Korrekt módon filmre vitt valami, két abszolút sztárral

De addig csapnak ellen, amíg a végén eljutnak egy olyan filmhez, mint a Kettős játék. Gyanakodhattam volna előre, mert Speier Dávid mégiscsak a legjobb hazai magyar szövegkészítő, és ha a Duplicity szó magyarítására csak ennyi szellemi munkát volt hajlandó áldozni, akkor nem szörnyű nagy kedvvel vetette bele magát a munkába.

Nem is lenne különösebb értelme. A film ugyanis tipikus mai film, nincs ugyan agyoneffektezve, de azért színes, mi több, színvilágos, szokás szerint van az acélkék színű valóság és a sárgás boldogság, Rómában szeretjük egymást, New Yorkban, Zürichben és általában a világ északibb, esősebb tájain viszont az üzleti világ hideg fényei nyaldossák sziluettünket. Korrekt módon filmre vitt valami, két abszolút sztárral. Julia Roberts, ahogy csúszik szét az arca, úgy mutatja meg, hogy titokban jó színésznő is, Clive Owen meg kissé ugyan átgondolhatná a hajfestéke mennyiségét és színkombinációját, de akkor is halálosan jóképű, és érzékeny módon az, esendő és szép, tökéletes kombináció. A mellékszereplők vagy sztármellékszereplők, mint Tom Wilkinson és Paul Giamatti, vagy minden okuk meglenne rá, hogy sztár-mellékszereplők legyenek.

A profin rendezett, profin szereposztott, egyáltalán nem költségkímélt filmhez csak egyetlen dolog hiányzik: a forgatókönyv. Amelynek a hiányát tovább súlyosbítja a színesség, a terjedelem, de még a profizmus is: egy idő után világos, hogy azért kell olyan varázslatosan bűvészkedni színekkel, lassításokkal, fényekkel és helyszínekkel, azért kell úgy rakosgatni az idősíkokat, hogy a sok 13 hónappal később és 14 hónappal korábban felirat után már egyáltalán ne tudjuk, hol vagyunk és mi történik, hátha így nem tűnik föl, milyen végtelenül ostoba és banális cselekményt kellett elosztani százhuszonöt percre. Hátha nem vesszük észre, hogy ez a páros, ez a nem tudom, ki mikor kit ver át kapcsolat néhányszor már volt a vásznon, legemlékezetesebben a Thomas Crown-ügy eredeti és újra elkészített változatában.

Egy ideig azt hittem, a film paródia, nem lehet, hogy a legbonyolultabb kémszervezetek mind arra koncentrálnak, hogy megszerezzék a legújabb hajnövesztő szer képletét, de ez a humorrész vagy elsikkadt, vagy meg sem született. Ha valamit parodizál a film, akkor az saját maga, a tehetetlen filmstúdiók, amelyek azt hiszik, hogy bármit filmre lehet vinni, és bármely mozit sikerre lehet erőltetni, csak megfelelő mennyiségben kell az anyagiakról gondoskodni. De a Gutenberg galaxis viszszavág: amíg könyvből lesz a film, addig Hollywoodban mindenhez három dolog kell: történet, történet, történet.

Kapcsolódó cikkek: Top-les: Női uralom | A nap kritikája (Fáy): Puskás, az Öcsi | A világ száz legszebb filmje: első Az aranypolgár | Mi lesz veled, Átrium? | Művészmozink lesz Párizsban