Kukorelly Endre
Népszabadság - Móricz Simon Ennél érzékletesebben nem tudom elmondani érdeklődő ismerőseimnek, hogy szerencsés alkatú olvasó vagyok, aki soha nem azonosítja a szerzőt az elbeszélővel. Nem áll rá az agyam. Ez mára odáig fajult, hogy szimpla önéletrajzot, ellenőrzött adóbevallást és szigorúan dokumentarista útleírást is képes vagyok fikcióként olvasni. Ezt csak azért említem, mert Kukorelly­ új könyve számomra szigorúan dokumentarista, azaz hiteles leírás egy, a huszadik század közepén született mesebeli író szellemi univerzumáról, az ő saját kelet-európai világyegyetemében található világok természetrajzáról, s nem utolsósorban a köztük lévő átjárás lehetőségeiről. Ha úgy tetszik, azokról a különleges irodalmi nyelven megformázott terekről, amelyeket a főhős az író elemző tekintetétől vezérelve fölkeres, s amelyekről nekünk, olvasóknak is van némi fogalmunk – elvégre a kortársai vagyunk egyazon országban.

A kötet 1984 és 2010 között íródott, összesen háromszáz darab prózai szöveget tartalmaz, s három részre tagolódik (innen az alcím: Három 100 darab), ezek sorrendben: Első. A Memória-part; Második. Ellentétes irányok; Harmadik. A beszéd és a szabály. Az olvasók számára sok írás régről ismerős lehet (egy részük Tri 100 komada címen már horvátul is megjelent Kristina Peternai fordításában 2005-ben) – ám a szerkesztői munka, az összeállítás, a precíz válogatás annyira egységes és összefüggő keretet adott ennek a páratlan nyelvű irodalomnak, ami az első olvasás rácsodálkozásának gyönyörét képes nyújtani. Nem egyszerű válogatáskötetről van tehát szó – amelynek elrendezése hagyományosan az időbeliség rendjét követné –, hanem huszonhat év prózai termésének egybefésült, tematikus szerkesztéséről: ebben rejlik az „újraolvasás” során megszülető új minőség titka.

Hol és kik között élt ez a huszadik század közepén született „főhős”? Merre járt, kiket látott, kiktől tanult? Honnét jön az, aki egy közülünk Magyarországon? Erre nézvést ebből a kötetből kigyűjtöttem magamnak, hogy kiket olvasott. Név szerint szerepel a könyvben Arany János, Thomas Bernhard, Hekerle László, Friedrich Hölderlin, János próféta, Sören Kierkegaard, Lukács evangélista, Mészöly Miklós, Mikes Kelemen, Robert Musil, Fernando Pessoa, José Maria de Eca de Queirós, Szekfű Gyula, Tandori Dezső és Vörösmarty Mihály. (Az említett szerzők némelyikétől kurzívval szedett vendégszövegek is olvashatók, forrásmegjelöléssel, aminek megörültem: magamtól nem ismertem volna föl Kierkegaardtól vagy Bernhardtól vett egyes idézeteket.)

Reggel az egyik Istennő
Azért soroltam föl mindegyiküket, mert ez a tanulságos névsor a huszadik század második felében szocializálódott író által szemlélt világyegyetem természetrajzát ragyogóan leírja. A Kukorelly Endre által megfigyelt Kukorelly Endre nevű karakterről az tudható, hogy egy régen letűnt világból, a keresztény, magyar, úri középosztályból származik, keresztanyjának könyvespolcán Ady Endre és Babits Mihály kötetei sorakoztak, mellettük a Nyugat és Válasz számai, Márai Sándor és Nyírő József regényei, ­Bánffy Miklós, Herczeg Ferenc, Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső sötétkék sorozata, a Ráth Mór-féle Arany-összes, külön szekrényben francia és angol szerzők, német filozófusok. Ebből a német kultúrával átitatott gyökérzetű világból eljutunk a Kádár-rendszer Magyarországán, valamint Berlinen, Rómán, Párizson és különböző nőkön át a mai Erdélybe, hogy a kötet egyik legszebb s legjellemzőbb írásában (XCIX [Út], 257. o.) fölüljünk egy kolozsvári vonatra, s a fülledt kupéban mellénk üljön egy gáborcigány ember. Ebben a pár flekkes, megrendítő szövegben nyilvánul meg számomra igazán erőteljesen a Kukorelly-féle próza, ez a szenvtelen, okos, gunyoros, de sohasem érzelgős hang, a minden közvetlensége ellenére nagyon is távolságtartó nyelv. Hiszen Kukorelly teljes kitárulkozása csak látszat, prózája – kendőzetlennek tűnő szókimondása dacára – körülíró beszéd: tűhegyes pontossággal azt írja körül, amit határozottan megnevezni nem akar. Emiatt olvasom Kukorelly írásait szenvedéllyel: érdekelnek mondatainak határai, azok az érzékeny és veszélyes pontok, ahol az elbeszélő megtorpan, s ahonnét körülnéz. Elmegy a szakadék széléig, egy centiméterrel sem tovább, mégis az a furcsa érzésem támad, mintha varázslatos technikával már a levegőben járna. Ennek következtében nála a megrajzolt figuráknak – a „szereplőknek” – sincsen saját testük: mindegyik a Kukorelly Endre nevű főhős szájával vesz lélegzetet, általa vannak, az ő hangján szólnak, tőle nyernek életet, körvonalat és formát. Magyarul beszélő gáborcigányok között egy Hölderlin közlekedne úgy, ahogy Kukorelly ír: meg-megtorpanva, figyelmesen és könnyedén, de biztos léptekkel a megismerni vágyott világ centruma felé.

Kukorelly Endre: Reggel az egyik istennő

Kalligram, 264 oldal, 2800 forint

Kapcsolódó cikkek: Budapest romjain | Bél húrja zsong | Road movie | Különböző tejeszacskók | Agassi: gyűlölöm a teniszt, gyűlölöm sötét és titkos szenvedéllyel