Nem akar igazgatóváltást a Ludwig alapítója; az EMMI reagál - FRISSÍTVE

Bár a minisztérium igazgatóváltást tervez a budapesti Ludwig Múzeum élén, az intézmény alapítója, az aacheni Peter und Irene Ludwig Stiftung nem támogatja az igazgatóváltást. Ezt az alapítvány egyik vezetője, Walter Queins mondta el az Index munkatársának.

Bencsik kiemelkedően jó munkát végzett az elmúlt öt évben – nyilatkozta az Indexnek Walter Queins, aki elmondta, az aacheni Ludwig alapítvány az öt évvel ezelőtti igazgatóválasztás menetétől eltérően az idén nem vett részt a szakmai zsűri munkájában. Azt is hozzáfűzte, a szerződésben nem szerepel, hogy kötelező lenne meghívni a Ludwig Stiftung képviselőit, de sajnálatosnak tartja, hogy nem lehet hatásuk a vezetőválasztásra. Különösen, hogy a Ludwig alapítvány Bencsik kinevezésének megújítását szorgalmazza.

Queins nem ismeri a másik jelentkező, Fabényi Júlia szakmai hátterét, így a vele való együttműködésről nem tudott véleményt mondani. Arról, hogy a budapesti Ludwig Múzeum az új városligeti múzeumi negyedbe költözne, már beszélt Baán Lászlóval, de mivel csak egyszer találkoztak a miniszteri biztossal, számos kérdésük maradt.
A Ludwig alapítvány 1989-ben olyan szerződést kötött a magyar állammal, amelyben kölcsön- és örökbe ad jelentősebb nemzetközi kollekciót, hogy elindulhasson a budapesti Ludwig. Cserébe a magyar állam vállalta, hogy a múzeum gyűjteményébe adja a Nemzeti Galéria kortárs gyűjteményét. Ez a mai napig nem történt meg, igaz, ez még nem lezárt kérdés.

Nyomatékosan kérik

A Szabad Művészek Társasága nyomatékos kéréssel fordult Fabényi Júliához, mondván Magyarországon az önkényes jogalkotók által létrehozott jogi szabályozás az utóbbi években egyre inkább a döntéshozói folyamatok nyilvánosságának kiszorítására törekszik. Mint írják, a Ludwig Múzeum igazgatói pályázatának lebonyolítása is ennek jegyében zajlik.

Az elmúlt napokban kiderült, a múzeumvezetői pályázat bíráló bizottsága Fabényi Júlia művészettörténészt javasolta a főigazgatói posztra. Mivel úgy tudni, két érvényes pályázat érkezett a minisztériumba, ezért kérik Fabényit, Bencsik nyilvánosságra hozott pályázata mellett az övé is megismerhető legyen még a miniszteri kinevezés előtt.
Ez olyan természetes gesztus lenne, amely segítené a tisztánlátást, és egyértelmű helyzetet teremtene. Egy ilyen pályázat megmérettetés, ahol programok és koncepciók versenyeznek egymással, a szakmának, a közvéleménynek, az intézmény munkatársainak joguk van megismerni ezeket!

Az Emmi reagál

Pénteken közleményt juttatott el a NOL-hoz az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Ludwig Múzeum fenntartója. A tárca azt írja: "Bencsik Barnabásnak, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatójának határozott időre szólt a mandátuma, ami 2013. február 28-án lejárt. Ezt a tényt a sajtóban megjelent írások szerint többen nem hajlandóak tudomásul venni, holott a demokratikus gondolkodás alapja a hatályos törvények tisztelete." A közlemény szerint a minisztérium a törvényi előírásoknak megfelelően járt el, amikor kiírta a nyilvános, "a vezetői posztot nem hitbizománynak tekintő pályázatot".

A március 1-jén kiírt pályázatra két pályamunka érkezett, ezeket a miniszter által létrehozott javaslattevő bizottság megtárgyalta és értékelte – írja a tárca, hozzátéve, hogy a bizottság munkájában "részt vett a műkritikusok nemzetközi szövetsége, az AICA magyar szekciójának elnökségi tagja is." Az Emmi munkatársait, valamint a bizottsági tagokat a pályázók személyiségi jogainak védelmében titoktartás köti, vagyis sem a pályázókról, sem pedig a pályaművekről nem adhatnak információt. "Az ezzel ellentétes állítások a hatályos magyar jogszabályok figyelmen kívül hagyásáról tanúskodnak" – fogalmaz a közlemény.

"Bencsik Barnabás az előző kormány idején, Hiller István minisztertől – egy akkor sokak által vitatott eljárást követően – 2008-ban, öt évre kapta megbízatását. Intézményvezetői munkájához a minisztérium mindvégig, így az elmúlt három évben is minden támogatást megadott, szakmai munkájába senki semmilyen módon nem avatkozott bele. A Ludwig Múzeum állami költségvetési intézmény, ezért vezetőjének megbízására a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek hosszú évek óta érvényben lévő rendelkezése vonatkozik, amelynek értelmében a határozott idejű vezetői megbízás lejártát követően új pályázati eljárás lefolytatása szükséges. Erről a tárca 2012. december 21-én kelt levelében tájékoztatta Walter Quienst, a Peter und Irene Ludwig Stiftung ügyvezető igazgatóját is. A miniszteri döntés határideje 2013. május 12., előtte a tárca személyesen is konzultálni kíván Walter Quiensszel a főigazgatói pályázat ügyében" – zárul a sajtóközlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.