Semmit sem tudok róla. Talán senki nem tudott róla semmit. Lehotka Gábor keveset beszélt, talán keveset is kérdezték. Még fényképet se sokat látni róla, mindig csak azt az egyet, szigorú arccal néz lefelé, feltehetően a manuálokra, mert a háta mögött egy orgona sípjai láthatóak. Sötét ruha, szorosra kötött nyakkendő, nem igyekszik bemosolyogni magát a közönség kegyeibe. Mégis ő volt évtizedeken át az orgonista Magyarországon. Nem az egyetlen, de a Lehotka. Talán azért, mert valóban jó muzsikus volt.

Fejér Gábor felvétele, 2009-12-29, Elhunyt Lehotka Gábor orgonaművész, zeneszerző, orgonaszakértő, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezetője és egyetemi tanára. A Liszt-díjas művészt 71 éves korában érte a halál. A felvétel 1976. december 22-én Vácott a zeneiskola új orgonájának avatása alkalmából rendezett konceten készült.

Mi még? Eligazodni sem lehet a róla szóló pletykák, adomák, anekdoták között. Mesélik, hogy amikor nem engedték föllépni a tihanyi apátságban, odadobta a pártkönyvét Aczél Györy íróasztalára, úgy szaladtak vele utána. Lehet. A rendszerváltás után meg miséket irt. Ez biztos. Ennek ellenére óvakodnék mindenféle következtetésektől. Attól is, hogy a szélirányt fürkészte volna, attól is, hogy meghasonlott emberként élte az életét. Egyik megoldás sem illik tökéletesen a szigorú archoz.

Talán semmi sem illik hozzá, csak a fekete bakelitlemezek. Évtizedeken át karácsonykor ezer és ezer lakásban tették föl Lehotka Gábor Bach-lemezét, hallgattuk, ahogy furcsán, röviden fogja meg a d-moll toccatában a frázis végét, nem bőgeti a hangszert, inkább a tiszta formát akarja megmutatni. Sejtelmem sem volt róla, hogy beteg, és hogy ennyire beteg, de mégis épp a napokban gondoltam rá: nekem a d-moll toccata és fúga valahogy már mindig Lehotka-darab marad, elkerülhetetlen, hogy magamban mindig az ő interpretációjához hasonlítsam az új felvételeket, előadásokat. Vagyunk így egy páran, és vannak így fiatalabbak is. Nem halhatatlanság, de túlélés.