Palackok kora

Az ócsai devizahiteles lakópark jövendő lakói ilyen csinos gázpalackos tűzhelyeken fognak főzni (merthogy az őket megsegítő állam kispórolta a gázvezetéket a költségek sorából). A kép 1974 tavaszán készült, amikor a propán-bután palackok mindennaposak voltak a magyar háztartásokban. Nem szeretnék senkit megszólni amiatt, hogy az Ócsára költöző balszerencsés embereket időutazásra kényszeríti, biztos nem volt más lehetőség. Csak annyit jegyzek meg, hogy az ország javarésze ma már egészen más módon látja el konyháját energiával.

A tűzhelyek sorsáról – amelyek negyven éve csúcsmodelleknek számítottak – csak sejtéseim vannak. Nagy a valószínűsége annak, hogy lomtalanításkor az utcán landoltak, vagy egy-egy méregdrága konténer tetejére dobták őket, és hulladékvasként fejezték be pályafutásukat. Nem voltak használhatatlan gáztűzhelyek, a FÉG nevű magyar cég gyártotta őket, mert akkoriban még készültek kályhák, bödönök és gázsparhertek Magyarországon. Vasiparnak is lennie kellett, mert a lemezt valakinek el kellett készítenie. Sok-sok vasipari kátéesz adhatott munkát apáink generációjának azzal, hogy a tűzhelyeket nem Kínában voltak szívesek legyártatni.

Nálunk otthon akkor, amikor Bánhalmi kolléga a fotót elkészítette, anyám még azon a gólyalábas gáztűzhelyen főzte a paprikás krumplit (szombaton mindig ez volt a menü, az öcsémmel berzenkedtünk is miatta, pedig jókora házikolbászok úszkáltak a vérvörös lében), de az már ósdinak számított, anyám is vágyott olyan tűzhelyre, melynek oldalát szép fehérre zománcolták.

A gólyalábast nagyanyám vásárolta, aki falun élt, de aztán nem szerette a gázt, és visszatért a fával fűthető salgótarjáni sparhertre, annak platniján jobban megfőtt a leves, a sütőjébe pedig nem kellett alufóliába csavart cserepet tenni, hogy ne égjen kormosra a lepény vagy a kalács alja. A mamám városi asszonnyá lett anyámnak ajándékozta a gólyalábast, melynek legjobban Csöpi nevű tacskónk tudott örülni, hiszen pitesütés idején, főként zimankós téli napokon be tudott húzódni a forró sütő alá. „Hideget jól tűrő házőrző eb”, ezt írta az igazolásra az állatorvos, s a papír elegendő volt ahhoz, hogy Csöpi után ne kelljen évi 70 forint ebadót fizetnünk. Anyámék így verték át a kommunista bürokráciát. Csöpi még akkor sem lett volna hajlandó előbújni a gáztűzhely alól – kimenni az udvarra?, ez végképp nem fordult meg a kutyafejében –, amikor pedig már biztosak voltunk benne, hogy a bundája lángra kap.

Anyám imádta a blökit, de annyira azért nem imádta, hogy a jelzett kiállítás után ne biciklizzen be a ceglédi ÁFÉSZ Áruházba, s ne vegye meg a modern tűzhelyt. A gólyalábas kivonult a nyárikonyhába, a palackkal mind a mai napig működőképes, mert a szagosabb ételeket vagy a lekvárt jobb a konyhától és az étkezőtől távolabb elkészíteni. A 74-ben jelzett modern lemeztűzhely viszont rég elenyészett. Nem szerzett sok örömöt, mert a sütője pocséknak bizonyult, trükkök és évek kellettek ahhoz, hogy a kemencén és a sparherten szocializálódott lakosság hozzászokjon a rosszabb tömegtermékhez. A végén azért kellett kidobni, mert a gázvállalat nem engedte, hogy rákössék a vezetékes gázra. Nemcsak rossz volt, de életveszélyes is.

A bödönökkel valami hasonló történt. Jöttek az agyondizájnolt bidlik, meg az olyan csodafazekak, amelyekről az ügynökök azt mondták, nem kell a hús alá annyi zsír vagy olaj, aztán a végén kikötöttünk nagyanyám bevált zománcos edényeinél. Azokban valahogy még mindig finoman megfő az étel. A képen látható konyhaművészeti remekeket pedig szépen megröptettük. Vagy jobb esetben befogtuk kutyakaja-főzésre, amiben sok köszönet nem volt.

A múlt idők gázpalackjairól annyit kell még tudni, hogy a vidéki betörők ma is utaznak rájuk. Ennek prózai oka, hogy az alumínium ára negyven év alatt az egekbe szökött (miközben a magyar alumíniumiparnak, melyre egy időben országot akartak építeni, csöndben leáldozott). A lopók elsőként ezt viszik, ha már bejutottak a konyhába, s otthon berhelt masináikkal apróra darálják. A fémhulladéktelepeken nagyon jól fizetnek érte. Nekünk emlék, nekik pénz. Így vánszorog előre a szörnyű idő.

06.16. háztartási kiállítás
06.16. Háztartási kiállítás, Fotó: Bánhalmi János; 1974. március
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.