A Bevezetés közhírré tétetik

Fél emberöltővel ezelőtt már csak tucatnyinál kevesebb öreg beszélte a magyarral távoli nyelvrokon lívet. Aztán egy ifjú ember gondolt egy merészet: nagyanyjától megtanult lívül, s azt másoknak is kezdte tanítani. Olyanoknak, akik lelkük mélyén még kapcsolódtak eredetükhöz, őriztek egy-egy dallamot, öltözékdíszt, szokást a valaha sok-sok ezres közösség múltjából. És a fáradság nem volt hiábavaló. Ma már több százan lehetnek büszkék megmaradó nyelvükre, s ennek (is) köszönhetően a népek nagy családjában való egyenértékűségükre.

Valami hasonló történik most Magyarországon a romák egy csoportjával. Igaz, a beás nyelv egy-két nemzedéknyi időtávlatban vélhetőleg még nem lesz a lívek esetében említett végveszélyben, hiszen nyolcezernél is több honfitársunk beszéli. De mert a veszély mégsem légből kapott, valamit tenni máris szükséges.

A tettek egyik mozzanata Orsós Anna és Kálmán László Beás nyelvtan című munkája. Az bizton állítható, hogy a kötet nem lesz tömegolvasmány. A beás cigányok többsége nem fogja kézbe venni (ahogyan nyelvészeti munkákat magyarul sem olvasunk tömegesen). A beásul beszélők a nélkül is elmondják közlendőjüket a nyelvet ismerő társuknak, hogy tudnák például azt, hogy "A báram kynd ťbárcsakŤ mondatbevezető utáni tagmondatban a ragozott igealak feltételes módban áll: Báram kynd ar pluá ťBárcsak esne az esőŤ".

Azt azonban jó lenne minél többünknek tudni, hogy a beás cigányok (nevük a bányász jelentésű román tájnyelvi baias vagy a teknős jelentésű banias szóból származik) a XVIII. században érkeztek Magyarországra. Mindez a kötet Bevezetéséből derül ki (s ezennel "közhírré tétetik", ahogyan valaha a közfigyelemre érdemes tudnivalókat a kisbíró kidobolta). Az önmagában sem egységes beás a románnak egy olyan változatcsoportja, amelyikre nem voltak hatással az elmúlt két évszázad román nyelvi és helyesírási reformjai, de hatott rá az új haza nyelvi környezete. A Magyarországra betelepedett beás nyelvűeknek a ma főképpen a Dunántúlon élő többsége árgyelán (ardjelan, azaz "erdélyi"), az ő nyelvjárásuk alapja a bánsági román. A Dráva mentén lakó muncsánok (muntjan, azaz "hegyvidéki") nyelvébe számos szerb eredetű szó szüremkedett be. Nincs meg ez a beszüremkedés a Tiszafüred és Budapest környéki ticsánok (titjan, azaz "Tisza vidéki") nyelvében.

E nyelvváltozatok negyed századdal ezelőttig csak szóban éltek. Az írásbeliség, mégpedig az árgyelán nyelvjáráson alapuló írásbeliség kezdete az 1990-es évek eleje. Népdalok, népmesék - amint arról lapunk is beszámolt már - azóta jelennek meg nyomtatásban, aminthogy különféle szótárak, szószedetek is. S most napvilágot látott az e nyelv sajátosságait, hangtanát, mondattanát legalább alapjaiban rögzítő kötet. A globalizáció megállíthatatlannak látszó folyamatában a beás sem veszhet el nyomtalanul immár.

MTA Nyelvtudományi Intézet-Tinta Könyvkiadó, 126 oldal, 1990 forint
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.