Nem volt műemlék a ledózerolt posztógyár?

A 2008. március 19-én egyetlen nap leforgása alatt, engedély nélkül ledózerolt, ideiglenes műemléki védettséget élvező volt kőszegi posztógyár eltüntetése nem volt bűncselekmény a bíróság szerint, amely a hat vádlottat felmentette. Most újratárgyalják az ügyet.

Újra első fokon tárgyalják a lerombolt kőszegi posztógyár ügyét, melynek vádlottjait a Kőszegi Városi Bíróság első fokon felmentette - közölte a Vas Megyei Bíróság szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Pozsonyi János elmondta: a megyei bíróság új elsőfokú eljárást rendelt el ítéletében, amelynek lefolytatására a Szombathelyi Városi Bíróságot jelölte ki.

Első fokon felmentették a műemlékrongálás vádja alól a volt kőszegi posztógyárat leromboltató vállalkozókat; az akkor meghozott nem jogerős ítélete szerint ugyanis az ideiglenes műemléki védelem alatt álló épület nem minősül műemléknek, védettséget csak jogszabály, miniszteri rendelet adhatott volna.

A perbe fogott vállalkozók a vád szerint 2008. március 19-én egyetlen nap leforgása alatt engedély nélkül ledózeroltatták a volt kőszegi posztógyár ideiglenes műemléki védettség alatt álló épületét.

A bíróság az első rendű vádlottat K. Szabolcsot közokirat-hamisításban bűnösnek mondta ki, mivel meghamisította a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal határozatát, és azt úgy állította be, mint ha a hivatal is hozzájárulását adta volna a bontáshoz. A vádlottat ezért a bíróság három hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három évre felfüggesztette, valamint kötelezte 88 ezer forint bűnügyi költség megtérítésére.

A bíróság ugyanakkor mind a hat vádlottat felmentette a műemlék megsemmisítéssel való megrongálásának vádja alól. Ítéletében hangsúlyozta: nem történt bűncselekmény, álláspontja szerint ugyanis a műemlék fogalma törvényi szabályozás hiányában nem terjeszthető ki. A kulturális örökség védelméről szóló törvény pedig csak azt tekinti műemléknek, amelyet a miniszter rendeletben azzá nyilvánított.

Az ügyész akkor fellebbezett az ítélet ellen, a vádlottak és védőik elfogadták azt, a Vas Megyei Bíróság pedig másodfokon hozott ítéletében új eljárás lefolytatását rendelte el.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.