, Schwajda Gergő állította színpadra. (Schwajda volt egyébként a Csiky Gergely Színház korábbi igazgatója.) Az előadás főszereplője Lázár Kati, aki a nyolcvanas években volt a kaposvári társulat tagja, most vendégként láthatjuk.

A fesztivál honlapja szerint a kamaradarabokra már elfogyott minden jegy, de jó pár nagyszínpadira még bőven akad belépő.

Az egész eseménysorozat alatt kézműves foglalkozások, hagyományőrző vásár, gyerekelőadások, koncertek és kabarék várják a Nagymező utcába látogatókat. A Mikroszínpadon (volt Mikroszkóp Színpad) retrovetítés várható Fodor Annamáriával szeptember 8-9-én, valamint 15-én. A Best of Kabaré pedig szeptember 8-9-én megy majd délután fél hatkor – Fodor Annamáriával, Schell Judittal, Elek Ferenccel, Lengyel Tamással, Szombathy Gyulával, Vida Péterrel.

Purcarete debreceni Scapin-rendezése (Orosz Melinda, Trill Zsolt és Szűcs Kata)
Purcarete rendező szomorkás, kopott költőiségbe öltözteti a darabot: Orosz Melinda, Trill Zsolt és Szűcs Kata
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.