Kilenctagú bizottság értékeli a Nemzeti Színház vezetői pályázatát

Kilenctagú szakmai bizottság értékeli a Nemzeti Színház vezetői állására beadott pályázatokat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága.

A testületben az Előadóművészeti Iroda Színházművészeti Bizottságának jelöltjeként helyet kapott - ahogyan az korábban a sajtóban már megjelent - Kerényi Imre rendező, Nagy Viktor rendező, Szigethy Gábor színháztörténész és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója. A munkavállalókat Törőcsik Mari, a nemzet színésze, a Színházi Dolgozók Szakszervezetét Konrád Antal színművész képviseli. Rajtuk kívül a miniszter jelöltjeként Révész Mária miniszteri főtanácsadó, a munkáltatói jogkör gyakorlójának képviseletében pedig az Emmi két szakreferense vesz részt a testület munkájában.

A bizottságnak a pályázatok beérkezésétől számított 30 napon belül, december 14-ig kell értékelnie a munkákat. Azt követően a miniszternek további 30 napja lesz a döntésre. L. Simon László kultúráért felelős államtitkár csütörtökön azt mondta az MTI-nek, azt szeretné, "ha minél hamarabb döntés lenne".

A Nemzeti Színház élére a jelenlegi igazgató, Alföldi Róbert mellett Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Szennyai Mária színésznő és Hidvégi Miklós színész-rendező pályázott. A Nemzeti Színház új igazgatójának megbízatása 2013. július 1-jével kezdődik, és öt évre, 2018. június 30-ig szól.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.