Megszűnik a Magyar Kultúra Alapítvány

A kormány döntött arról, hogy kezdeményezi a Magyar Kultúra Alapítvány megszüntetését; a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint a határon túli magyar és a hazai szellemi élet képviselői közötti kapcsolatok szervezését is ellátó alapítvány feladatait a jövőben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.

Az alapítvány céljainak megvalósítása, feladatának további ellátása közfeladatot ellátó szerv által hatékonyabban megvalósítható" - szerepel a kormányhatározat szövegében. A dokumentum szerint a kormány a megszűnő Magyar Kultúra Alapítványnak a hitelezők kielégítése után fennmaradt vagyonát a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatására fordítja, az alapítvány feladatait a továbbiakban az alapkezelő látja el.

Az MTI telefonon megkereste a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatóját, Koncz Gábort, aki nem kívánt nyilatkozni.

A kormány Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kezdeményezésére tavaly decemberben döntött úgy, hogy nonprofit gazdasági társaságok és központi költségvetési szervek veszik át harmincöt, a kormány által létrehozott alapítvány és közalapítvány feladatait, ezek ugyanis megszűnnek. Az akkori határozat megbízta az állami vagyon felügyeletéért, valamint a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztert: tegyék meg a szükséges intézkedéseket egyes alapítványok és közalapítványok megszüntetése érdekében. Az akkori határozat azt is rögzítette, hogy a kormány többségi részesedéssel közhasznú szervezetként működő nonprofit gazdasági társaságot alapít az eddigi feladatok ellátására.

A megszűnő alapítványok között szerepel a többi között a Nemzetközi Pető András Közalapítvány, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány, a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány, a Környezetgazdálkodási Oktatási Fejlesztésért Alapítvány, a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány és a Magyar Könyv Alapítvány.

A határon túli magyar források koordinálásáért felelős Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Szülőföld Alap, mint elkülönített állami pénzalap jogutódja biztosítja a jogosult intézmények, civil szervezetek és programok finanszírozását.

(Forrás: MTI.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.