L. Simon hűtlen kezeléssel vádolja az alkotóművészeti közalapítványt

Stílszerűen rendezve, a pesti Központi Nyomozó Főügyészség épülete elé hívta össze tegnap tájékoztatóját L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlamenti kulturális bizottság elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap jövendőbeli elnöke. A honatya előzőleg terjedelmes följelentést nyújtott be a nyomozó hatóságnak a kormány által megszüntetésre ítélt Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) működésével kapcsolatban.

L. Simon szerint hűtlen kezelés alapos gyanúja merül föl egyebek között amiatt, hogy a MAK kuratóriumának elnöke évek óta megbízásos viszonyban áll a közalapítvány tulajdonában álló, a kuratórium ellenőrzési kötelezettségébe tartozó Képcsarnok Kft.-vel, havi 300 ezer forintos megbízási díjjal, amit egyébként a kuratórium jóváhagyott.

A képviselő további visszásságokat vél fölfedezni abban, hogy a Képcsarnoknál nem teljes körű a leltározás, és egy múlt havi szúrópróbaszerű ellenőrzés során 52 műtárgy közül 5-öt nem leltek föl. A politikus ennek alapján föltételezi, elveszhetett vagy illetéktelen kezekbe kerülhetett a kortárs képzőművészek alkotásainak értékesítésével megbízott cégnél levő műtárgyak egy része. Egy tárolási nyilatkozatból kiderült, hogy 8 műalkotást a kft. igazgatója „felelős őrzésben” a lakásán tárol, erre vonatkozó megbízás nélkül. A magyar képzőművészek által fölhalmozott teljes műalkotási vagyonról készült 240 oldalas lista szerint az összes műtárgyérték 212 millió forint, „mely összeg álláspontom szerint jelentősen alábecsült, ami további szabálytalanságokra, törvénytelenségekre utalhat” – olvasható a följelentésben. Büntetőjogi felelősség megállapítására lát okot a képviselő azért is, mert a MAK 99 százalékos tulajdonában álló martonvásári Akadémiai Nyomda évek óta veszteséges, és szerinte nem tettek semmit a veszteség megszüntetése érdekében. Ugyancsak bűnös vagyonkezelésre utalónak tartja, hogy egyoldalú kedvezményekkel adták bérbe a hédervári kastélyt és a süttői telepet – a bérlő javára.

L. Simon László elmondta, a kormány májusban döntött – más alapítványokkal együtt – a MAK megszüntetéséről és a művészvagyon egyben tartásáról egy nonprofit kft. keretében. A leköszönő közalapítványi vezetés azonban „nem segíti, hanem zavaros intézkedésekkel lassítja az átalakulást”, amely a képviselő szerint még ebben az évben végbe fog menni. Hozzátette: nem akar prejudikálni, nem is jogász, és ha a büntetőeljárás nem állapít meg törvénysértést, kész megkövetni a közalapítványt és annak elnökét.

A vádpontokról tegnap nem tudtuk megkérdezni a MAK kuratóriumi elnökét, a külföldön tartózkodó Sári Csabát. Távolléte miatt nem beszélhettünk Turi Hedviggel, a Képcsarnok igazgatójával sem. Egy magát megnevezni nem kívánó szakértő jogász viszont elmondta lapunknak, tételes jogszabály nem tiltja, hogy alapítványi elnök az alapítvány tulajdonában álló vállalatnál megbízásos viszony keretében munkát vállaljon, kuratóriumi engedéllyel. Mű-vészkörökben pedig köztudott, hogy az Akadémiai Nyomda korszerűtlen fölszereltsége és az általános recesszió miatt régóta fejtörést okoz a MAK-nak; jellemző, hogy a mostani kormányzat is meg akar szabadulni tőle. A MAK vagyonának jelentős része „gyenge hozamteremtő képességű” – az egyébként szép hédervári kastély után sem kapkodtak a bérlők, az egyetlen jelentkező ezért került kivételezett helyzetbe. Az idén áprilisban lezárult ÁSZ-vizsgálat vagyonvesztést, súlyos szabályszegést nem állapított meg a MAK-nál. A közalapítvány felügyelő bizottságának elnöke, Sámuel Balázs érdeklődésünkre csak annyit mondott: a közalapítvány jelentéseit az alapító minisztérium is mindig elfogadta, és tiszta lelkiismerettel állnak elébe bármely vizsgálatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.