A cím magáért beszél, a fedlapon látható nő combközépig érő, alul fodros szoknyában, lábak keresztbe, árnyéka a falra vetül: nem túl eredeti. Mondjuk, egy pesti utca éjjel. Vagy egy százhalombattai, vagy mindegy is. A fülszövegben kiragadott részlet pedig egy videóról beszél, vagyis a videón látható nő és a folyosón sétáló főhős látszólagos ellentétéről. Pedig a folyosón sétáló harminc feletti tanárnő, és a videón látható drogos prostituált ugyanaz a személy.

A korábban versekkel jelentkező Miklya Annának A hivatásos a második regénye. Vagyis: a tavaly megjelent Eloldozás inkább kisregény, hosszú elbeszélés a maga százharmincvalahány oldalával, és az idei könyvhétre megjelent mű sem sokkal hosszabb. Amitől mégis regényszerű élményt ad (mindkettő), az a lassan vonuló sűrűség, tömörség, pontosság, amellyel a 24 éves szerző operál. A hivatásosban sincsenek (legalábbis nem tűntek fel) káprázatos, „csettintekutána” mondatok, nincs bravúrkodás – bravúr viszont akad. Nagyjából az egész. Hát mi az, ha nem bravúr, hogy egy e/1-ben kelt százhetven oldalas monológ leszámol a prostituáltakról alkotott (ilyen-olyan) tévképzeteinkkel?

A főhős, Erika nem sokat gondolkodik, amikor az egyetemista lányok szépségversenye után, ahol udvarhölgy státuszt ér el, luxuskurvaságra csábítják. Csinálja, „engem tényleg csak a pénz érdekel, nincsenek skrupulusaim” alapon. A pénz pedig jól jön, mert édesanyja halála után igencsak megcsappan a családi kassza, apja pedig nem túl sok energiát feccöl az életbe, Helgának, a kishúgnak meg enni kell adni. A kishúg a minden. Az ipar abbahagyása is miatta történik. Az első napok egyikén az iskola nyári napközijében feladatot kapnak a gyerekek: rajzolják le, mivel foglalkozik az anyjuk. És Helga bizony nem tud mit rajzolni. Anyja nincs, a nővére pedig – mit is csinál?

A tanárnő végzettségű Erikát egy régi ügyfele, Gábor beajánlja a Gyöngyösibe, egy budai egyházi gimná­ziumba, és lényegében ekkor kezdődik a regény cselekménye. Kiváló jellemrajzot kapunk a bigott despota igazgatónőről, Bajzáknéról, az ő csicskájáról, Gajdosról, az énektanárról vagy éppen Takács Eszterről, a mindig ellentmondó, mindig okvetetlenkedő diáklányról, akivel komoly háborút vív a főhős. A pontosság és alaposság végivonul a szövegen, jól rajzolja meg Erika és Álmos, a végül rútul megbukó rebellis tanár balul elsülő liezonját, a tanárnő-diákfiú viszonyt, a mindig az alagsorban üldögélő iskolapszichológus, egyszer­smind jó barát, Agács portréját. Helyén a mellőzött szerelmes bosszúja, ami a kishúg kvázi megrontásában és teherbe ejtésében nyilvánul meg, helyén a végkifejlet – minden a helyén.

Szóval, hogy mire vágyik az olvasó, ha kurvaregényt vesz a kezébe? Talán arra kíváncsi, hogyan él egy prostituált, mit szeret, mit nem szeret, mi az álláspontja a finomfőzelék-sültkolbász kombót illetően, esetleg, hogy ugyanúgy vasalja-e a vasalnivaló inget, mint a rendes háziasszonyok? Vagy inkább mocskot akar olvasni, némi izgalommal kecsegtető utcai koszt, legyen benne kokain, kemény, testnedvekkel nyakon öntött párbeszédek és éjjeliszekrényen hagyott húszezres? Legyenek benne szabatosan megfogalmazott szabados orgiák?

Ezen csak később gondolkodtam el, úgy Kőbánya-Kispestnél. Az utolsó oldal után becsuktam Miklya könyvét, és baromira sajnáltam, hogy nem lehet rágyújtani a vonaton. Elkélt volna pár nyugtató slukk. Helyette inkább körbenéztem, és azt találgattam, vajon ki játszhatná Erika szerepét A hivatásosból készítendő filmben.

Meglepően sok nőt láttam, akire talán bólintanék. Ez például ijesztő. Erika egy tök átlagos „jónő”, aki szenved, szeret, harcol. Akin természetesen egyáltalán nem látszik, hogy kurva volna. Aki tehát nem hivatásos.

Legfeljebb hivatásos élő.