Álmodozások kora

Bár hivatalosan januárban indul az új, Jordán Tamás vezette szombathelyi Weöres Sándor Színház, már működik a teátrum. Ideiglenes játszóhelyen, melynek felújítása májusig csúszik, de az új épületre kiírt ötletpályázat eredményhirdetése megvolt. Lesz-e a tervből színház, az milliárdok kérdése.

Nem pályázik többet a Nemzeti Színház igazgatói posztjára - döntött erről tavaly Jordán Tamás. Vonzóbb kihívást keresett: új teátrum alapítását - történetesen Szombathelyen. A város támogatta is ebben. Társulatot szintén toborzott Jordán, benne olyan színészek, mint Kiss Mari, Vlahovics Edit, Czukor Balázs, Szabó Tibor, Szerémi Zoltán és Trokán Péter. A csapat már bemutatkozott a helyieknek, sőt bérleteseket is verbuvált. Igaz, csonka lesz az első évad, mert január 16-án rendezik az ünnepélyes megnyitót - 9700 című darabjukkal. A szám valószínűleg a szombathelyieknek mondja a legtöbbet: ez ugyanis az ő irányítószámuk. A darabot a város múltjáról a színház házi írójává avanzsált Egressy Zoltán írja, és ehhez jönnek a színészek rögtönzései, amelyeket a társulat főrendezője, Dömötör Tamás tart majd kordában. Ő jegyzi a következő darabot, a Szerelmes Balázst is.

Míg készül a repertoár, amelybe ebben az évadban még a Cseresznyéskert, a Micimackó kerül, valamint az Ember a Földről, addig is játszik a szombathelyi társulat. Csütörtökön például látható Egressy romantikus abszurdja, a Három koporsó. Nem fogják kitalálni, ki írta a Sóska, sült krumplit, amely hatodikán megy. A további két darabot, a Czukor Show-t és a Hazugot is Dömötör Tamás írta.

Megkérdeztük Jordán Tamást, elindult-e az ideiglenes játszóhelyük, a Helyőrségi Művelődési Otthon színházzá alakítása. A nemleges választ azzal indokolta, hogy elszámolták magukat, túl sokáig tartott volna, ezért az építkezést az évad végére csúsztatták. Ha minden jól alakul, szeptemberre el is készülnek.

Új épületre szóló ötletpályázatukra harminchat dolgozat érkezett, a hatmillió forintos fődíjat a Zsuffa és Kalmár Kft. csapata nyerte. Persze
az kérdés, lesz-e folytatás, azaz kap-e a megvalósításhoz nyolc-tíz milliárd forintnyi központi támogatást a város. Ahogy Jordán mondja: az álmodozás közben jött a világválság. Ha valami csoda folytán mégis jutna erre pénz, akkor 2012-re elkészülhetne az új szombathelyi Weöres Sándor Színház.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.