Ralph Fiennes és Kate Winslet A Felolvasó bemutatója alkalmából tartott sajtóértekezleten vesz részt az 59. Berlini Fimfesztiválon
MTI/EPA - Gero Brelör Már csak azért is, mert kisestélyiben felvonult a két Golden Globe díjjal jutalmazott főszereplő, Kate Winslet. A film egyébként a közelmúltban elhunyt két mozgókép-óriás, Anthony Minghella és Sydney Pollack utolsó közös "gyermeke". A film Bernhard Schlink azonos című regényének adaptációja: egy férfi története, aki tinédzserként komoly szerelmi kapcsolatba kerül egy idősebb nővel, Hannával (Winslet). Útjaik hirtelen szétválnak, mert a nő eltűnik. Legközelebb tíz évvel később, a bíróságon találkoznak, ahol Hanna, mint egykori SS-tiszt a vádlottak padján ül háborús bűnökért.

- Anthony tizenkét éve kezdett el dolgozni a regény megfilmesítésén, ő akarta megcsinálni, de végül átengedte közeli barátjának, Stephen Daldry rendezőnek és David Hare írónak; igaz producerként haláláig jelen maradt. Nagyon erős művészszemélyiség volt, a koncepciója nem teljesen egyezett meg a Daldry-Hare pároséval. A felvett anyagok körülbelül 65 százalékát még ő felügyelte - mondja lapunknak villáminterjúban Harwey Weinstein producer, aki Minghella elhunyta után vette át a produkciót, és fejezte be a filmet.

Arra a kérdésre, hogy vajon mi volt a koncepciók közötti különbség, már Stephen Daldry adta meg a választ.

- Biztosan nem ez a film születik meg, ha Anthony nem hal meg. Nem engedte volna meg, hogy Hanna karaktere ne kapjon bűnbocsánatot. Ez nagyon érzékeny kérdés, de úgy gondolom, hogy a németeknek ez a generációja nem vezekelt a bűneiért. Nagyon kockázatos olyan filmet készíteni, amelyikből kimarad a nagy morális tanulság - vallja be a korábban több évig Németországban élő Daldry.

A felolvasót a német kritikusok nem fogadták túl jól, igaz, a nemzetközi sajtó kedvelte. Egyébként is a vegyes fogadtatású művek fesztiválja a Berlinale (különösen a versenyprogram): szinte mindegyik mű heves reakciókat vált ki. A francia film fenegyereke, Francois Ozon Ricky című filmje esetében nincs is ezen mit csodálkozni, mert csúnyán átveri a nézőt. A film első harmadában egy naturalista-dokumentarista drámát látunk: egy gyárban dolgozó anya egyedül neveli a gyerekét, s mintha a magyar alkotóktól merített volna rendező, kamerája hosszasan időz azokon a jeleneteken, amelyekben az anya iskolából hozza-viszi a kicsit.

Az első nagy változás a gyárban következik be, egy ártatlannak tűnő cigarettakérésből szex, kapcsolat, majd gyerek lesz. Rickynek, a babának pedig később szárnyai nőnek, és úgy repked a lakásban, mint a legkitartóbb légy. Miután az abszurdból továbblépünk szürreálisba és spirituálisba (a szülőtől örökre elrepülő csecsemő egyfajta angyallá lesz), már biztosak lehetünk benne, hogy Ozon mester ezúttal tényleg túlzásba vitte az öncélúságot.

Ami pedig a magyar vonalat illeti, viszonylag szép számú közönséget vonzott péntek éjjel Peter Greenaway video-dj produkciója. A berlini magyar intézet külső falán és kivetítőkön megjelenített klippelés inkább képzőművészetnek tűnt, mint filmnek. Még akkor is, ha Greenaway szerint itt az ideje, hogy megújuljon a film formanyelve. A hét második felében sorra kerülő, román színekben induló Varga Katalinról pedig igen biztató előzetes véleményeket hallani. Reménykedjünk, hogy ez a kevés egységesen fogadott mű egyike lehet: egyöntetűen pozitívan mármint.

Kapcsolódó cikkek: A szembenézés nyert Velencében | Cinefest Miskolcon | Elfogytak a nagy nevek - Cannes-ból jelentjük | Megáll az idő az utolsó jugoszláv fesztiválján | Zsugori kelet