Kim Dzsong Il integet a limuzinból, miután 2011 nyarán találkozott Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel Szibériában

Reuters - Dmitry Astakhov/RIA Novosti/Kremlin

"A politikai vezetők körülbelül 60 százaléka boldogan élt az általa elkövetett szörnyű tett után" – írja White, aki szerint minden, a feldühödött tömegek által meglincselt Moammer Kadhafira egy Sztálin jut (a szovjet diktátorral 74 éves korában szélütés végzett).

White kutatása szerint a legszörnyűbb bűntettek elkövetői közül minden második (49 százalék) természetes halált halt. További 11 százalék békében vonulhatott vissza, míg 8 százalékuk száműzetésbe vonult azelőtt, hogy a Teremtő magához hívta volna.

Többeknek viszont nem adatott meg, hogy békében, párnák között haljanak meg: 9 százalék azoknak az aránya, akiknek sorsa felett bíróság mondott (halálos) ítéletet, 7 százalékuk csata közben hunyt el, 4 százalék börtönben sínylődve végezte, s ugyanennyien voltak azok, akik inkább öngyilkosságba menekültek.

A hosszú élet titka valószínűleg a Jay Olshansky szociológus által a Journal of the American Medical Association című folyóiratában közölt tanulmány megállapításaiban keresendő.

Adolf Hitler és a propagandáért felelős Joseph Goebbels

Sztálin
Olshansky az amerikai elnökök esetében mutatta ki, hogy tovább élnek kortársaiknál, de a diktátorokra is igaz, hogy a vagyon, valamint a jó egészségügyi ellátáshoz és oktatáshoz való hozzáférés kiemelt szerepet játszik az élet meghosszabbításában.

A diktátorok általában nem vesznek tudomást betegségük előrehaladott állapotáról és az öregségről – állapította meg Robert Gellately, a Floridai Állami Egyetem professzora.

A kommunista országokban nehezen békélnek meg a halál gondolatával, ennek eredménye, hogy a színfalak mögött zajlik a hatalomátadás, ezért a külföld sokáig nem is érti, hogy ki lett az utód.

A kutató szerint sok a hasonlóság Sztálin és Kim Dzsong Il halála között, ugyanis a kézzel fogható elnyomás ellenére mindannyiszor az egész ország gyászba borult.

"A szomorúság óriási méreteket öltött, még a Gulágon is. Síró foglyokat is lehetett látni" – így Gellately, hozzátéve: "Észak-Koreával kapcsolatban nehéz megállapítani, hogy az emberek őszinte érzésüket mutatták ki, vagy csak a bizonytalan jövőtől rettegtek".