Öreg játékok fesztiválja

A miskolci Vörösmarty Művelődési Ház és Vörösmarty Reflektor Klub hagyományteremtő céllal rendezi meg Magyarország első Öreg Játékok Fesztiválját és kiállítását a hétvégén. A több mint ezer darabból álló régi játékok kiállítása a fesztivál ideje alatt, valamint szeptember 21. és 25. között minden nap megtekinthető.

A ház nyitni szeretne a fiatalok felé, és ebbe a körbe a legkisebbek is beletartoznak. Ennek a törekvésnek a Vörösmarty Reflektor Klub nyit teret. "Fesztiválunkra elsősorban a gyermekes családokat várjuk, és azokat is, akik szeretnék felidézni gyermekkoruk szép emlékeit" - ismertette a részleteket Gőz Brigitta igazgató.


A múlt értékeit, hagyományait szeretnék megjeleníteni régi játékokon, mesefilmeken, bábelőadásokon interaktív játszóház keretében. A pénteken kezdődő három napos fesztivál tartalmas szórakozást kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A több mint ezer darabból álló régi játékok kiállítása a fesztivál ideje alatt, valamint szeptember 21. és 25. között minden nap megtekinthető.


A rendezvényen lehetőség nyílik arra is, hogy a régi, megunt játékokat elhozzák a látogatók és egy történetet is várnak, amellyel bemutathatják a behozott játékokat. Ezáltal a személyes emléktárgyak a kiállítás részei is lehetnek, de adott esetben a játékok javítását is vállalják - jegyzete meg az igazgató.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.