
Nem hallja, nem hallja, nem hallja! A bulvársajtónak különösen nehéz dolga volt a tájékoztatón Népszabadság - Kurucz Árpád
Február 2-án indul Fábry Sándor új showműsora az m1-en. A humorista az RTL Klubtól igazol át a köztévéhez – pontosabban vissza, mivel 1998-ban még itt indult az Esti Showder.
Fábry előadása szerint a lényeg – mármint ő maga – nem változik. A nemes egyszerűséggel 'Fábry' néven futó új műsor leginkább külsőségeiben különbözik majd az eddigiektől. A Millenáris Teátrumban forgatják majd, egyrészt a gyártási függetlenség miatt, másrészt azért, mert "az MTV finoman szólva nem tombol a gyártókapacitásban" – mondta Fábry Sándor.
Változik a díszlet is: szakítani akartak a "New York-New York" érzéssel, de a köztévé sem kért a csinnadrattából. Egy lepukkant pesti bérházat formál az új díszlet, Fábry pedig "háztetőkön oson" majd. Kevesebb vendéggel is számolnak, inkább egyszemélyes showműsor lesz, "hosszabb monológokkal" – Fábry el is ismerte, hogy az interjúalanyok sosem érdekelték igazán.
Zérus tengely
 A közszolgálati nagy visszatérője könnyekig hatódott, hogy a képen nem látható Medveczky Balázs MTV-vezér 'zászlóshajónak' nevezte. Cserháti Ágnesnél keres vigasztalást Népszabadság - Kurucz Árpád
A 70 perces műsor kéthetente csütörtök este kilenc órakor jelentkezik az m1-en; Böröcz István, az MTVA (a közszolgálati médiumok közös tulajdonosi alapja) vezérigazgatójának várakozásai szerint az elejétől bőven túlteljesíti majd a műsorsáv nézettségi átlagát, ami a minimális elvárás. Fábry Sándor elmondása szerint a műsortól a megrendelő azt reméli, hogy "a szeptemberben még a zérus tengellyel többé-kevésbé párhuzazmosan futó nézettségi görbéjük főnixmadárként feltámad".
Medveczky Balázs MTV-vezér szerint az új műsor illeszkedik az októberben elindult új műsorstruktúrához, miszerint nívós szórakoztatást is meg lehet jeleníteni a közszolgálatban; arra számít, a Fábry lesz az egyik "zászlóshajójuk" (ennek hallatán Fábry teátrálisan könnyekre fakadt az MTVA szóvivőjének vállán).
Hevenyészett számítás
Az MTVA adásonként 15-18 millió forintért, 2 évre, évente 20 adásra szerződött Fábry produkciós cégével, ez három évre meghosszabbítható. A műsor teljesen külső gyártásban készül. Böröcz beszámolója szerint remek szerződést kötöttek, ami a piaci árak alapján is büszkén vállalható. A pontos összeget nem árulták el, Böröcz tájékoztatása szerint az elvárható nézőszámmal a produkció adásonként, egy nézőre vetítve 18 forintba kerül majd, ez kedvező nézettség esetén 2-3 forinttal csökkenhet.
Munkatársunk hevenyészett számítását (két évre, negyven adásra 600-700 millió forint) Böröcz pontatlannak mondta, ugyanakkor nem látja akadályát a szerződés nyilvánosságra hozatalának.
 Két héttel ezelőtt debütált a Fábry első adása. Népszabadság - Kurucz Árpád
Hány sonkás kifli?
Fábry az összeggel kapcsolatban arra kérte az újságírókat, ne arról írjanak, hogy az összegből hány lélegeztetőgépet lehetne venni, vagy hány sonkás kiflit Nagy Navarro Balázséknak (a köztévé hírmanipulációi miatt éhségsztrájkoló tévés szakszervezeti vezetőről és társairól van szó, akiket az MTVA többek között azzal vádolt, hogy titokban sonkás kiflit esznek – a tüntetők 'leleplezésének' még külön Facebook-oldalt is szenteltek).
Amúgy Fábry leszerződtetése több mint 3 millió sonkás kiflibe kóstál a köztévének (bár nagy tételben nyilván olcsóbb, tehát lehet, hogy 4 milliónál is több), de hogy kevésbé elrugaszkodott példát hozzunk: a 600-700 milliós összeg a tizede annak a pénznek, amit az MTVA az idén megspórol bérköltségben a tavalyi ezerfős leépítéssel.
One man show
Fábry Sándor mellesleg nemcsak az újságírókat, hanem Böröcz Istvánt, Medveczky Balázst és a moderátor Cserháti Ágnes MTVA-szóvivőt is alig hagyta szóhoz jutni, és mintegy megelőlegezve, mire számíthatnak tőle a nézők, "one man show"-t produkált a Teátrumban, gyakori szexuális utalásokkal fűszerezve monológját (az odasereglett rajongói legnagyobb örömére).
Amiatt pedig kikelt magából, hogy a meghívott újságírók nem a műsorával kapcsolatos kérdéseket is fel merészeltek tenni a köztévés vezetőknek (de ha a műsoráról is kérdezték, a médiaceleb akkor is kiosztotta az újságírókat, főleg a bulvárlapok tudósítóit).
Fábry a Népszabadság tudósítóját is kioktatta, amikor a szerződés pontos összegéről próbáltunk érdeklődni Böröcznél, illetve arról, hogy indul-e vizsgálat az MTV Híradó legújabb "szakmai hibája" miatt (vagyis amiatt, hogy üres utcákat mutattak a január 2-i több tízezres Andrássy úti tüntetésről szóló riportban). Fábry az összeggel kapcsolatban – Böröcz helyett – azt válaszolta, "lehet ezen borzongani", de szerinte inkább azzal kellene foglalkoznia a Népszabadságnak, hogy kik és mennyit "bokáztak el" az MTV-székház-ügyleten. (A székházügyről többek között itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, valamint itt olvashatnak).
Amikor pedig Böröcz István végre szót kapott Fábrytól, a humorista tiltakozásul bebújt az asztal alá, így az MTVA-vezér – Fábry új főnöke – úgy válaszolt, hogy közben Fábry Sándor kandikált ki az asztal alól.
Nem volna ildomos
Az MTVA vezérigazgatója érdemben nem felelt a kérdésünkre: "előszeretettel elfelejtik a kérdezők, hogy a Híradó készítéséért az MTI Zrt. felel, nem az MTVA és nem az MTV Zrt., ezért sem volna ildomos belebonyolódni a megválaszolásába" (magyarán sem a Híradót sugárzó köztévé, sem annak tulajdonosa nem tartja magát illetékesnek a kérdésben – A Szerk). Az MTI pedig már közzétette saját véleményét közleményében (ebben nevezték szakmai hibának a történteket, azzal magyarázva, hogy nem ért oda időben a tüntetésre a forgatócsoportjuk).
Emlékeztetőül: Böröcz István maga rendelt el vizsgálatot decemberben a szintén az MTV Híradójában elkövetett "szakmai hiba", a Lomnici-botrány miatt.
|