Metrópolisz
Pökhendi objektnek nevezhetnénk például Erdély Miklós 1971-es művét: a libazsírba mártott vattát. Ez a mű nem elégedett meg azzal, hogy egy legyen a sok közül, egész gyűjteményt akart uralni. A zsíros pamacsot ugyanis Beke László Elképzelés című felhívására azzal az instrukcióval küldte be Erdély, hogy védőborítás nélkül kell a többi, dossziéba rendezett papírmunka közé helyezni. Rajta felirat: Ne különíts el!
Hasonlóval találkozott fél éve Maurer Dóra képzőművész - egy tárlat kurátoraként. Valaki olyan munkát adott be, amihez végtelenített hang járt. Hiába kapcsolta Maurer újra meg újra fülhallgatóra Lakner Antal alkotását, hogy az ne tegye tönkre a többiekét, az a koncept hangszórót követelt magának! Tulajdonképpen innen való a zajos alapötlet a képzőművészeti egyetemisták metróbiennáléjához. Bár azt már nekik kellett kitalálniuk, hová menjenek hangokért meg témáért. Úgy döntöttek, hogy a metróba indulnak reklámokért.
"Érdekel az ügyfélszolgálat? Mónika 31 éves. Érdekel a pénzügy? Maksa Zoltán bemutatja... Megdöbbentő női sorsok. Szerelemcsalódáscsalásárulás. Tamás 32 éves. Érdekel a píár?" - zúdul rám az Artpool-pince hangfalaiból. Ráadásul rögtön a bejáratnál ordító fiúba ütközöm, arcán kíngrimasz, fülét befogja. 3-4 percnyi metróduma után pont ahhoz volna kedvem, mint Viktória (26) vásznán az ideggörcs fiúnak: üvölteni.
Újabb negyedóra elteltével viszont azon kapom magam, hogy az agresszív szpotok már nyomtalanul gyalogolnak át az agyamon. Nézelődöm, mint egy piacon. Kitti (22) kolbászai között találok pikánst és csípőset disznóbélbe töltve. Igaz, ezek reklámwurstok, fecnivé tépett hirdetési újsággal töltve. A katalóguskonfettivel telirakott Reklám konzervtől és az "Evridéjz" instant kávétól lényegesen csak a házi jellegű szórólapcafat spagetti tér el, amely hosszúkás.
Macskákat szólít meg János (24) multiplakátja, amelyen óriás vörös-cirmos házi nyalja a bajszát. Tálkájában a zaftos húsdarabok mellett egy több sebből vérző törpe-hajléktalan gunnyaszt. "Saját ízletes levében párolt, kiváló" - itt még olvasható a szlogen. A szomszédos falra függesztett Frankfurter Allgemeine Zeitungból viszont Anna (21) mindent kivagdosott, ami egy napilapnál reklámkategóriában szóba jöhet. Maradt 24 oldalnyi, csipketerítő-szerűen egymásra terített margó- és fejléc.
Akadt olyan, akinek játszadozni támadt kedve a mindent elárasztó márkanevekkel. Áron (23) sörgyűjteményében például a Stella Artois neve St. Artistra, a Tuborgé Tiborra, a Milleré Killerre változott - anélkül, hogy a címkéken beavatkozás nyoma látszana. Maurer Dóra megnyitóbeszéde alatt hangosat szisszen az egyik kiállított palack, egy "Istenné" magasztalt Holsten kupakja. A mikrofonba beszélő mögött pedig valaki spaknival esik neki egy csiricsáréra festett táblának. Fülsüketítő nyiszogás, karistolás közepette potyog a száz rétegben fölpingált metrófelirat: "Donna Leon. Ez nem mese. Hamisítás és maffia. Allianz Bank. Új otthon. Adószámunk: egy-huszonkettő-nyolc...." Közelebb kúszom. Tehát ez itt László (25) műve volt. A spakni előttig. Vagy épp most lett azzá? Címe: reklámszövegmegsemmisítés.
