Koncsalovszkij 3D-s Diótörője magyar szereplőkkel

Negyven éves álma vált valóra Andrej Koncsalovszkij orosz filmrendezőnek: karácsonyra mozikba kerül A diótörő című filmje. A háromdimenziós brit-magyar koprodukciós alkotást nemcsak Oroszországban, hanem az Egyesült Államokban is vetítik majd. A részben Magyarországon készült, angol nyelvű filmben számos magyar színész is szerepet kapott, többek között Elek Ferenc, Kalmár Attila és Honti György.

"Minden felnőttben megmarad valami a gyermeki lélekből" - mondta a 73 esztendős rendező arra utalva, hogy a hatvanas években írt forgatókönyvéből ennyi várakozás után hogyan sikerült mégis filmet forgatnia.
A produkciót akkor Antony Asquith számára írta, de a brit rendező 1968-ban bekövetkezett halála után a szkript feledésbe merült. Több mint 25 évvel később Koncsalovszkij úgy döntött: itt az ideje, hogy gyermekeit és unokáit is meglepje egy filmmel, és leporolta a félretett forgatókönyvet. Az ötlete az volt, hogy nem a balettet filmesíti meg - mivel a "balett megöli a filmet" -, hanem E. T. A. Hoffmann eredeti meséjét és az orosz zeneszerző, Csajkovszkij muzsikáját használja fel.

Koncsalovszkij a XVIII. század elejéről az 1920-as évek Bécsébe tette át a történet helyszínét, és a német meseíró egérszereplőit patkányokra változtatta. "Az emberek nem kedvelik a patkányokat, ezért úgy véltem, azok jobban illenek majd a filmbe" - magyarázta az orosz rendező, aki a The Wall (A fal) című Pink Floyd-album inspirációjára az emberküllemű patkányokat katonai egyenruhába öltöztette. Mivel azonban nem akarta, hogy az egész túl riasztó legyen, az ismert komikust, John Turturrót kérte fel a Patkánykirály eljátszására.

Albert nagybácsi szerepét - aki a karácsonyi történetben a később megelevenedő Diótörő bábut ajándékozza unokahúgának - Nathan Lane-re bízta Koncsalovszkij. A kis hősnő szerepére pedig Dakota Fanning húgát, Elle Fanningot szemelte ki. "Különlegesen tehetséges lány, kivételes intuícióval. Nagyon nőies és nagyon gyermeki, egyúttal mégis érett" - dicsérte a 12 esztendős színésznőt, akinek nem ez volt az első filmszerepe. (Korábban többek között a Benjamin Button különös élete című filmben láthatta a közönség.)

A részben Magyarországon készült, angol nyelvű filmben számos magyar színész is szerepet kapott, többek között Elek Ferenc, Kalmár Attila és Honti György.

Az erős szereposztás ellenére nem volt könnyű előteremteni a film - becslések szerint 90 millió dolláros - költségvetését. Ám ahogy Koncsalovszkij fogalmazott, végül sikerült "olyan embereket találni, akik elég őrültek voltak hozzá, hogy pénzt adjanak nekem".

Az orosz rendező tisztában van azzal, hogy a piacon filmje Dávid harcát vívja majd Góliáttal, azaz olyan szuperprodukciókkal szemben, mint a Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. vagy az Aranyhaj és a nagy gubanc. Mégis úgy érzi - mondta -, hogy megérte a negyven éves álmot valóra váltani.

"Az volt a legboldogabb pillanat, amikor elvittem az ötéves fiamat a forgatásra, ő pedig a Patkánykirály palotájából a várost elözönlő patkánykatonák előtt futva kiabálta, hogy: +Tűz!+. Elrontotta a jelenetet, de boldogan láttam, hogy mennyire lelkes. Amikor az ember egy ilyen elragadtatott apróságot lát, úgy érzi, hogy olyasmit csinált, amit érdemes megnézniük a gyerekeknek" - magyarázta a rendező.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.