Mintegy 30 vendégfellépő lesz Dés László jubileumi koncertjén

Negyven éve indult pályája összegzéseként Nagy utazás címmel tart jubileumi koncertet Dés László a Papp László Budapest Sportarénában január 11-én. A nagyszabású eseményre a most 60 éves szaxofonos, zeneszerző új dalokat is írt.

A Rózsavölgyi és Társa Kiadó és a ShowTime Budapest koncertügynökség által szervezett hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Dés László kiemelte: a koncert nem nosztalgia est lesz, szeretné, ha benne lenne a jelen és a jövő is.

Hozzátette: attól függetlenül, hogy "élnek", működnek a korábbi dalok is, nem csak a múlt felelevenítése a szándéka, új szerzemények is elhangzanak. A jubileumokról elmondta: ez egy játék, az életben nincsenek ilyen éles vonalak, megyünk, gördülünk tovább. Inkább átívelésekről van szó, átszőve mindenféle munkával, tervvel, vággyal - fogalmazott, hozzátéve, hogy a jubileum mindig ürügy lehet az összegzésre.

A mintegy 30 zenész, színész, énekes közreműködésével megszervezett koncertet Herendi Gábor rendezi. Dés László elmondta: a koncertre 20 év után újra összeáll a Trio Stendhal, amely 1993-ban fejezte be pályafutását.

A Snétberger Ferenc gitárossal és Horváth Kornél ütőhangszeressel együtt alkotott legendás dzsesszformáció 1987-ben alakult és négy lemezt készített.

A koncerten részt vesznek azok a színészek is, akiknek lemezeket írt Dés László: Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György és Kulka János egyaránt színpadra lép. Elhangzanak részletek a Szerelem első vérig és a Sose halunk meg című filmből, megszólal számos más filmsláger, valamint zenés színpadi műveinek dalai.

A koncerten fellép a Jazz+Az zenekar. Közös zenei projektjükről Geszti Péter elmondta, hogy olyan dalokat írtak, amelyekhez a tapasztalatot első közös munkájuk, A dzsungel könyve megírása alatt szerezték. Az énekesek karaktereket formáltak meg, ezáltal komplexebb, színpadon jól megjeleníthető dalok születtek.

Dés László-Geszti Péter-Békés Pál A dzsungel könyve című művének premierjét 1996-ban tartották a Pesti Színházban. A sajtótájékoztatón bemutatták A dzsungel könyve 1000. előadásának tiszteletére megjelent kottát és az 5 dalt tartalmazó CD-t is.

Az alkotók felidézték: egy héttel a premier előtt még nem volt meg a Bagirát alakító Kútvölgyi Erzsébet dala, és Mauglinak, a főszereplőnek sem volt saját dala. Az előbbi született csak meg, az utóbbit az ezredik előadásra írták meg.

A musical valamennyi dalát - köztük az új dalt is - tartalmazó kotta a Rózsavölgyi és Társa Kiadónál jelent meg. A dalok zongoraletétjét Erdélyi Péter készítette.

Dés László kitért arra, hogy A dzsungel könyve zenéjének megírásakor ki kellett találni a helyzeteket is, a jeleneteket. Ez alkalommal nem pusztán dalokat kellett írni, mivel a számok a történet részei, azt kellett továbbvinniük. Mint mondta, a zene és a dalok is alakították a darab szövegkönyvét.

Geszti Péter szerint azért volt izgalmas a munka, mert karakterekhez és helyzetekhez kellett igazítani a dalszövegeket. Hozzátette: hamar úgy kezdte érezni magát Dés mellett, mint Maugli Balu mellett. Ő szembesítette azzal, hogy az ember felelősséggel tartozik a saját tehetségével kapcsolatban, és arra, hogy minden leírt szónak súlya van.

Dés László az MTI kérdésére közölte: a koncertre készülő új dalok szövegét olyan írók, költők írták, akikkel mindig szeretett volna dolgozni, de eddig nem volt rá alkalom. Az egyik dalnak Parti-Nagy Lajos, a másiknak Bródy János, a harmadiknak Grecsó Krisztián írta a szövegét. A saját maga számára készülő új anyagot - amelyen a koncertet követően dolgozik tovább - azonban alapvetően korábbi alkotótársaival - Nemes Istvánnal, Geszti Péterrel és Bereményi Gézával - hozza létre.

Lemeze - amelynek nemcsak szerzője, hanem énekes előadója is lesz - készítése mellett Geszti Péterrel új musical írását tervezi. Jövőre a holokauszt-évre a Radnóti-szakértőként ismert Ferencz Győzővel, Mácsai Pállal, Gryllus Dorkával, valamint fiával, Dés Andrással és Lukács Miklós cimbalmossal szeretne műsort létrehozni. A Radnóti és korunk címmel tervezett est nemcsak megemlékező műsor lesz, témája ma is aktuális.
    A Kossuth- és Liszt-díjas Dés László dalai, szaxofonjátéka, musicaljei, filmzenéi és kortársdarabjai több mint negyven szerzői lemezen és öt DVD-n hallhatók, láthatók. Az alkotó a művészet legkülönbözőbb területein hozott létre maradandót, zeneszerzőként és előadóként egyaránt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.