Memorandum az Újszínház darabjai miatt

Memorandumot olvastak fel osztrák és más európai színházakban pénteken este a budapesti Újszínház új vezetőinek egy évvel ezelőtti kinevezése elleni tiltakozásul - írta az APA osztrák hírügynökség a szervező közlése alapján.

A kezdeményező, Markus Kupferblum osztrák rendező azt közölte a hírügynökséggel, hogy a megmozduláshoz a legtöbb osztrák színház, valamint többek között a berlini Komische Oper és a párizsi Theatre Rond-Point is csatlakozott.

A kezdeményezés Facebook-oldalán olvasható memorandumban úgy fogalmaznak: ma egy éve annak, hogy Budapesten a város egyik legjelentősebb színházát egy jobboldali radikális nézeteket képviselő intendánsnak adták át. A színházban azóta "uszító" darabok kerülnek színpadra - írták. A kinevezést a rasszizmus európai újraéledését jelképező "tabusértésnek" látják, és ezért mindenkit arra hívnak fel, hogy lépjen fel a tolerancia, a sokszínűség támogatása és a gyengébbekkel való szolidaritás mellett hazájában és közvetlen környezetében egyaránt.

Kupferblum tavaly az Újszínház vezetőváltása kapcsán hívta fel a színházi szakmát és a közönséget, hogy együtt ünnepeljék - a vezetőváltás napján - február 1-jén az európai színházi tolerancia napot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.