Meddőség, az unió atyja, Erdély, Pinokkió

Népszabadság - Teknős Miklós

Passuth László: Sárkányfog (Athenaeum, Budapest, 2009, 784 oldal, 4490 Ft.)

Miért kellene szégyellni, ha valaki szereti a Passuth-könyveket? Nemzedékek falták történelmi regényeit, nem véletlen, hogy a kiadó sorra jelenteti meg újra őket, és a kicsit is idősebbeknek ráismernek a címekre: Esőisten siratja Mexikót, Ravennában temetik Rómát, Sasnak körme között. Hiteles történelmi alakok, fordulatos meseszövés, érdekes és megbízható információk, élvezetes magyarázatok az egyetemes és a magyar történelem eseményeiről. Tudták például, hogy a sárkányfog szerepel a Báthoryak címerében? Hogy az ifjú, csinos és művészi tehetséggel bőven megáldott Zsigmond fejedelem az ágyban kevésbé jól muzsikált, mint hangjával? Emlékeznek tanulmányaikból, a lengyel királlyá lett Báthory István unokaöccsének történetére: hogyan vált fejedelemmé, hogyan vesztette el, majd szerezte meg újra e tisztséget, hogyan küzdött meg a románok mitikus Mihály vajdájával? Az ilyen könyvre mondják, hogy letehetetlen. Nagyszerű olvasmány. Majdnem irodalom. És éppen ennél a könyvnél értettem meg, mit jelent ez.

Mert ott van nekünk egy másik könyv, amelyik tulajdonképpen akkor kezdődik, amikor Passuthé véget ér: Móricz Zsigmond Erdély-trilógiája. Persze, hogy levettem a polcról, és végigrohantam rajta. Igen, igen: Passuth László azt teszi, amit az általánosban tanultunk az irodalom feladatáról: tanít, nevel, szórakoztat.

Hogy Móricz mit csinál, azt nem tudom pontosan megmondani.

Passuth könyvéből sokat megtudtam a XVI-XVII. századi Erdélyről, az akkor élt emberekről, a történelem menetéről.

A Móricz-regényeket olvasván viszont nemcsak átélem az általa megjelenített történet minden pillanatát, nemcsak én leszek Báthory Gábor, Bethlen Gábor, de még Károlyi vagy Lórántffy Zsuzsanna is, hanem napközben sem tudok szabadulni a világuktól, miközben újra és újra érzem, hogy igazából a magam életéről szól az egész.

Talán kitetszik, miről beszélek, tessék csak beleolvasni, hogyan ír Passuth és hogyan Móricz:

„Bent a szobában: két ember. Mintha országok nem is nőnének közéjük, s nem lenne az ember talányos férfiasságában is fenség, úr élet és halál felett. Ha mondaná a hóhérnak: vágd le! Nem morajlanék egyetlen szóval sem több Floricáért, mint amennyi merte gyászolni Boldizsárt!
Csak annyi kellene, hogy Zsigmond, a kamasz hozzákapjon Florica melléhez, a lány arca bíborpirosra váljék, elkapná a testét, sikoltana, ijedten tágra nyílna szeme, vagy szétpattanna ajka, kifeslene rajta a vágy, ő maga kínálná... De a dülledtszeműben zihálva jár a lélek, mintha görcs fojtogatná torkát, ez a görcs araszonként futja be a testét, egyetlen tenyér fullasztja szíve körül.
Mire gondolt Florica, a pap lánya, amikor önálló életet élt, kifeslik, mint virág a csipkefészekből, illatos kéz, végigsimít az arcán, ráhajlik hajára, bokorra telepedő felhő, de nem érzi testét, nincs is teste, csak ziháló lélegzete s a csodálatos két fehér kéz. Ha megrohanná, ledöntené a kerevetre, fulladva ostromolná a puha szarvasbőrön, Florica karja kalimpálna, erős teste nekiszegülne... mi történnék, ha tépné, szaggatná róla nagyasszonyi viganóját, végigfutna keble tövén a kéz... forró lenne egyszerre ott, ahol fagyasztotta a hideg násfa. De Zsigmond csak áll, talányos tekintettel, szakadozott a lélegzete, a lány érzi: valami baja van. Bort csurgat a pohárba, vizet hozzá, kínálja: »igyék, uram«, már nem tudja, mi illik, mi több: - nagyságos-e, fenséges?"

Jó, nem? De tessék megnézni, hogy jár Móricznál Bethlen Gábor a feleségével:

„A fejedelem magára terítette s lágyan, lassan csókolgatta az arcát. Mint apa a gyermekét.
- Nem így - mondta az asszony.
- Nos.
- Nem így! Mint egy öreg ember... Úgy!...
A fejedelem tudta, ez mit jelent. Az örök vita. Mindig az első percek lihegő vágyát kívánta. Mindig a legelső csók feledhetetlen érzését akarta. Azt az alázatos, reménykedő csókot, az elérhetetlen magasságban tündöklő lény iránti imádatot, a trubadúr csókját, amely egyben a koldus alamizsnakérése is.
A fejedelem nem tudott felelni, nevetett.
- Maga már úgy csókol meg engem, mint egy fejedelem! - mondta a nő kis mosollyal.
- Nem! mint egy hívő!...
- Hát az se kell.
- Hanem?
- Mint egy szerelmes.
- Hisz ez az.
- Nem... Ez nem az...
A fejedelem hevesebben csókolta, egyre hevesebben, míg az asszony rá nem ismert, s el nem fogadta s el nem csöndesedett."

M. Szebeni Géza: Egy kereszténydemokrata az európai egységért. Robert Schuman (Magyar Szemle Könyvek, Budapest, 2009. 200 oldal, 2500 Ft.)

M. Szebeni Géza avatott szerzőként, foglalkozására nézve diplomataként vezet be minket a kulisszák mögé. Korszakos jelentőségű kereszténydemokrata politikusokat bemutató sorozatának a De Gasperiről szóló kötete után ez a mostani a második darabja, s ezúttal Robert Schuman életét tárja elénk. Persze nem egyszerű életrajzot tartunk a kezünkben, hanem mindennapjainkat ma is meghatározó, izgalmas politikatörténetet, amelyből a XX. század legfontosabb eseményei is kirajzolódnak.

Robert Schuman életét alighanem az a tevékenység tette izgalmassá, amely miatt őt Európa atyjának nevezik. A két világháború közötti években - egyesek szerint banális és unalmas módon - „csupán" Elzász-Lotaringia érdekeit képviselte a francia nemzetgyűlésben. Később azonban a IV. Köztársaság vezető politikusává emelkedett, s a kettészakított, hidegháború sújtotta Európában is meglátta a jövőt, az összefogás kényszerűségét és lehetőségét. Robert Schuman egy nagy horderejű eszme, az egyesült Európa kétségkívül legnagyobb formátumú alakja.

Lugosi Viktória: Dafke (Ulpius-Ház, Budapest, 2009, 270 oldal, 2999 Ft.)

Férfi létemre ismerem a babanet.hu Már megint megjött... topicját. Egy cikk miatt kellett utánanéznem valaminek, és beleolvastam abba a több tízezer (!) bejegyzésbe, amelyet gyerekre áhítozó lányok és asszonyok írnak nap nap után egymás - s főleg saját maguk - biztatására. Olvastam is már egy blogból kinövő történetet, egy anya hároméves küzdelméről szólt. Hm, fedje jótékony feledés. Főleg, mert itt van ez az új könyv, amelyik megtalálja a módját, hogyan lehet végül is regénnyé tenni a meddőség elleni küzdelem leírását. Mert fontos, hogy az olvasók - gondolom, többen olyanok, akiknek maguknak is hasonló problémával kell szembenézniük - megtudják, mi az inszemináció (amikor nem a szokásos módon, hanem orvosi segítséggel jut a sperma a megtermékenyítendő petesejt közelébe, s ez még megelőzi a lombikprogramot, amikor a már megtermékenyített petesejteket ültetik be az anya méhébe), és mi játszódik le másokban, amikor egy női kórteremben nem tudják elkerülni a kitárulkozást („Nem azért utaztam több száz kilométert az ismeretlenségbe, hogy az első idegennek elmondjam, hogy nem tudok teherbe esni."). De mégis akkor könyv a könyv, ha élvezhető mondatok, jól megfogott szituációk, érzékletes leírások vannak benne. Akkor jó eljutni ahhoz a mondathoz, hogy „Sikerüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüüült!"

Carlo Collodi: Pinokkió kalandjai. (Fordította és átdolgozta: Rónay György, Udvardy Melinda grafikáival) (Holnap, Budapest 2009, 160 oldal, 2500 Ft.)

Azért jó, hogy nálunk a gyerekek igazi magyar írók-költők kezéből kapják a világon mindenütt ismert meséket. Karinthytól a Micimackót, Radnótitól a Don Quijote ifjúsági változatát, Rónay Györgytől a Pinokkiót. Egyszerű eset: a rossz gyerek igazából jó. Nem nagy ügy, de ha fantáziával, empátiával mesélik el, nehéz megállni sírás nélkül. De csak olvassuk el elalvás előtt, majd megvigasztal a lányunk/fiunk: - Ne sírj már anya/apa, látod, minden jóra fordult, Pinokkió úgy szereti Dzseppetót, ahogy én téged...

Úgy emlékeztem, az én gyerekkori Pinokkiómhoz is tartoztak klasszikus rajzok, mint a Micimackóhoz, őket kerestem volna az új kiadásban, de azután hiába kutattam föl az internetet, ott sem leltem a több ezer találat között. Legtöbbször a Disney-féle csiricsáré jött föl, talán nem is volt eredeti. Közben meg megbarátkoztam Udvardy Melinda festményeinek barnás-zöldes világával, amelyből kiragyog a bábugyerek piros kabátkája. Szép könyv, jó mese.

Kapcsolódó cikkek: A jogállam visszavág - a Kossuth Klub hányódásai - 2. rész | A jogállam visszavág - a Kossuth Klub hányódásai