Foglalkozása: újságíró

Az Országhatár című lapnál kezdte sorkatonaként, majd a Kurírnál folytatta, később a Népszava parlamenti tudósítója lett, ezt követte egy induló csatorna - az RTL - Híradója, aztán egy akkor még újnak számító műfaj, az Origo következett. Öt éve tért vissza a híradózáshoz, a TV2-nél, nemrég pedig a Tények szerkesztőségvezetője lett György Bence.

- Hány szóban tudod elmondani legrövidebben a Kulcsár-ügy lényegét? Ezt azért kérdezem így, mert egyrészt Pulitzer-emlékdíjas lett a témáról Mong Attilával közösen írt könyvetek, másrészt egy híradósnak minél rövidebben kell tudnia megfogalmaznia a lényeget.

- Egy egyszerű szélhámosság látszata mögött nagyon is tudatos sikkasztás történt.

- Magánkiadásban jelent meg a könyv, nem találtatok rá kiadót?

- Nem nagyon kapkodtak érte. Több kiadó mondta vissza akkor, amikor készen lettünk vele, de nagy meglepetésünkre a sajtó a tenyerén hordozott bennünket akkoriban, mert szinte minden komolyabb orgánum meghívott, hogy beszéljünk róla. Kerestünk vele, ha ugyan keveset is, de pozitív lett a vége.

- Térjünk rá a jelenlegi munkád egy részére: miben különbözik egy néző számára az a Tények, amit te szerkesztesz?

- Érdekes kérdés. Általában azok tudják, akik ismernek. De nem baj, ha ez nem tűnik fel, mert nagyon hasonlóan gondolkodunk és az elképzeléseink sokban egyeznek. És hát, nekünk nem is érdekünk, hogy megkülönböztessük magunkat egymástól, mert nincs közöttünk rivalizálás. De talán kevésbé hiszek egy-egy egyedi történetben, mint más kollégáim, inkább szeretem az úgynevezett ,,mainstream" híreket. Szívesebben kerülöm a kisebb stílű bűncselekményeket, amik ugyan megérnek egy percet, de én inkább pazarlásnak tekintem az arra fordított időt, van, aki szerint ezek ugyanolyan részét képezik az ország történéseinek aznap. Bár mindhárom szerkesztő előtte foglalkozott politikával, talán azt lehet mondani, hogy ez engem az átlagosnál jobban érdekel. Én voltam hármunk közül a legtöbbet politikai és parlamenti tudósító, tehát a gyökerek innen jönnek.

- A nézettség a Tényekben is mindenekfelett áll?

- Majdnem minden felett. Nyilván ez nem egy bulvár híradó, de egy bizonyos területen belül érdekünk a nézettség, hiszen ebből élünk mi is, amellett, hogy szeretnénk az összes fontos hírt beletenni az adásba. Ez a munkának a szépsége és a fontossága is. Nekünk nyilván be kell számolnunk a komplikált adóváltozásról is, de ezt kell érdekesen tálalnunk, hogy a néző lehetőleg informálódjon is, és közben ne unja magát halálra. Ez a Tények sikerének is a titka, hogy bármilyen bonyolultnak tűnő hírt is el tudunk mondani érdekesen.

- Van olyan egzakt ok, ami miatt nézettebb egy Tények-adás, és amitől kevésbé az?

- Úgy szokott lenni, hogy ha történik valami, akkor minket is többen néznek. Tehát például a politikai változások, a válság mind felerősítették az érdeklődést a Tények iránt. Ne felejtsük el, hogy a hírek fogyasztása is a szórakozás egyik eleme. Akármilyen furcsa, tény, hogy a nézők számára általában az első szempont a szórakozás és második a tájékozódás. Ha ez a kettő találkozik, akkor jól dolgoztunk.

- Miből áll a te munkád?

- Az előző napi felkészüléssel indul, majd aznap reggel kilenckor van az értekezlet, ahol a riporterek javasolnak témákat, amiket együtt beszélünk át. A szerkesztőnek a dolga, hogy ki mit forgasson le, és felhívni a figyelmet bizonyos szempontokra. De hiába döntjük el reggel, mi kerül adásba este, a Tények egyharmada ki fog cserélődni a reggeli ,,menüből". Maga az adás elkészítése nemcsak a riporterek anyagaiból áll, hanem abból is, hogy melyik téma milyen hangsúlyt kapjon a műsorban, van e hozzá élő kapcsolás, vagy milyen hosszú anyagot engedünk egy témához, mi kerüljön a bevezetőbe, mi legyen a hírsorrend. Ez már délutántól folyamatos feladat, ami technikai aktivitást is igényel, például abban, hogy milyen kép legyen a műsorvezető háta mögött, mik legyenek a címek. Illetve a riporterek dilemmáit is segíteni kell, akik délután visszajönnek a forgatásról és elkezdenek vágni. A műsorvezetők a felkonferálásokat a riporterek szövegei alapján írják, őket orientálom abban, hogy mire helyezzék a hangsúlyt. Emellett egész napos a kommunikáció a szerkesztő, riporterek és műsorvezetők között. Az, hogy adás közben még készül anyag, az teljesen természetes, hiszen a Tények alatt is történhet esemény.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

- Azt hogy lehet orvosolni?

- Logisztikai varázslat zajlik, ülök egy asztal előtt három telefonnal, és folyamatosan problémát oldok meg. Olyan is van, amikor egy riporter két stábbal forgat. Például amikor a cigánygyilkosság elkövetőinek a tárgyalása zajlott, egy stáb rögzítette kívülről az eseményeket, egy pedig bentről készített felvételeket. Az érkezésnek is meg kellett lennie, és annak is, amikor bent viszik őket valahova.

- Ez elsősorban ülőmunka?

- Igen.

- A klasszikus újságírói munka azért nem éppen ilyen...

- Valóban nem szoktam meg könnyen. Számomra ez nehéz döntés volt, mert ritka az olyan újságírói karrier, amikor valaki klasszikus újságíró marad egész életében, és így kerül feljebb a ranglétrán. Azt szerettem az újságírásban, hogy változatos volt, és mindennap más emberekkel ismerkedhettem meg. A mostani munkám szerkesztőségvezetőként pedig már sokkal inkább menedzseri feladatokkal jár, ami újságíróként talán furcsán hangzik, de én nagyon élvezem. Főként azt, hogy megismerkedtem egy ilyen nagy kereskedelmi tévé működésével, a hírműsoron túl is.

- Mekkora felelősséggel jár a Tények szerkesztőségvezetőjének lenni?

Nagyon nagy a felelősség. Meg kell tudni fontolni, hogy az ember milyen híreket hogyan tálal egy ekkora tömeg számára. Nemcsak a nézőkre van hatásunk, hanem az egyéb sajtótermékekre is. És nyilván van befolyásunk némileg az eseményekre is. Nem a műsornak, hanem magának az információnak van hatása. Egy tévedésre, vagy egy sugallt javaslatra megmozdulnak az emberek. Tudunk, bár kifejezetten nem akarunk befolyásolni folyamatokat. A hírműsor bemutatja az eseményeket, nem irányítja.

- Mit gondolsz, ti találjátok meg a politikai híreket, vagy a politikusok sajtósai tálalják azt úgy, hogy számotokra érdekes legyen?

- Ez teljesen hullámzó. Van, amikor úgy érezzük, hogy a politikusok követnek bennünket, és van, amikor mi követjük a politikusokat. Régen inkább egyéni médiastratégiák voltak, az elmúlt időszakban viszont sokkal egységesebb, szervezettebbek az akciók.

- Van olyan hír, amitől még te is kiborulsz?

- Nyilván az olyan tragikus események, amelyek kisgyerekekről szólnak, engem is ki tudnak borítani, mivel van két gyönyörű kislányom, akik egyébként rengeteg erőt adnak ahhoz, hogy a nehéz helyzeteket megfelelően tudjam kezelni.

György Bence újságíró-riporter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.