Tilos a lovagló nyakkendő!

A magyar lakosság zömének - köztük a nőknek és a rendszerváltás után született fiataloknak - nagyjából odáig terjed az egyenruhák terén szerzett tudása, hogy egy katonát nagy biztonsággal meg tud különböztetni egy civiltől. Legalábbis ami a tudatos ismereteket illeti. Hiszen, gondoljanak csak bele, egy filmet nézve mindnyájan öntudatlanul is azonnal "belőjük" a kort, látva a vásznon feltűnő hadfiak sapkáját, zubbonyát vagy nadrágjának szabását. A dolog egyszerű - ha a német katonára hasonlít a magyar honvéd, '45 előtt járunk, ha a szovjetre, akkor meg utána.

Nos, hogy mennyivel árnyaltabb ennél a helyzet, azt mutatja be a Huniform könyvsorozat második kötete, a magyar katonai egyenruhák 1945 és 1956 közötti változását végigkövető album. Tóth László egyenruhagyűjtő és -tudor vállalkozását ezúttal Baczoni Tamás, a Hadtörténeti Múzeum főmuzeológusa segítette hozzá a megvalósuláshoz.

Huniform Könyvek, 9990 forint
Huniform Könyvek, 9990 forint

Tóth László könyvkiadói elszántságát kiegészítette Baczoni Tamás rendkívül alapos és szakszerű tanulmánya, valamint a korábbi, a két világháború közötti korszakot feldolgozó kötetből már ismert izgalmas tabló, amelynek kitűnő képein élő modellek feszítenek a komplett egyenruhákban. Mindezt a tárgyalt évtizedet reprezentáló, hétszáznál is több fotó, valamint gazdag jegyzetapparátus egészíti ki.

Meglehet, első hallásra mindez egy viszonylag szűk réteg sajátos hobbijának tűnik. S persze az is, hiszen nem épp köznapi ismeret, hogy mikor vezették be a szovjet típusú rohamsisakot, mikor a lengő váll-lapot, mely egyenruhafajták készültek posztóból, s melyek zsávolyból. De a könyvet olvasva hamar rájön az ember: mindebben ott van a korszak egész történelme is.

Hiszen gondoltak például valaha arra, miben járt a magyar honvéd, miközben az ostrom után lábadozott az egész ország? Véres és tépett rongyokban, jelképesen militarizált civilben, SS-álcaruhában, vagy épp a Kossuth híd építésénél kapott munkásöltözetben - ami jött. És tudták, hányszor cserélt a demokratikus hadsereg egyenruhát 1956 októberéig? Háromszor, lényegében a kapcától a rohamsisakig. A '45 szeptemberében bevezetett, európai összhatású uniformist 1949-ben egy enyhén "keleties", majd 1951-ben egy teljesen a szovjet mintát követő egyenruha váltotta fel.

A laikus számára mégis a temérdek kuriózum a könyv legnagyobb értéke. Hogy megtudhatja, az 1948-as év demokratikus fuvallatai között még bátorították a tiszthelyetteseket, szabadidejükben hordjanak polgári ruhát; habár azt is hangsúlyozták, ez semmi esetre se "üsse meg a jampec, vagy egyéb nevetséges figura öltözködési rendjét". A következő évtől viszont önálló szabályzat rögzítette, mi minden tilos: így a kézben hordott kesztyű, a lovagló nyakkendő, illetve orvosi bizonyítvány híján a sétabot. Kiderül az is: az 1951-es egyenruhacsere egyik oka abban rejlett, hogy a posztóuniformist nem lehetett sugárzásmentesíteni, s hogy a közlegények nyári zubbonya csak a fotókon mutatott jól. A valóságban pár mosástól kifakult, és fagylaltosruhának becézte az állomány.

Olvashatunk az ellátási káoszról, a szovjet mintájú mosási szabályzatról, a tíznaponként (szakácsoknak, pékeknek hetente kétszer) esedékes fehérneműcseréről és a három minisztérium, plusz a Gumikutató Laboratórium által is vizsgált, ám ennek ellenére hordhatatlan gumírozott vászoncsizmáról.

A korról azonban talán mégis az a szabály mond legtöbbet, amely arról rendelkezik: elhalálozás esetén az elhunytakon egy darab inget, egy darab gatyát, egy pár kapcát, egy darab ingzubbonyt és egy darab nadrágot kellett meghagyni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.