Elhunyt Bálványos Huba

Meghalt Bálványos Huba Munkácsy-díjas grafikusművész, ismert pedagógus, egyetemi tanár - közölte a család hétfőn az MTI-vel.

A 73 éves grafikusművészt hosszantartó, csendes méltósággal viselt betegség után augusztus 12-én, pénteken reggel érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

A művésznek az idén júniusban egykori tanára otthonában és műtermében, Zebegényben, a Szőnyi István Emlékmúzeumban nyílt kiállítása életművéből. A Tisztelet a Mesternek elnevezésű sorozat keretében megrendezett tárlaton litográfiákat és színes ceruzával készült figurális kompozíciókat láthat a közönség. A kiállítás nyitva tartását meghosszabbították, így augusztus vége helyett szeptember 10-ig látogatható.

Bálványos Huba 1938. június 7-én született Budapesten. A Művészeti Gimnázium elvégzése után 1956 és 1962 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult, mestere volt Ék Sándor, Pap Gyula, Raszler Károly és Szőnyi István is. A Képzőművészeti Főiskola ábrázoló geometria tanáraként dolgozott 1963-tól 1972-ig, 1977-től a Budapesti Tanítóképző Főiskolán esztétikát, művészettörténetet, vizuális nevelést tanított.

Főiskolai tanár 1986-ban lett, 1992 és 2004 között a vizuális nevelési tanszéket vezette, 2008-tól professor emeritus. 1990-ben alapítója, 2007-ig elnöke volt a Felsőoktatási Vizuális Nevelési Kollégiumnak. Számos tudományos, művészeti, pedagógiai és ismeretterjesztő írást publikált és több felsőoktatási tankönyvet is írt.

1962-től tizenkét éven át volt a Fiatal Művészek Stúdiójának tagja, 1969 és 1971 között Derkovits-ösztöndíjas volt, 1991-ben az Eötvös Alapítvány ösztöndíját nyerte el. 1977 és 1986 között a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségében a képgrafikus szakosztály titkára, 1986 és 1990 között alelnöke volt. Tagja volt a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Szakmai Kollégiumának és a Magyar Mozgókép Közalapítvány Népszerű-tudományos Szakkollégiumának is.

Alakos munkáinak többsége litográfia, vegyes technikájú rajz és grafika. Nagyméretű falképeket is készített, iskolai emlékfalat és bronz portrédomborműveket. Linómetszeteiből, grafikáiból tematikus és műfajok szerinti mappák jelentek meg. Könyvillusztrációkat is készített.

Itthon több mint száz, külföldön öt egyéni kiállítását rendezték meg, emellett rendszeres résztvevője volt a grafikai biennáléknak. Számos alkotását vásárolták meg közgyűjtemények, a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében is számos műve található.

Munkásságának elismeréseként több díjban részesült, 1979-ben Munkácsy Mihály-díjat, 1997-ben pedagógiai tevékenysége elismeréseként Szent-Györgyi Albert díjat, 2008-ban Eötvös József-díjat kapott, tavaly Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjat vehetett át.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.