A miértre, mondjuk, könnyebb választ adni, mint a mikorra, lévén, hogy tizenegy éven át nem lehet viccesnek maradni még akkora nagyágyúkkal sem, mint Havas Henrik vagy Verebes István; pláne nélkülük. Egy ilyesféle formátum hozzávetőleg négy-öt-hat-hét évig futhat úgy, ahogyan kell, menetből, promotálhatóan, eladhatóan, és igen: viccesen, aztán mindegyik szereplőnek találnia kell a postaládájában egy céges fejlécű levelet, miszerint az érdemek (stb.) elismerése mellett a vezérigazgató úr most már búcsúpartit rendez nagy sajtónyilvánosság bevonásával, lesz koktél, tequila, hasis, várunk szeretettel, dátum, pecsét, aláírás.

A Hetes viszont még tényleg megy, s az embert lassan úgy kell megbökni, hogy röhögjön már a vasárnap esti poénokon: "Volt a Schindler's List, most van a stylist." Mondjuk én ezt tisztelettel kivágtam volna, s nem csak azért, mert önmagában sem annyira jó e poén, hanem. Habár természetesen Pista bácsiék anno mondtak ennél különbet is, főleg a szegény Viktorra; nyíltak a bicskák zsebben, repültek az utászszekercék a készülékekbe, címlap, címlap, címlap.

Pedig most is minden be van dobva. Bajor Imre sajnálatos magánéleti problémái okán még Verebes István és Havas Henrik is igyekszik kvázi indirekt reklámot adni a műsornak azzal, hogy megannyi fórumon "Hajrá, Kicsi Huszár, ne add fel, velem is történt ilyen, amikor..." típusú dolgozatokba bocsátkozik, nyilván azért is, mert mindenről saját maga jut az eszébe; s akkor még nem beszéltünk a torkon ragadt főkérdésről, amelyből a műsor készítői célzottan is próbálják a lehető legtöbbet kihozni: akkor most aztán ki pótolja az Imit?

A Winkler Robi?

A Vadon Jani?

Az a sztendápos lány?

Az van, sajnos, hogy beülhetne oda Darth Vader, Isaura vagy a Füles Mackó is, mert tökéletesen mindegy már. Nem Hajós Andrással vagy Hajdú Steve-vel volna itten a gond-probléma, inkább azzal, hogy a Heti Hetes körülbelül 2005-ben véget ért. Noha addig is küldtek rá gyújtóbombát innen-onnan szépen, hogy így komcsi alapszervezet meg úgy liberális mókusörs, ekként az egész egy nagy okádás, még a szalonokban eltartott kézzel csöpögő hurkát zabáló polgártársak is odatapadtak a képernyőre, mert a műsor megfelelt küldetésének: alapvetően például szórakoztatott.

Kellett hozzá, naná, hét különböző, egymás torkának is ugró karakter, az újdonság varázsa, nem utolsósorban az, hogy akkor még lehetett és volt értelme min kiakadni, politikusok fejét lehúzott slicchez odahúzni. A műsor mostanra elfáradt, mondanivaló már nincs; olyan az egész, mint egy afterparti, amelyen a szilveszteri eufóriának nyoma sincs, a fej zúg, az ég szürke, de ha már úgy alakult, akkor ott vagyunk, s a megmaradt piamennyiség kulturált elfogyasztása mellett becsületesen villogtatjuk a harminckettőt. Egyebekben pedig még jól tessék idegondolni György Péter szociokulturális és társadalomfilozófiai gondolataival vegyített aktuálpolitikai meglátásait, s akkor helyben is volnánk.

Kész, ennyi.

A magam részéről megrendülten állok a Heti Hetes sírjánál, s lapátolom a földet a ker. televíziózás egyik legsikerültebb próbálkozására. Mit tehetnék? Jöjjön a Frizbi Hajdú Péterrel.