Nemzeti Színház: itt az új társulat

Bemutatta régi-új társulatát Vidnyánszky Attila. A réginek nagyjából a fele elment, az új tagok között van Bánsági Ildikó, Eperjes Károly, Nagy-Kálózy Eszter, Reviczky Gábor és Hobó.

A Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színházhoz szerződött a jelenlegi társulat majdnem fele, többek között Básti Juli, Blaskó Péter, Bodrogi Gyula, Nagy Mari, Sinkó László, Szarvas József, Törőcsik Mari és Udvaros Dorottya – derült ki a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen elhangzott az is: a következő nemzetis időszak a színészekről fog szólni. A kinevezett igazgató bemutatta az új tagokat is, Bánsági Ildikót, Eperjes Károlyt, Horváth Lajos Ottót, Nagy-Kálózy Esztert, Reviczky Gábort, Schnell Ádámot, Tóth Augusztát. A debreceni társulatából viszi magával Földes László Hobót, Kristán Attilát, Szűcs Nellit, Tóth Lászlót, Trill Zsoltot és Varga Józsefet, valamint a beregszászi csapatából Rácz Józsefet. 

Harminc évnél fiatalabbat egyelőre nem szerződtetett, mivel a következő években szeretne ifjú tehetségeket vinni a Nemzetibe – végzős budapesti és a kaposvári színi egyetemisták közül. Már az első évadban közös munkákat tervez velük. Továbbá négy fiatal rendezőnek kétéves ösztöndíjat is adna.

Vidnyánszky – aki a NolTv-nek elmondta, hogy több szakmai posztjától is készül megválni – az első évadban négy darabot állít színpadra, majd évről évre egyre kevesebbet rendezne a Nemzetiben. Az első bemutató – az igazgatóhelyettes Eperjes javaslatára – Tamási Áron Vitéz lélek című produkciója lesz. (Eperjestől megtudtuk, egyelőre marad a veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója is. Arról, hogy mi lesz a feladata a Nemzetiben, nem nyilatkozott, mondván nem az ő dolga, hogy ezt bejelentse. A sajtótájékoztatón egyébként szinte az összes programfelelős beszélt az ő kivételével.) Vidnyánszky állítja színpadra Paul Claudel és Arthur Honegger dramatikus oratóriumát is, a Johanna a máglyánt. A János vitéz a harmadik rendezése és a negyedik Weöres Sándor Psychéje. Maár Gyula Pilinszky KZ oratóriumán dolgozik majd, Galambos Péter Kovács-Cohner Róberttel ír darabot – Kondor Béláról: Boldogságtöredékek címmel.

Az új vezetőség három kulcsszava: hagyomány, korszerűség és nemzetköziség. Ennek szellemében invitálták azokat a külföldi rendezőket, akik Vidnyánszky debreceni időszakában többször is dolgoztak a társulatával. Gombrowicz Operettjét a lengyel Andrzej Bubien, Shakespeare Ahogy tetszikét a román származású, Franciaországban élő világhírű Silviu Purcarete állítja színpadra, míg Viktor Rizsakov Gorkij Éjjeli menedékhelyén dolgozik majd.

Mivel csak május végére derül ki, hogy a jelenlegi repertoárból – a távozó színészek miatt – hányat tarthatnak meg, ezért tizennégy korábbi debreceni és beregszászi előadást importál a Nemzetibe az új vezetés. A vidéki és a határon túli magyar színházakkal is szoros kapcsolatra törekednek, nemcsak Pestre hozzák a produkciókat, de a Vitéz lélek októberben Debrecenben is látható lesz, majd kárpátaljai turnéra indul.

Az évadot a szerb színjátszás ünneplésével nyitják augusztus 24-én, mivel az első hivatásos szerb előadás Budapesten volt 200 éve. Szeptemberben megemlékeznek a jelenlegi Nemzeti építését levezénylő Schwajda Györgyről, aki az idén lenne hetvenéves. Fia, Schwajda Gergő rendezi A csoda című művét Kaposváron, amely vendégszerepel Pesten. Stratégiai együttműködést kötnek az Írószövetséggel, kooperálnak a Zsámbéki Színházi Bázissal, Bozsik Yvette társulatával és külföldi színházakkal.

Az új vezetés egyébként Nemzetközi Színházi Fesztiválban gondolkodik a tavaszi fesztivál idejére, és ígéretük van a kormánytól, hogy erre kapnak plusz anyagi támogatást – nyilatkozta a NolTv-nek a direktor. Lesznek nemzetközi kurzusok és fordítóműhely indul, felolvasószínházban és különböző kiadványokban (például tanulmánykötetekben) gondolkodnak. A teátrum folyóiratot is indít Nemzeti Játékszín címmel, amely a színházi műhelytitkokat ismerteti. Vidnyánszky a színészek státuszának rehabilitációjára törekszik, így felötlött benne a színházi etikai kódex létrehozása is.

A szeptemberi jegyeket már májusban elkezdik árulni. Május 26-án a Vörösmarty térre költözik ki a direktor és jó néhány színész. Nemcsak promotálják az új produkciókat, hanem árulják a jegyeket is.

A Nemzeti Színház új vezetőségének három kulcsszava: hagyomány, korszerűség és nemzetköziség
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója tart sajtótájékoztatót a Szabadság Kávézóban. 2013.04.03. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.