Navracsics futballkapcsolata a gödörbeli átszervezés hátterében?

A kulturális intézményeknél végrehajtott fejcserék legújabb esete a Gödör Klub stábjának kipaterolása az Erzsébet térről. Pályázat nélkül bízták meg a programszervezéssel Navracsics miniszter veszprémi ismerősét.

Kilenc év sikeres üzemeltetés után egy telefonhívással és két hét levonulási idővel, indoklás nélkül mondtak fel a budapesti Erzsébet téren működő Gödör Klub üzemeltetőjének, az Uni-Co Tervező és Tanácsadó Kft.-nek, hangzott el a Gödör stábjának tegnapi sajtótájékoztatóján. Filep Ákos építész, cég- és klubvezető 2002-ben részt vett a hely építészeti kialakításában, cége bonyolítója volt a kiépítésnek és kilenc éven át a fenntartásnak, ő maga pedig – azóta elhunyt feleségével – szellemi atyja a Gödör Klubnak. A Gödör nevet, mint a kft. tulajdonát, költözésükkel el is viszik az Erzsébet térről, hangzott el, de még nem tudják, hol lesz az új Gödör.

Az Erzsébet téri objektum az állam tulajdona, a közelmúltban a kulturális tárcától a Közigazgatási Minisztérium vette át a kezelését. Fenntartását, karbantartását a minisztérium vagyonkezelője végzi, a Gödör Klubnak pedig az állami fenntartású Design Terminállal kellett szerződést kötnie. Ám a terminál csak január 31-ig hosszabbította meg a kft. üzemeltetői megbízását, amelyet kilenc évvel ezelőtt pályázattal nyert el. A Gödör stábjának szóbeli ígérete volt a minisztériumtól és a terminál vezetőjétől arra nézve, hogy a klub maradhat az idén elvégzendő építkezés idejére is (ugyanis az eredetileg ide tervezett új Nemzeti Színház félig elkészült pincéjéből és mélygarázsából alakították ki 2003-ban az Erzsébet téri kulturális központot, de akkor nem fejezték be, ez most történik majd meg).

 A szóbeli ígéretek ellenére a hét elején váratlanul közölték velük, hogy január végén távozniuk kell, s a terminál pályázat nélkül a Volt fesztivál és a Balaton Sound zenei programigazgatóját, Muraközy Pétert bízta meg a programszervezéssel, a vendéglátást pedig a Sziget fesztiválok büfécégének adta. Filep sejteni engedte, hogy az új programszervező kinevezése összefüggésben lehet azzal is, hogy Muraközy tagja Navracsics Tibor baráti futballtársaságának.

A sajtótájékoztatón a közönség soraiban ülő Muraközy azt mondta, sem foci közben, sem a foci utáni "kocsmázás" idején nem beszéltek ilyesmiről. Az igaz, hogy Navracsicsot ismeri Veszprémből. Ami a zenei programokat illeti, tovább fogják vinni a Gödör hagyományait, továbbra is remek élőzenei koncertek helyszíne lesz az Erzsébet Téri Kulturális Központ és Park.

A régi stáb és Gödör a hét végi VilágVeleje fesztivállal és január 29–30-án a Víg Végnapjaink című rendezvénnyel búcsúzik az Erzsébet tértől.

A búcsúzó Gödör Klub stábja: Máté Péter művészeti vezető, Filep Ákos klubvezető, Maróti Dániel zenei programszervező, Hunyadi Réka zöld- és civilprogram-szervező
A búcsúzó Gödör Klub stábja: Máté Péter művészeti vezető, Filep Ákos klubvezető, Maróti Dániel zenei programszervező, Hunyadi Réka zöld- és civilprogram-szervező
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.