"A magyar sors azért ilyen tragikus, mert magukon a magyarokon kívül a világon senkit sem érdekel. Magyarországnak nem sikerült világraszóló ügyet csinálnia történelmi balsorsából. November negyedike, a nemzeti gyász napja, e balsors belmagyar dátuma. Ezen a napon vonultak be 1956-ban Budapestre a szovjetek. Néha úgy látszik, sok magyar még nem vette észre, hogy már rég kivonultak a szovjetek Magyarországról. Azt az érzést keltik, hogy még mindig a bolsevikok kormányoznak." (Turulpörkölt)

- Könyvének lengyel címe: Gulasz z turula. Talán a fordítóját kellene dicsérnem a provokatív, de szerintem tökéletes magyar címért. Az igazán egyéni nézőpont, amellyel megírta a Turulpörköltöt viszont az öné. Sajátosan ötvözi a magyar gasztronómiát, a kocsmavilágot és a magyar melankóliát. És mindezt - hogy maradjunk a módszernél - megborsozta némi lengyel szemlélettel. Honnan az ötlet?

- A Turulpörkölt az első ilyen jellegű könyv Lengyelországban, s talán Magyarországon is ritka. Tele van a lengyel könyvpiac magyar szakácskönyvekkel és útikalauzokkal, de olyat nem talál, amely valamiféle turmix vagy koktél: konyha, történelem, politika, riport és hangulat, magántapasztalat. Ez talán furcsa irodalmi kaja, de óriási meglepetésemre ízlik a lengyel közönségnek. Sikerkönyv lett. Ami pedig az ötletet illeti, 2005-ben, vagy 2006-ban merült fel bennem, pontosan nem emlékszem. Budán laktam, a Moszkva tér környékén, és Nagrobek z lastryko, Olcsó sírkő című regényemet írtam. Gondoltam: itt lakom, nagyon jól ismerem Budapestet, ismerem az országot, a történelmét, a különös magyar hangulatot, miért ne írnék könyvet Magyarországról? Nem regényt, hanem félig esszét, félig szubjektív riportot.

- Igen érzékletesen - és szerintem pontosan - írja le a magyar melankóliát. Nem tart attól, hogy az érzékeny és büszke magyar lélek szemére veti: milyen jogon ír ilyen kritikusan róla egy külföldi?

- Úgy gondolom, jogom van megírni egy ilyen szubjektív beszámolót, mert ez félig önreflexió. Az édesapám okán félig magyar vagyok, 1966-ban érkezett Lengyelországba, a Medicor mérnöke volt, itt ragadt. Én 1968-ban születtem Varsóban, itt tanultam, itt végeztem el a Szent Ágoston katolikus fiúgimnáziumot, ami azt jelenti, hogy igazi tipikus lengyel vagyok. Aztán lengyel irodalomból és kultúrából diplomáztam a Varsói Egyetemen. A Gazeta Wyborczánál dolgoztam, a vélemény rovatot és kulturális rovatot szerkesztettem, manapság pedig inkább író vagyok, ez a legfontosabb munkám.

- Kádár-paprikás, Horthy-pecsenye, Rákosi-leves, Bulcsú- Lehel-pörkölt, Szent István-szalámi, Gyurcsány-Orbán-lecsó, Kossuth-zsír, Árpád-szelet, ezek könyvének a fejezetcímei. Ám a gasztronómia félrevezető. Inkább meghökkentő, bár elismerem, találó csomagolópapír, amely a magyarok történelemszemléletének kritikáját tartalmazza. Nem fél, hogy ezeket a frivol megnevezéseket rosszul fogadja az érzékeny magyar közgondolkodás?

- A magyar konyha rajongója vagyok! Tudom: nehéz, zsíros, biztos nem fitneszkaja, de akkor is az! Miért konyha-politikai minden fejezet címe? Mert Lengyelországban mindenki tudja mi az a paprikás vagy a lecsó. Viszont sajnos senki nem tudja, ki volt például Rákosi, Horthy vagy Bulcsú és Lehel. Kádár - igen, Kossuth - persze, na de Árpád? - nem. Tudom, hogy a Turulpörkölt kockázatos cím. És persze, van bennem félelem, hogyan fogadja a magyar közönség a könyvet. Sokan talán haragot éreznek majd, és vérbosszút forralnak, mert tudom: a magyar társadalom számára a magyar történelem továbbra is nagyon bonyolult kérdés. Néhány hónapja Romániában, egy irodalmi fesztiválon találkoztam Esterházy Péterrel. Azt mondta, a Turulpörkölt nagyon provokatív cím. Biztos igaza van, bár nem vagyok provokátor. A könyv címe inkább irónia, egy kis vicc. És remélem, a magyarokban akad még humorérzék, nem csak harag és büszkeség. Annak ellenére bízom ebben, hogy az interneten olvasva a magyar politikai életről erősödik a félelmem, hogy veszélyes változások előtt állnak, amelyek nem nagyon tetszenek nekem, hogy napról napra erősödnek olyan pártok és szervezetek, mint a Jobbik és a Magyar Gárda. Ezek nagyon rossz hírek a magyar demokrácia számára. Persze, a rossz hír a politikában: szenzáció az újságíróknak. Sajnos, a külföldi sajtónak is. A lengyel napi- és hetilapok is csak akkor cikkeznek Magyarországról, amikor új politikai vagy gazdasági válság van Budapesten.

- A magyar-lengyel kapcsolatok érzelmi töltését évtizedekig a "Magyar-lengyel két jó barát..." mondóka adta. Csak kevesek tudtak a lengyel történelem valóságáról, mondjuk Wajda filmjeiből. Az iskolások a német tankok elleni lovasrohamok képeivel, a zenét szerető idősebbek Chopin romantikájával, a hetvenes-nyolcvanas évek ifjúsága pedig a lengyel dzsesszklubok szabadságával egészítette ki az "együtt megivott borok" közhelyét. 1989 óta mintha még ez a hamis érzelmi kapocs is lazult volna. Miért?

- Kérem! Csak a "lengyel-magyar két jó barátot" ne! Elég régi, unalmas mondás, már elnézést, ma már csak szentimentális vacak. Persze, Lengyelországban mindenki ismeri ezt a mondást, mint az ábécét, vagy a himnuszt. De, amikor azt kérdezem: mit jelent, miért vagyunk barátok, a válasz: mert..., hmmm, mert..., nem tudom. Mert soha nem volt magyar-lengyel háború. Szerettük egymást. A lengyelek harcoltak a németek, az oroszok, a törökök és a svédek ellen is, de a magyarok ellen soha. És persze Bem apó és a lengyel légió 1848-ban. Ennyi. Talán negyven éve erősebb volt a barátságunk, talán, mert más volt a világ, amely ma már múlté. Manapság a magyar fiatalokat nem érdekli, mi van Lengyelországban, és a lengyel diákok és egyetemisták számára sem érdekes, mi van Magyarországon, Inkább az: mi van Londonban vagy Amerikában. Ami pedig a német tankok elleni lovasrohamokat illeti, az tiszta mitológia és hazugság. Ilyen csata nem volt. Persze: nagyon szép romantikus tájkép, tetszik nekünk, de sajnos - hülyeség. Mi, lengyelek igazi romantikus alkatok vagyunk, szerencsétlen és reménytelen emberek. Ez igazi gond, de talán ez a legfontosabb kapcsolat magyarok és lengyelek között, ez a furcsa, különös mentalitás. Az az igazság, hogy a magyar történelem, a mai politikai és társadalmi élet a tipikus lengyel olvasó számára terra incognita. Budapest, Balaton, Hajdúszoboszló - hogy ez utóbbi miért kiemelten népszerű a lengyelek szemében, nem tudok rájönni -, csárdás és cigányzene: ez Magyarország a lengyelek többségének a szemében. Én viszont másképp gondolkodom Magyarországról, amely szakít ezzel a szemlélettel, bár persze az sem az egész és az igazi Magyarország. De, talán éppen emiatt, a más szem miatt lett siker a Turulpörkölt, mert benne a lengyelek felfedezhettek egy ismeretlen Magyarországot.

"Ebben a világban nem csak lecsó, töltött paprika és rakott krumpli létezik, ott van a frusztráltság, ott vannak a komplexusok, ott van a gyógyíthatatlan, fájdalmas, összekuszálódott emlékezet is. Ott van a nosztalgia Horthy Miklós kormányzó és Kádár János elvtárs kora után is; az a lényeg, hogy legyen valamilyen nosztalgia, mert ez formálja a magyar életet." (Turulpörkölt)