Négy nap Debrecenben

A hagyományokhoz híven ezúttal is érkeznek világsztárok, megismerkedhetünk a szomszédos országok jazzéletének együtteseivel, és színre lép a magyar jazz minden nemzedéke, különösen nagy számban a legújabb irányzatok fiatal, díjnyertes képviselői. Ebben a stílus kavalkádban a jazz minden híve megtalálhatja a kedvére való zenét. Szeptember 1-jén irány Debrecen!

Negyven évvel ezelőtt, 1972. november 23-án a debreceni Bartók teremben jött létre a Magyar Rádió és a Kölcsey Művelődési Központ első közös jazzestje, amelyet a Debreceni Jazznapok nyitó eseményeként tartunk számon.

Szakcsi Lakatos Béla
Szakcsi Lakatos Béla

A szervezőket a négy közreműködő, ifj. Balogh Gyula (Miskolc) triója, a Debreceni Jazz Kvartett, Kovács Gyula együttese és az Apostol együttes sikere sarkallta a folytatásra. Szándékuk találkozott a Magyar Rádió törekvéseivel, így Debrecen is csatlakozott a ’70-es években a vidéki városokban létrejött jazzfesztiválok hálózatához.

A szervezők nem kisebb célt tűztek ki, mint hogy a hangversenysorozat néhány év alatt érje el egy Európa-szerte ismert fesztivál rangját, és váljon a magyar jazzélet fórumává. Azóta ez a rendezvény  Magyarország legrégebbi, folyamatosan működő jazzfesztiváljává vált.

Negyven év, negyven együttes – mi más lehetne a négy nap műsorának rendezőelve? A hagyományokhoz híven ezúttal is érkeznek világsztárok, megismerkedhetünk a szomszédos országok jazzéletének együtteseivel, és színre lép a magyar jazz minden nemzedéke, különösen nagy számban a legújabb irányzatok fiatal, díjnyertes képviselői. Ebben a stílus kavalkádban a jazz minden híve megtalálhatja a kedvére való zenét.

A fesztivál új vonása, hogy birtokba veszi a Kölcsey Központ valamennyi helyszínét – a Nagytermet, a Báltermet, a kiállítótermet és a folyosót, amihez a Baltazár tér nyitott színpada és a MODEM kertje társul – így esetenként több, párhuzamosan futó hangverseny közül választhatnak az érdeklődők. Az események többsége ezúttal is díjtalanul élvezhető, a kiemelt koncerteket pedig kedvezményes bérlettel tekintheti meg a közönség.

Debrecenben mindig is rang volt fellépni, a meghívottak megtiszteltetésnek veszik a lehetőséget. A 40. Debreceni Jazznapok-  amely 2011. szeptember 1. és 4. között várja az igényes muzsika híveit-  kínálata méltó az évfordulóhoz. A 2010-ben bevezetett kiemelt vendégművész státusz két muzsikusa, a Kossuth-díjas Szakcsi Lakatos Béla zongorista és a pályakezdő, debreceni születésű Subicz Gábor trombitás különböző formációkban minden nap színpadra lép, megannyi helyzetben mutatva sokoldalúságukat. A programot színesíti továbbá Bori Viktor és Szalai Gábor duója, a Harcsa Veronika Quartet, Thea Soti és Éder Ferenc duója, Váczi Eszter zenekara vagy a Gayer Mátyás Trió. A V4 Jazz Marathon keretében négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – kitűnő muzsikusai mutatkoznak be a fesztiválon, az Osztrák Jazzest keretében pedig a nyugati szomszéd jazzéletének reprezentánsaival ismerkedhetünk meg.

A fesztivál történetében első ízben üdvözölhetünk Spanyolországból érkező muzsikust: Chano Domínguez a tüzes latin és a flamenco jazz hangjait hozza el Debrecenbe. Omar Hakim neve széles körben ismert: a stílusteremtő Weather Report amerikai jazz-rock együttes egykori dobosa új jazztriójával lép fel a fesztiválon.

A legnagyobb név az amerikai középnemzedékhez tartozó, játékstílusával és technikájával a fiatalok muzsikusokra világszerte nagy hatást gyakorló Chris Potter: a legjobb szaxofonosok között számon tartott muzsikus és az ugyancsak világszínvonalú Budapest Jazz Orchestra találkozása rendkívüli élményt ígér.

Ha ehhez vesszük a kísérő-rendezvényeket - Gyémánt László festőművész jazzportrékat felvonultató kiállítását, a négy évtizedet áttekintő fotós szemlét és a ceglédi dobmúzeumból érkező hangszerbemutatót -, akkor nem mondhatunk mást: igazi jazzünnepre számíthatnak azok, akik felkeresik a 40. Debreceni Jazznapokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.