John Malkovich az Égető bizonyítékban - A Coen testvérek bőkezűek a filmsztárokkal

Hazugságok hálója - forgalmazza az Intercom. Égető bizonyíték - forgalmazza a Budapest Film.

De mintha csak ennyi lenne a különbség, egyébként azonosak. Már a főcímek is emlékeztetnek egymásra, meg az az elképzelés is, hogy a második sorba is első osztályú filmsztárokat helyeznek el. A Coen testvérek a bőkezűbbek, John Malkovich és George Clooney mellé a féleszű aerobikedző szerepére rá tudták venni Brad Pittet, aki megint megerősíti a közhiedelmet, hogy alapjában véve igazán jó színész, és ha néha egy kicsit túlkarikíroz is, az nem az ő hibája, inkább rendezői bizonytalanság, hogy mennyire is kell harsányra vennie a tréfálkozást.

Brad Pittnek amúgy sincs könynyű dolga, mert a másik kettő is nagyon tud: ahogy Clooney szemének csábító és magabiztos ragyogása egy pillanat alatt a sarokba szorított rágcsáló nézésének fénytelenségére vált, az mestermunka, ahogy az a másodperc is, amikor John Malkovich a Clooney kenyeréről leeső ételdarabka után néz a padlóra, és nem szól, csak szívére veszi ezt a sérelmet is. Clooney - akármit játszik is, mellette minden férfi nyugodtan meg lehet sértődve a világra, miért pont ő ilyen jóképű, miért nem, mondjuk, én?

Hazugságok hálója - Leonardo DiCaprio szenvedélyes és érzékeny, a bálnára hízott Russel Crowe józanul cinikus
Ridley Scottnak mintha még szerencséje is lenne a színészeivel. Leonardo DiCaprio szenvedélyes és érzékeny, a bálnára hízott Russel Crowe józanul cinikus, nagyon takarékosan bánik az eszközökkel, kicsit motyorászik, sokat néz az olvasószemüvege fölött, de meglepő ereje van. És még így is mindkettőnek kapaszkodnia kell, mert a jóformán ismeretlen Mark Strong (nálunk pont nem kellene ismeretlennek lennie, hiszen játszott A napfény ízében) ropogós, félelmetes, hideg eleganciájával lejátssza őket.

Ugyanaz a két film, bár az egyik a Közel-Keleten játszódik, és bejár néhány országot, a másik meg ki sem mozdul Washingtonból, az egyikben csak egyetlenegy lövés dördül, ám az sokkal súlyosabb, mint Ridley Scott helikopteres rohama gránátvetőkkel és felrobbanó terepjárókkal. De ugyanaz a film, valami furcsa, titkosszolgálati szövevény mindkettő, ez megfigyeli azt, az kijátssza emezt, a végén már teljes az őrület, amelyből csak kétfelé lehet menekülni: a röhögésbe vagy az akciók olyan mértékű pörgetésébe, ahol már mindegy, ki van kivel, és van-e értelmük a dolgoknak, ugrani, lőni, vérezni kell.

Az üzenet is ugyanaz: valakik intézkednek, helyettünk, fölöttünk és velünk, a szervezetek, amelyeknek bennünket kellene védeniük, öntörvényűekké váltak, senki nem tudja pontosan, mi történik és miért, de akárkit kiválaszthatnak, felhasználhatnak, eldobhatnak és hagyhatnak meghalni, és voltaképpen mindegy, hogy közben dolgozik-e bárkiben is a lelkiismeret. Nem olyan fantasztikus gondolat még a filmvásznon sem, aki a Magas, szőke férfiból nem csak Mirelle Darc ruhájának kivágására emlékszik, az tudja, hogy valaha az a film is erről szólt. Érdekes, hogy harmincöt éve mintha felhőtlenebbül nevettünk volna rajta.

Előzetesek:

Égető bizonyíték

Hazugságok hálója