Lovas Ildikó átveszi az idei Rotary-díjat (a háttérben a díjra jelölt Tóth Krisztina)

Forrás: ROTARY

Két azonos értékű alkotó esetében vagy akár távlatilag nézve valóban értelmetlennek tűnik, hogy Kafka vagy Mann, Cortazar vagy Borges érdemelt-e volna több vagy rangosabb elismerést. Ráadásul még a legtekintélyesebbnek tartott Nobel-díjnak is akadnak vakfoltjai.

Az utókor majd elrendezi, vonhatnánk tehát vállat, de egy friss elismerés esetén mégsem tét nélküli egy-egy díjazott neve. Hiszen ők adják a rangot, s kölcsönöznek illékony tévedhetetlenséget az odaítélőknek. A 2008-ban alapított Rotary Irodalmi Díj jelenleg a legnagyobb civil elismerés, amely az odaítélők szándékai szerint pártatlan, a közönség és szakma által elfogadott és elismert alkotókat jutalmaz, pontosabban egy adott művet, melyet a könyvhéttől könyvhétig ívelő kínálatból választanak ki a titkos zsűritagok. Sok díj le van vajazva, mondják a rotarysok, ezért is kellene egy részrehajlás nélküli elismerés, egy irányt és mélységet jelző bója. Eddig Lator László, Darvasi László és Szilasi László nyerte el az elismerést, s ez a névsor máris jelzi, egy-két akadékoskodó hangot nem számítva, hogy a kurátorok igenis képesek arra, hogy időről időre felmérjék az irodalom évenkénti teljesítményét, és megnevezzék azt a művet, amely joggal tarthat számot az igényes műveket kereső olvasók érdeklődésére. Ha szerencséjük (?) van az ítészeknek, akkor a saját ízlésük egybeesik a szakma és a közönség ítéletével.

De mi van, ha nem? Mi történik, ha a saját ízlés vagy egyéb szempontok nem találkoznak a szakma értékítéletével? Mit jelenthet ez?

Lovas Ildikó A kis kavics című regényének díjazása meglepetésnek számított. Persze, olyan is akadt, aki ennél markánsabban fogalmazott: „az utóbbi évek egyik legrosszabb magyar regénye. Még kritikát sem lehet írni róla, olyan unalmas, gyönge és gyatra.” Radics Viktória ezt a megjegyzést fűzte a díjazás híréhez a Literán, és az egyik közösségi portálon, ahol hozzászólások özöne indult el. Nem véletlenül, hiszen a vajdasági kritikus meglehetősen radikálisan fogalmazott: „az egész mű hányaveti, nemhogy szellemi erő nincs benne, de munka sincs belefektetve. Amennyiben komoly kritikusok szavazták meg ezt a díjat, agyő, ki kell szállni a magyar irodalmi életből, semmi értelme részt venni ebben az értékzavaros mocsadékban. A magyar kritikai életben gondolkozni, fölmérni tilos. A korrupció nem sokkal kisebb, mint a politikában, a tudatlanság viszont még nagyobb.” Gerold László, szintén újvidéki kritikus pedig ennél is tömörebben fogalmazott Lovas elismeréséről: „A díj szégyen.”

Két vélemény talán még lehet a sértettség vagy az indulat jele. Csakhogy a Károlyi Csabával, Margócsy Istvánnal, Takáts Józseffel és Radnóti Sándorral felálló ÉS-Kvartett is 15 pontot adott a műnek a maximális 40-ből. Ez a kvartett eddigi hároméves működésének legkisebb pontszáma (igaz, a mostani felállás jóval szigorúbb a korábbi pontozóknál.)

Mégis: a tavalyi győztes Szilasi 26-ot, az idei nyolcas listán szereplő VS (Rakovszky Zsuzsa regénye) 28-at, a mostani listáról fájóan hiányzó Láng Zsolt bestiáriuma (A föld állatai) pedig Szilasihoz hasonlóan 26 pontot kapott. És talán ez a legkritikusabb pontja az idei döntésnek: mert lehet, hogy nem túl sikerült „szezont” zárt az elmúlt évben a magyar irodalom, lehet, hogy nem voltak kiemelkedő és így könnyen díjazható teljesítmények, de a legjobb nyolcat összesítő listáról kihagyni György Péter nagyesszéjét, Láng Zsolt vagy Grecsó Krisztián regényét nehezen indokolható melléfogás. Főként, hogy György Péter önéletírása, az Apám helyett a legjobb európai könyv címéért is harcba szállt. Láng négykötetes regényfolyamát többé-kevésbé lezáró kötetén is találtak fogást a kritikusok, ám a mű jelentőségét senki nem vitatta.

A kis kavicsot azonban nyelvi és szerkezeti szempontból is igen elmarasztalták a rangos ítészek (miközben tegyük hozzá: a Szépírók Díjáért próza kategóriában versenyben volt, s egynéhány kritikus a női kortárs irodalom jelentékeny műveként ünnepelte). Ugyanakkor nem győzték hangsúlyozni, az írónő korábbi műve, a Spanyol menyasszony nagyságrenddel jobb alkotás. Ez a mű különben a 2008-as Rotary Díj nyolcas listáján is szerepelt. Lehet, hogy a mostani elismerés igazából kompenzáció. A Lovas mellett érvelők is leginkább a szerző személyiségét és korábbi, sikeresebb műveit emlegetik, csakhogy a Rotary hangsúlyozottan az éves termést díjazza. Hiszen ha a korábbi művek jelentőségét vennénk figyelembe, akkor az idei Nobellel is kacérkodó Nádas vagy a minden szempontból népszerű Rakovszky lehetett volna 2011 biztos befutója.

Megint mások a Magvető kiadó elleni összefogást vélnek felfedezni az idei díj odaítélésének hátterében. Tény, hogy az Aegon Művészeti Díj eddigi hat kitüntetettjéből négy, a Rotary esetében Lovasig (Kalligram) két magvetős szerző szerepelt a három befutó között. Érthető, hogy néhányan nem a Magvető házi díjaiként szeretnék látni ezen elismeréseket (talán ezért a György és Grecsó hiánya), ám mindez igen nehezen kivitelezhető egy olyan kiadó esetében, mely a kortárs irodalmi termés legjavát adja. A túlzott kiegyensúlyozás így meglehetősen talmi végeredményt adhat.

S bár a végtelenségig lehetne folytatni a vitát, egy biztos: az idei Rotary-díj nem teljesítette egyik alapkövetelményét. A kis kavicsot a szakma túlnyomó hányada nem tartja sikerült regénynek, még az életművön belül sem. Ezek után azt állítani, hogy ez lenne az idei szezon kiemelkedő műve? Finoman szólva: túlzás. A rotarys zsűri válasza inkább rossz kompromisszumra hasonlít. Kérdés: egyszeri kisiklás mindez, vagy a sor folytatódik?

Kapcsolódó cikkek: Lovas Ildikóé a Rotary Irodalmi Díj | Szépírók Díja 2011 | A bukmékerek egy svéd költőre esküsznek | Megvannak a Szépíró Díjasok | Az első színesbőrű Goncourt-díjas