Múzeumba kerülnek a Várbazár felújításakor talált török kori romok

A Budapesti Történeti Múzeum kőtárába szállítják azokat a török korból származó falmaradványokat, amelyek a Várkert Bazár területén zajló építkezéskor kerültek a felszínre - adta hírül a Várgondnokság Nonprofit Kft.

A héten a Várkert Bazár területén zajló építkezés földmunkálatai közben összesen nyolc, a török korból származó helyiség alapfalai kerültek elő, amelyeket több periódusban építettek. A lelet részletes dokumentálása után a maradványokat a régészek szakszerűen elbontják, és a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) kőtárába szállítják.

Az összegzés szerint a kötőanyag nélkül rakott kőfalak általában töredékes, bolygatott felületűek. A településrészlet egykori funkciója egyelőre ismeretlen, a régészek tűzhelyek nyomait is megtalálták. Az egykori külvárosi épületegyüttes pusztulását vélhetően Buda 1686-os visszafoglalása okozhatta, erre utalnak a falakban talált ágyúgolyók is. Az épületmaradványok a 19. század végén is roncsolódtak, amikor Ybl ezekre építtette rá a neoreneszánsz kert egyik díszét, az úgynevezett grottát.

A közlemény emlékeztetett arra, hogy a volt Ifjúsági Park bezárása óta eltelt csaknem 30 évben a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) a területen több alkalommal és helyszínen is végzett régészeti próbafeltárásokat, és a szondázások alapján a szakemberek megállapították, hogy a területen régészeti jelenségek, objektumok találhatók, amelyeknek feltárása szükséges. Ennek ismeretében a projektgazda számolt a Várkert Bazár megújítása során előkerülő objektumok felbukkanásával.

A beruházás megkezdését követően a Budapesti Történeti Múzeum további próbafeltárásokat végzett, amellyel szűkítette a régészeti érintettséggel rendelkező területeket. A korabeli ábrázolások és feltárások alapján lehetett tudni, hogy a területen a török korban épületek álltak.

A megfelelő vizsgálatok elvégzése után a szakmai hatóság azt a határozatot hozta, hogy engedélyezi a helyben található elemek bontását. Az elemeknek megtörtént a nagy felbontású 3D lézerszkenneres felmérése, és fotódokumentáció is készült. Ezután a BTM munkatársai megkezdték az előre, egyenként megjelölt kőanyag szakszerű bontását és azoknak a múzeum kőtárába való szállítását.

A Várgondnokság közleménye kiemelte, hogy ez a módszer a leletmentés elfogadott, gyakran alkalmazott módja, így nincs szó a falmaradványok megsemmisítéséről, "ledózerolásáról", amelyre korábban internetes források utaltak. A kőtárba kerülő anyagon a jövőben tudományos munka végezhető. A közlemény kitér arra is, hogy a török kori műhelyekkel kapcsolatos régészeti tevékenység a beruházás menetében nem okoz olyan időbeli késedelmet, amely a projekt megvalósítását veszélyeztetné.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.