Az RTL Klubnál tudják a titkot, pontosabban van agyuk, kreatívjuk, szerkesztőjük, rendezőjük, producerük, műsorvezetőjük, látványfelelősük, stylistjuk, koreográfusuk, énektanáruk, zenefelelősük, háttérmunkásuk, munkabírásuk, nem utolsósorban van érzékük a mentorok megtaláláshoz és a tehetségek felépítéséhez. Úgyhogy az X-Faktor első szériájának végén azt mondanám, jól van, én biztatnám önöket ott, a Nagytétényi úton vagy hol, miközben, persze, igyekezném kerülni az összehasonlítást a brit alapverzióval, talán most nem fejtem ki, miért.

A hángérien X-Faktor a hibáival együtt is minimum becsületes topprodukciónak minősíthető: ebből az aspektusból kell nézni a gyengeségeit, a részben licencelőírásokból táplálkozó mesterkéltségeit vagy éppenséggel a blamáit is, köztük azt, hogy bár a vasárnapi döntőben két jó/príma versenyző lépett fel, egyikük sem Janicsák Veca volt.

Jó, nem kezdem megint.

Vastag Csaba és Takács Nikolas abszolúte megérdemelten performanszolt a vasárnap esti fináléban azt követően, hogy a zseniális ufó, Király L. Norbert kiesett az üressé és feszültség nélkülivé vált szombati hármas döntőben, amely egyébként azért volt ilyen, mert... Mert Janicsák Veca hiányzott belőle... Oké, tényleg nem pörgetem tovább a témát, ha csak annyiban nem, hogy vele akkor is érdekesebb és izgalmasabb lett volna a végprodukció, s furcsa volt látni, amint a búcsúzók gyűrűjében legföljebb betétdalokat plébekkelget e hét végén.

Döntött a közönség, ugye, az istenadta közönség, ugye, ugye.

A vasárnapi döntő is inkább nekik, vagyis a kereskedelmi és marketingalapú csúcsra járatásról szólt, semmint a versenyről, noha a két döntős kétségkívül énekelt is, méghozzá immár sallangok nélkül, lazultan, és igen: profin.

A körítésben is a profizmus érvényesült, noha az RTL félnapos felvezetése során olykor nehéz volt visszaküzdeni a fel-feltörő ételdarabokat, például a vég nélkül arcunkba tolt „köszönöm, hogy..." kezdetű, egymást körbenyalásában kimerülő konklúzióktól. További, khm, sajátságos pillanatait adták az elő műsornak, amikor elmebetegként kiabáló drukkerekkel telt aulákat kapcsoltak „na, te kire szavazol?" és „hogy' tetszett?" típusú interjúkért - nyilván Csabira/Nikolasra szavaztak és nagyon-nagyon tetszett nekik -, ugyanakkor összességében erre sem lehet sok rossz szavunk, pláne, mert ilyesfajta gigaprodukciók korántsem mindennaposak errefelé. A Kovács Katitól az Első Emeleten át a tizenkét döntőssel előadatott Nagy találkozásig szép ívet járt be a szombat-vasárnapi dupla műsor, és még Ádok Zoli megjelenése se volt drámai, sőt.

Ja, igen: Vastag Csaba győzött.

Ahhoz képest, hogy a veszprémi énekes nemrégiben még a TV2 Popdarálójában parádézott afféle bőrdzsekis nyálgépként, most - elképesztő munka nyomán - ott állt a nézők előtt készen, minden tekintetben színpadképesen, letisztult és lehiggadt popsztárként. Hogy a helyenként mélyebbre hatoló és vasárnap speciel kiváló formát futó Takács Nikolas „megérdemelte-e" a második helyet, arról nyilván elvitatkozgat még a kommentbe forrt társadalom, mindenesetre ez a vastagcsabás „evolúciós" folyamat mutatja a leginkább, miért lehet itthon is X-Faktor az X-Faktorból.

Vagy éppenséggel: miért is lett.

X Faktor, Vastag Csaba