Itthon nem látták A lyukas zászlót

A kommunizmus bukásáról és a magyar '56-ról szól az Amerikába elszármazott fiatal színész-rendező, Kovács Klaudia 95 perces dokumentumfilmje. Itthon nem támogatták, egyelőre be sem mutatták, noha külföldön sikereket aratott.

Több tengerentúli és európai filmszakmai fórumon is elismerést kapott a 2007-ben befejezett A lyukas zászló (Torn from the Flag) című alkotás, amelynek készítésében közreműködött az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos és az időközben elhunyt, másik híres magyar származású operatőr, Kovács László. A Kaliforniában élő alkotó a közelmúltban az MTI-nek nyilatkozott: szerinte a jelenlegi "posztkommunista kormány és annak képviselői akadályozni látszanak a film... magyar emberekhez való eljutását". Holott - hangsúlyozta - művéről egyes történészek és filmkritikusok úgy vélekednek, "a legjobb '56-os film, amelyet valaha készítettek".

Lapunk érdeklődésére a rendezőnő - aki az ugyancsak kint élő Hules Endrével társszerzőségben dolgozott - közölte: 1998 és 2007 között számos magyarországi szervezettől és személytől, egyebek mellett a kulturális és oktatási tárcától, a Külügyminisztériumtól, az '56-os Emlékbizottságtól kért támogatást, de sehol sem kapott. Tavaly szeptemberben a New York-i Magyar Kulturális Intézeten keresztül próbált kapcsolatba lépni Hiller István oktatási és kulturális miniszterrel, mert megítélése szerint filmjét jól használhatnák a magyarországi történelemoktatásban. Nem járt sikerrel.

Bár kértük a rendezőt, hadd tekintsük meg a filmjét, ez végül nem vált lehetővé. Orsós László Jakab, a New York-i MKI igazgatója viszont megnézte, és színvonalasnak tartja az alkotást, de megjegyezte: elsősorban a külföldi, például az amerikai közönség tájékozódását segítheti. Más független amerikai filmes forrásunk szerint figyelemre méltó, hogy a film hangsúlyosan vizsgálja az USA szerepét, felelősségét a magyar fölkelés alakulásában. A filmben nyilatkozik a többi között Henry Kissinger, Habsburg Ottó, Göncz Árpád, Berecz János, Pozsgay Imre.

A rendezőnő volt alma matere, a Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatója, Vereckei Ágnes levélben javasolta Hiller Istvánnak, vegye pártfogásába a művet - tudtuk meg az OKM sajtóirodájától. Megkerestük az igazgatónőt, Kovács Klaudia korábbi magyartanárát, akinek volt növendéke egyik itthoni látogatása alkalmával megmutatta filmjét. A tanárnő érdekesnek, sokoldalúnak tartja az alkotást, amely több nézőpontból közelíti meg a témát, méghozzá jó ritmusban, és a mai, klipszerű képekhez szokott fiataloknak ez is vonzó lehet. Az igazgató szerint történelemtanároknak kellene eldönteniük, alkalmazható-e a tanításban. Miklósi László, a Történelemtanárok Egyesülete alelnöke elmondta lapunknak, nem látta A lyukas zászlót, de a tanárok számos '56-os témájú játék- és dokumentumfilmet használnak munkájukban. Az egyesület egy-egy történelmi film kapcsán vetítéseket szokott szervezni tanároknak, diákoknak. Hozzátette: nem árt, ha a mű mögött hivatalos forgalmazó áll, és angolul beszélő film esetén szükséges a magyar felirat is. Fölvetette, a film akár a világhálón is közzétehető lenne.

Az OKM sajtóirodája lapunknak küldött válaszában közölte: Vereckei Ágnesnek megírták, a minisztérium nem befolyásolhatja a hazai filmforgalmazók és tévéállomások döntéseit a bemutatandó filmkínálatról. A magyar kormány egyébként 1956 ötvenedik évfordulója kapcsán hét játékfilm és egy dokumentumfilm elkészítését támogatta. Kovács Klaudia hivatalosan nem fordult az OKM-hez vagy Hiller miniszterhez. "Természetesen a tárcának tudomása van A lyukas zászló eddigi sikereiről... Reméljük, a hazai forgalmazók is felfigyelnek rá, és a magyar közönség is hamarosan megtekintheti" - áll a sajtóiroda tájékoztatásában.

Idősebb Berkó Pál 1956-os felvétele is csupán nemrég került elő. Talán Kovács Klaudia filmjét is láthatjuk majd...
Idősebb Berkó Pál 1956-os felvétele is csupán nemrég került elő. Talán Kovács Klaudia filmjét is láthatjuk majd...
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.