Legó-Jézus a templomban

Húsvét vasárnap nagy nap volt a svédországi Västeras-i Önsta Gryta templom türelmes híveinek életében. Kétéves kemény munka eredményeként elkészült az a harmincezer lego építöböl álló Jézus szobor, amelyet Bertel Thorwaldsen dán szobrász 1800-as években alkotott müvéröl másoltak; az eredeti alkotás a koppenhágai dómban áll.

A rafináltan megvilágított ember nagyságú hófehér legószobor valóban gyönyörü látvány az oltár mellett - lelkendezett Per Wilder plébános. Az alkotás kapcsán sok barátság, ismeretség szövödött az egyházkösség hívei közt, kicsit olyan volt a szoborépítés, mint a régi idök közös munkával, énekléssel kisért falusi estéi - jegyezte meg.

Az összeállítás során egyetlen csepp ragasztót sem használtak, mindössze egy acélmerevítőre  és egy macskakőre volt szükség, a megfelelő tartás és a stabilitás érdekében.  Annak a veszélye ugyan fennáll, hogy a szobrot szétszedik és a darabjait hazaviszik a hívek, de reménykednek benne, hogy inkább azzal a lélekdarabkával térnek haza, amely egy-egy építöelemhez kapcsolódik - mondta a plébános.

A lego Jézus már eddig is rengeteg érdeklödöt vonzott és feltehetöen a turisták érdeklődását is felkelti.

 

A boy examines a statue of Jesus Christ made entirely out of Lego bricks at a church at Vasteras April 12, 2009. The 1.8 metre (5.9ft) tall statue, a copy of Thorvaldsen's
A boy examines a statue of Jesus Christ made entirely out of Lego bricks at a church at Vasteras April 12, 2009. The 1.8 metre (5.9ft) tall statue, a copy of Thorvaldsen's "Resurrected Christ", has taken parishioners 1 1/2 years to construct out of 3
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.