Kárpátok, zengjetek!
A nemzeti rock megjelenése a rendszerváltás utáni évekre, a kilencvenes évek elejére tehető, amikor az ifjúsági kultúrában is gyors változások zajlottak le. Egyrészt szemtanúi lehettünk a globalista, piackonform magatartásformák és gondolkodásmód gyors kialakulásának és térhódításának, ami azt jelentette, hogy a meghonosodó újkapitalizmus nálunk is a fogyasztói társadalom engedelmes és manipulálható eszközévé formálta a tizenévesek jelentős csoportjait, rétegeit, akik esetében az új gyorsfogyasztói mentalitás a rockzene piacán is érvényesült.
Másrészt markánsan felerősödtek azok a már korábban is mutatkozó gazdasági-szociális feszültségek (csökkenő életszínvonal, növekvő bűnözés, szegénység, drogfogyasztás, esélyegyenlőtlenség), amelyek nyomán rohamosan terjedtek a deviáns viselkedési formák, a szélsőséges nézetek, indulatok. A kinyíló zsilipeken át felszínre tört az a nemzetmentőnek is mondott jobboldali radikalizmus, aminek jeleivel a köztereken, a focipályákon éppúgy találkozhattunk, mint a klubokban (Fekete Lyuk, Viking) vagy a rockkoncerteken. A korábbi évtizedekhez hasonlóan e szokatlanul agresszív szubkultúra születésekor is a hatalommal, a globalizációval, az "idegenekkel" szemben álló, magyarságukat hangsúlyozó zenekarok (Mos-oi, Egészséges Fejbőr, Akció Egység, Ballagó Idő, Pannon Skins, Hétköznapi Csalódások, Magozott Cseresznye stb.) játszották a főszerepet. Kezdetben körülöttük csak a mindenki és minden ellen lázadó, új identitást kereső fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai próbálták meg kialakítani a saját kultúrájukat - az úgynevezett szkinhedmozgalom sokáig nem tudott kitörni az underground katakombalétből.
Nemzeti érzelmű ifjak, szkinhed zene
A jelenség akkor vált országosan ismertté, amikor a szélsőjobboldali politika, több szervezet és párt is fontosnak tartotta, hogy 1990-től a szárnyai alá vegye a "nemzeti érzelmű ifjakat". Először csak néhány politikai szélsőséges (Potyka bácsi, Romhányi László, Szabó Albert, Ekrem Kemál György Györkös István), s a hozzájuk kapcsolódó periferikus politikai erők (Magyar Népjóléti Szövetség, Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség, Világnemzeti Népuralmista Párt, Magyar Nemzeti Arcvonal) próbálták meg felhasználni a "kopaszokat" saját céljaikra, majd ezt a kis létszámú, de annál hangosabb és a demonstrációk, gyűlések alkalmával jól használható erőt 1991-1992-ben a nagyobb jobboldali pártok (MDF, Magyar Érdek Pártja, Kisgazda Párt, Nemzeti Társaság) is igyekeztek a befolyásuk alá vonni. A mozgalom ennek köszönhetően 1992 őszére annyira megerősödött, hogy a szkinhedcsoportok elérkezettnek látták az időt egy országos szervezet megalakítására. A Független Magyar Ifjúsági Front Csongrádon alakult meg, s ez volt az a szervezet, amelynek tagjai később kifütyülték Göncz Árpádot a Kossuth téren. Botrányok persze koncertjeiken is bőven adódtak, ezért a nagypolitika pártjai, illetve képviselői sorban elhatárolódtak a veszélyessé váló mozgalomtól, majd szakítottak is vele.
Az MSZP-SZDSZ kormányra kerülése után, 1995-ben már csak a MIÉP tartott szorosabb kapcsolatot a bőrfejűekkel, akik a párt rendezvényeit biztosították, de az atrocitások, majd az újabb perek hatására végül Csurka István is eltávolította őket a környezetéből. Ezt követően jelentősen csökkent a szkinhedek létszáma, melynek az volt a fő oka, hogy a jobboldal térképén mindinkább kialakult egy markáns választóvonal a mérsékelt nacionalisták-revizionisták és a nácizmus elveit, jelképeit nyíltan vállaló nemzeti radikálisok (nemzeti szocialisták) között - s ez a rockkoncerteken megszólaló "hazafias énekek" változó tematikájában is érezhető volt.
Az 1995 után a polarizálódó, egymással is rivalizáló csoportokra bomló radikális szárny gyorsan "felélte önmagát". Ehhez nemcsak az járult hozzá, hogy a zenekarokban állandóan cserélődtek a tagok, hogy a zenészek szembefordultak egymással, hogy a közönség megoszlott és elpártolt, hanem az is, hogy a Horn-kormány idején a hatalom megelégelte az ultrák randalírozását, a koncerteken rendszeresen elhangzó gyűlöletbeszédet, a neonáci jelképek és jelszavak térhódítását. A Nemzetbiztonsági Hivatal házkutatást tartott több zenekar tagjainál. Iratokat, hanghordozókat foglaltak le, az üzletekből visszavonatták a szélsőséges hangvételű felvételeket, kiadványokat, majd a perbe fogott zenészeket is kivonták a forgalomból. A szkinhedek ezt követően - a Vér és Becsület Kulturális Egyesület megalakulásáig (2002. február) - gyakorlatilag szervezet és vezető nélkül maradtak. A mozgalom ekkor csak vegetált, de a kopaszok évfordulókon, tömegrendezvényeken időnként azért felbukkantak, jelezve, hogy a katakombakultúrában, a politikai alvilágban továbbra is léteznek, számolni kell velük. Miután viszont ritkán nyílt alkalom koncertek szervezésére, az ultrák a rockszíntérről a sportrendezvényekre, a labdarúgópályákra települtek.
A magyar öntudat ébresztése
A kilencvenes évek közepétől tehát a szkinhedek gyakorlatilag kiszorultak az ifjúsági zenei kultúrából. De megmaradt - immár nemzeti rock címkével - a mérsékelt nacionalista-revizionista vonulat, amely az igényekhez alkalmazkodva a magyarságélményt, a magyar történelmi múlt dicső tetteit és tragikus bukásait, a magyar őstörténetet, a Szent Korona népének ezeréves históriáját, a "csonka ország" traumáját, illetve trianoni fájdalmát énekelte meg - egyre nagyobb sikerrel. Az évtized közepén ugyanis nemcsak a sírva-vigadós, dáridózós szórakoztatásra volt tömegigény (muskátli-zene, mulatós rock), hanem olyan élményekre, azonosulási lehetőségekre is, amelyek révén az elsősorban jobboldali közönség újra és újra megélhette a populista szónoklatok által felkorbácsolt magyarságát. Olyan új stílusú, hangvételű zenére, amely alkalmas volt egy új spirituális közösségben való felolvadásra, lehetőséget adott a rejtett gondolatok színvallására, a nemzettudat megélésére. Valami hasonló történt, mint az István, a király bemutatásakor. Csakhogy a "nemzeti fílinget" ezúttal már egy olyan új generációhoz vitték közel, amely a politikai manipuláció engedelmes eszközeként viselkedett, s érzelmileg is "vevő" volt a szélsőségekre.
Mindehhez persze hozzátartozott az is, hogy a kilencvenes évek közepére a mainstreamből, illetve az alternatív rockzenéből végleg elveszett az egykori progresszivitás, hívószavai az újabb generációk számára közhelyessé váltak, eszköztára érdektelen lett, szimbolikája megkopott. Az előző évtizedekben Magyarországon a műfaj előadóinak többsége követendő példákért elsősorban a Nyugat felé fordult, és a londoni, New York-i, müncheni zenei-kulturális-életforma-divat- vagy ideológiai mintákat követte, másolta, azokból merített ihletett, azokat a globális szabadságeszményeket képviselte a rockban, amelyek a tengerentúlról vagy Európa nyugati feléből érkeztek. Ez számított progresszívnek, ez hordozta a lázadást, ez jelentett kihívást a hatalommal szemben, s nem utolsósorban ezzel tudtak a legtöbben azonosulni a közönség soraiból. Ezt a "hagyományt" törte meg az István, a király bemutatója, példátlan sikersorozata, majd a rendszerváltást követően, az új sajátos társadalmi és lélektani állapotok közepette még inkább felértékelődtek azok a néppel, a nemzettel, az ősi múlttal, a magyarság történelmi hagyományaival kapcsolatos dolgok, amelyekre a pártállami időkben automatikusan ragasztották rá a "nacionalista" bélyeget.
Ez a vonulat a kilencvenes évek közepétől kezdett markáns irányzattá szerveződni, s az idesorolható zenekarok eleinte a jobboldali körökben (kezdetben MIÉP, majd Jobbik, Fidelitas, Ifjúsági Demokrata Fórum, MIÉP ifjúsági tagozata rendezvényein) buzgón táplált nacionalista-revizionista érzületre alapozták tevékenységüket. A stílusirányzat térnyerését aztán tovább segítették az egyre kiélezettebb politikai küzdelmek, majd a jobboldal hatalomra jutása, amely afféle "udvari zeneként" kezdte "használni" a nemzeti rockot a rendezvényein.
A jobboldali közösségépítés háttérzenéje
A nemzeti rock országos térnyerését 2000-ben a Pannon Rádió Rockszerda című adása indította el. A magyar rock jobboldalon hitelesnek elfogadott figurái [Schuster Lóránt, Nagy Feró (főszerkesztőként), Papp Gyula, Gidófalvy Attila] celebrálták a műsort, ám a magyar zenék rádiója mindinkább a szélsőjobboldali nézetek szócsöve lett. Erre a hazafias érzületekre ható, mozgósítani képes zenei erőre a következő választásra készülődve különösen a MIÉP számított és támaszkodott nagyon komolyan. Csurka István elsőként 2001. május 1-jén hívta a nemzeti érzületű rockzenészek közreműködésével majálisra a "tábort", majd július 22-én megrendezték a Pannon-vigadalom című egész napos szuperbulit a Margitszigeti Atlétikai Centrumban. Ez az esemény arról is híres, hogy itt volt látható-hallható az ilyen koncerteknek, ünnepségeknek később
megszokottá váló rituáléja: kommunistázással, zászlólengetéssel, nemzeti jelszavakkal, hagyományőrző ruhatárral, magyar hiszekeggyel, székely himnusszal, Vesszen Trianonnal, irredenta és katonadalokkal, illetve erdélyi indulókkal és balladákkal.
Ezek az első bulik azonban még családi rendezvények voltak, ám mivel a jobboldal a fiatalokat külön is meg akarta szólítani, a "szoclib" Sziget mintájára, annak alternatívájaként létrehozták Verőcén a Magyar Szigetet, illetve elindították az örvényesi Koppány-tábort, ahol már a nemzeti rock zenekarai adták meg e találkozók zenei-hangulati irányvonalát. Ettől kezdve kurrens cikk lett a "nemzeti rockzene", s a kibontakozó új trendet látva sok másod-harmad vonalbeli zenekar kezdte újra a pályáját. A tömegigényt látva egyes régen kifakult, megélhetési sztárok is gyorsan "átigazoltak" a nemzeti terepre, de a nagy köpönyegforgatás közepette sok olyan új formáció is megjelent, amelynek tagjai úgy érezték, hogy elérkezett az idő küldetésük valóra váltására.
Az első híressé vált nemzeti rockzenekarok - Ismerős Arcok, Kárpátia, Romantikus Erőszak ("a nemzeti rock hármashalma"), Magozott Cseresznye, Egészséges Fejbőr, Oi-Kor - más-más úton jártak, különféle hangon szólították meg a közönséget, de zenéjük egyben azonos volt: dalaikat erős érzelmi fűtöttséggel, pátosszal játszották, dalszövegeiket áthatotta egyfajta magyaros tematika, amely többnyire hazaszeretetről, nemzeti sérelmekről, illetve a dicső múltról szólt. Az együttesek többsége ugyanis az úgynevezett magyar értékek továbbvitelére, továbbadására összpontosít, miközben a politikai igényekhez alkalmazkodva egyre aktívabban politizált, s dalszövegeikben, nyilatkozataikban markáns politikai világképet, magyarságképet igyekszik felvázolni az identitást kereső, frusztrált, lecsatlakozási lehetőségeket kereső fiatalok, rendszerváltásban csalódott középkorú tömegek számára. Sziva Balázs, a Romantikus Erőszak frontembere szerint "Ez a zene nem egyike a szórakoztató műfajoknak, hanem szemeket felnyitó és tettekre sarkalló erő és a hatalom..."
A nemzeti rock egyik ideológusa, G. Kirkovits István szerint pedig "Ezek az együttesek időszakunk globalista kihívásai közepette sajátos eszközökkel próbálják bemutatni a hiteles magyar múltat, és megéneklik a XX. század magyarság számára fájdalmas, döntő sorscsapásait".
Mainstream, divat, jövedelmező üzlet
A nemzeti rock a Fidesz kormányzásának vége felé teljesedett ki markáns irányzattá. A koncertek ekkorra már igazi tömegrendezvényekké váltak, amely a jobboldali politikával kialakult egyre szorosabb kapcsolódás következménye volt. A zenekaroknak a 2002-es választások előtt, majd a jobboldali nézőpontból elvesztett választás után is komoly szerep jutott a "magyar szellemiség ébren tartásában". A legsikeresebb zenekarok ettől kezdve szinte egész évben járták az országot és a határon túli magyarlakta területeket, mert a politika felismerte, hogy tömegrendezvényeik nélkülözhetetlen eleme a zene. Tevékenységüket immár a jobboldali média is kiemelt figyelemmel kíséri: számos újság (Kárpátia, Magyar Jelen, Demokrata), rádió (Szent Korona Rádió), tucatnyi "nemzeti portál" (hunhir.hu, gportal.hu/nrock, hungarock.on.hu), hívja fel a figyelmet az együttesekre, hangversenyeikre, a jobboldali boltokban, üzletláncokban (Fehérlófia, Rockworld, Rockland, Szkítia Könyvesház, Szittya Könyvesbolt, Magyar Házak stb.) pedig bőséges a kínálat a szubkultúrához kapcsolódó portékákból.
A hatásos politikai marketing nyilvánvaló célja a "nemzeti értékek" továbbadása, a "nemzeti hagyományok" ébresztése, a magyar öntudat táplálása mellett a jobboldali közösség, a "tábor" egyben tartása és bővítése. Ennek érdekében a nemzeti rock zenészei csak az úgynevezett nemzeti írók és költők (Wass Albert, Dsida Jenő, Remenyik Sándor stb.) műveit zenésítik meg, régi irredenta és katonadalokat elevenítenek fel, és a harci szellem fokozása érdekében indulókat is aktualizálnak. (A zene többnyire népzenei elemekkel felturbózott sematikus rockzene, hardcore, punk, esetleg rap). Ehhez a szellemi horizonthoz igazodik a saját dalok szövegvilága is: a revíziós, antikommunista, turánista, turulista tematikában kiemelt szerepe van a jobboldal számára példaképnek tekinthető hősöknek, történelmi eseményeknek, helyszíneknek. A nemzeti rock történelmi panoptikumában ott vannak a hunok, szkíták, táltosok, regősök, Attila, Csaba királyfi, Árpád apánk, Koppány, István király, igazságos Mátyás, de ott vannak a végvári vitézek, a bujdosók, az 1956-os szabadságharcosok is, mint ahogy a helyszínek közül is gyakorta említetik Doberdó, Trianon, a Don-kanyar vagy a Kossuth tér. Ezek a dalszövegek a végletekig leegyszerűsítettek, közhelyesek, nemritkán giccsesek, mindehhez pátoszos előadásmód is társul, amelynek következtében a nemzeti rock zenekarainak koncertjei gyakorlatilag mindig hatásosak.
A nemzeti rock palettája napjainkban - a bővülő kereslethez igazodva - meglehetősen sokszínű. A stílus a választásokhoz közeledve ismét felszálló ágban van, mindinkább mainstream, divat, jól jövedelmező üzlet lett. Fesztiválok, motoros találkozók, évfordulós és pártrendezvények háttérzenéje, amely eredményesen mozgósít, és továbbra is jól segíti a közönség politikai aktivitását. Újdonság, hogy az őszinte kőkemény rock után immár ezt a zenei stílust és szubkultúrát is sikeresen exportáljuk a határon túli magyaroknak. A koncertnaptárakat böngészve több együttes (Kárpátia, Romantikus Erőszak) ma már afféle missziós zenekarként viszi az igét a magyarlakta területekre, ahol a példát követve számos új zenekar alakult az elmúlt években.
Hungarista egységfront
Másik újdonság, hogy 2006 óta, a szélsőjobb aktivizálódásának és térnyerésének következményeként ismét felerősödött a kilencvenes évek elejének ultraradikális hangja. A nemzeti rock revíziós, nacionalista hangütése ugyanis ma már túlságosan "szelíd" a szélsőjobboldali pártok körül (Jobbik, Magyar Nemzeti Front) feltűnő kemény magnak.
Az elmúlt két évben ebben a szférában is erősödött a hungarista vonal, amely nemcsak rasszista, fajvédő, antiszemita, antikommunista nézeteket vall, de nyíltan hirdeti a nemzetiszocialista, nyilas eszméit, elkötelezettségeit. A koncerteken gyakorta láthatók náci jelképek, zászlók, egyenruhák, a közönség rossz emlékű jelszavakat skandál, s a dalszövegekből is elég egy-két sort idézni annak bemutatására, hogy miféle szellemiség kap ismételten hangot: "Mein Ehre heisst Treue, ez volt a jelszavuk / Becsületem a hűség, utódaik vagyunk / Waffen SS példája előttünk lebeg / Waffen SS, tiszteljük a neved." (A.C.A.B.), "Fejfájukon virág, családjukat védték, a hungarista eszmét magukénak hitték." (Vádló Bitófák), "Szárnyaljon ismét Szálasi eszméje, ragyogjon ránk újra nyilaskereszt fénye! Fehér magyar ember, tekints fel az égre, imádkozz, hogy hazád ÁRJA legyen végre!! KITARTÁS! KITARTÁS!" (Archívum)
A nemzeti rock zenekarainak egy része ma már nemcsak a klubokban vagy a hagyományos, többnyire zártkörű jobboldali eseményeken, helyszíneken (Magyar Sziget, MagyaRock Ünnepe, Becsület Napja) lép fel, de a legnépszerűbbek kiemelt szerephez jutnak a nagypolitikában is, mint legutóbb szeptember 20-án a Hősök terén, amikor a Magozott Cseresznye és a Romantikus Erőszak "szórakoztatta" a szélsőjobbos egységfrontot, amelynek elemeit - rajongókat, utcai harcosokat, balhébetyárokat, focihuligánokat - a "bevetés" előtt jól hangolta rá az Eseményre a zene, amelyhez mostanában olyan jelszók kapcsolódnak, mint Igazságot Magyarországnak!, Vesszen Trianon!, Szebb jövőt!, Kitartás!, Lesz magyar feltámadás!
A trendet figyelve aligha kétséges, hogy a következő választásokhoz közeledve a hang és a hangnem is erősödni fog.
A nemzetirock-színtér
Mainstream
Kárpátia, Romantikus Erőszak, Ismerős Arcok, Magna Hungaria, Hungarica, Ellenzék,
Szkitia.
Posztpunkok, szkinhedek
Oi-kor, Egészséges Fejbőr, Magozott Cseresznye, Hétköznapi csalódások, Parázsló Hamvak, Új Hajnal, Akcióegység, Hunnia.
Vidékiek
Turán (Zalaegerszeg), Overload (Miskolc), Titkolt Ellenállás (Békés), Stratégia (Hódmezővásárhely), Dalriada (Sopron), Jászmagyarok (Jászberény.)
Határon túliak
Kerecsen, Phoenix, Metafora, Rómeo Vérzik (Felvidék), Transylmania, Turul (Erdély).
Radikális, szélsőségesek
Vádló Bitófák, Hunor, Hűség, Vérvád, Tarhad, TarsOI, Déli Terror, Divizió 88, A.C.A.B, Archívum, Nemzeti Front, Panzer (ex-Panzerfaust), M.A. Skins.
Átigazolt öregek
Beatrice, Edda, Pokolgép, Lord, Moby Dick, Ossián, Kalapács, P. Mobil, Karthago.
Power metal, hard rock
Cool Head Clan, Tűzmadár, Sacra Arcana, Depresszió, Overload, H-599, Kronos, Fekete Sereg.
Nemzeti rap
Fankadeli, Maszkura.
Folk- és világzenei gyökerek
Vágtázó Csodaszarvas, Kormorán, Transylmania, Narco Polo, Dobogó Kő.
Magyarock
A népies táncdaloktól a nemzeti rockoperáig
A nemzeties könnyűzene - a "nyugatmajmolást" ellensúlyozandó - 1968-ban a Táncdalfesztiválon és a Ki mit tud?-on jelent meg a nagy nyilvánosság előtt a magyarosnak gondolt giccskultúrához, a tschikós, fokossh, gulasch nemzeti álromantikához kapcsolódva. (Kovács József: A csongorádi kisbíró unokája, Pápai Faragó László: Így mulat egy beates magyar úr, Harangozó Teri: Sose fájjon a fejed, Hungária: Nem bújok én többé már a subába stb.)
Ezzel egy időben alulról, a beategyüttesek körében is történtek kísérletek egyfajta folk-rock kialakítására, s mindenekelőtt az Illés volt az, amely nívósan és sikerrel próbálkozott a magyar és a környező népek dalkincsét, zenei örökségét beemelni a műfajba (Amikor én még kissrác voltam, Ha én rózsa volnék stb.). Példáját többen követték, de a progresszív stílusok elterjedése idején a rock megszólalásában (Syrius, Kex, Mini, Tolcsvay) a népzene csupán színező elem, kuriózum maradt. Később a táncházmozgalom keretein belül a beatnemzedék tagjai (Sebő, Muzsikás, Sebestyén Márta) ugyan sikerrel tűzték ki célul Bartók és Kodály örökségének, illetve a magyar népzenének a feltámasztását, de ezt elsősorban az autentikus művek, a parasztzene népszerűsítésével próbálták meg elérni.
Néhány évvel később aztán ebből a szubkultúrából kiválva megjelentek azok az előadók is (Orfeó, Kolinda, Vízöntő, Makám), akik a modern rock stílusjegyeinek és a sajátos magyar zenei gyökereknek a felhasználásával egy új, kelet-európai kötődésű, zenéjében-szövegében speciálisan magyar rockstílust igyekeztek kialakítani. De volt olyan szerző-előadó (Dinnyés József) is, aki a népzenei gyökerekre építve próbált meg új dalformát létrehozni, mások a legnagyobb magyar költők verseit zenésítették meg a népdalokat is felhasználva (Kaláka), a P. Mobil pedig egy nagyobb lélegzetű szvittel (Honfoglalás) próbálkozott, míg Szörényi Levente a magyar easternekhez (Hajdúk, A trombitás) írt filmzenékkel (Hej, barátom, Eljön majd a nap, A hitetlenség átka) kísérletezett, amelyek aztán a Hazatérés, illetve Végtelen úton című szólólemezein is megjelentek.
A nyolcvanas évek elején más-más úton, de tovább folytatta a zenei kísérletezést a Kormorán, a Gépfolklór, a Profán, a Barbaro vagy a Csiga-Biga, majd a fiatal zenekarok (Szarvas Drops, Teknősbika, Hóvihar) új nemzedéke is megpróbálkozott a magyarock megteremtésével. Ők így fogalmazták meg a törekvéseiket: "Léteznie kell egy olyan zenei anyanyelvnek, amely nem a bluesból táplálkozik, amely bennünk él és mozog, ami ősi és magyar, amit apáink énekeltek. Ez a mi zenénk."
A zenészek törekvéseit azonban a közönség ezekben az években nem igazolta vissza. Az őszinte kőkemény rock, majd az új hullám és punk térhódítása idején ezek a kísérletek elszigetelt próbálkozások maradtak, és a zenekarok egy része külföldön sokkal nagyobb figyelmet keltett, mint idehaza.
A változásra azonban nem kellett sokáig várni. A dalforma mellett a nyolcvanas évektől a dalműforma is domináns szerepet kapott egyes rockelőadók életművében, s mindenekelőtt a Szörényi-Bródy párosnak köszönhetően előbb a Kőműves Kelemen (1982), majd az István, a király (1983) hozta meg a nemzeti rockopera áttörését, majd széles körű térhódítását. Az ezzel egy időben berobbanó, majd a nyolcvanas évek közepétől példátlan közönségsikert arató "muskátli"-zene (másképpen lakodalmas rock) sikere is jelezte, hogy a "szelepelt nacionalizmus" korszakában hirtelen mekkora igény mutatkozik a magyarosch zenei giccs és a modern, nemzeti érzelmekre alapozó rockstílusok populáris megnyilvánulási formáira, amelyek előkészítették a terepet a kilencvenes években a nemzeti rock születéséhez és térhódításához.
