Kiírták a pályázatot Vidnyánszky helyére

A Nemzeti Színház új vezetője közös megegyezéssel, idő előtt távozik a debreceni teátrum éléről. A mai közgyűlésen a DISZ bírálta Vidnyánszky előadásait, majd azzal a kínos ötlettel állt elő, hogy a lakosságot kellene megkérdezni róla, milyen színházat akar.

A debreceni önkormányzat közgyűlése a mai ülésén pályázatot írt ki Vidnyánszky Attila megüresedő igazgatói helyére a helyi Csokonai Színház élére. Mint ismert, az emberi erőforrások minisztere 2013. július 1. napjától öt évre - 2018. június 30-ig - Vidnyánszky Attilát nevezte ki a Nemzeti Színház Zrt. vezérigazgatói álláshelyére.

Mivel a direktor debreceni megbízatása idén december 31-ig tartott volna, Vidnyánszky a közalkalmazotti jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését kérte 2013. június 30-i hatállyal. A közgyűlés ezt elfogadta, egyúttal határozott arról, hogy pályázati eljárást folytat le a Csokonai leendő igazgatójának kiválasztására. A munkakör ellátásával szakirányú felsőfokú végzettséggel, s legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkező személy bízható meg.

A pályázatokat a benyújtási határidőt követő harminc napon belül kell elbírálni, a munkakör betöltéséről - a szakmai bizottság véleményét is mérlegelve - az önkormányzat a határidőt követő képviselő-testületi ülésen dönt. Ha a pályázat eredménytelen, akkor az eredménytelenségről szóló döntéstől számított harminc napon belül újra ki kell írni a pályázatot. Eredménytelen pályázati eljárás esetén a korábbi vezető, vagy annak helyettese határozott időre, de legfeljebb az új vezető kinevezéséig megbízható a vezetői feladatok ellátásával.

A mai közgyűlésen kisebb vita alakult ki arról, hogy a Csokonai leendő vezetőjének milyen szakmai koncepciót kellene érvényesítenie. A baloldali kötődésű DISZ két önkormányzati képviselője, Dobrossy István és Varga Zoltán azzal a szokatlan javaslattal állt elő, hogy a színház jövőbeni jellegéről meg kellene kérdezni a debreceni lakosságot is. A meglepő fölvetést a két képviselő azzal indokolta, hogy a Csokonait "népszínházi" jellegűvé kellene tenni annak érdekében, hogy az előadásokat szélesebb tömegek látogassák. A politikusok úgy vélték, hogy a debreceni lakosságnak a demokrácia alapértékei alapján van beleszólása abba, hogy a közpénzekből működő teátrumban milyen művészeti koncepció valósítható meg. Dobrossy úgy fogalmazott: Vidnyánszky előadásairól sok debreceni már a felvonási szünetekben távozott, ezért ki kellene mondani, hogy a "király meztelen".

Kósa Lajos polgármesternek erre nem is lehetett más válasza, mint az, hogy a DISZ képviselőinek javaslata "értelmetlen, kivitelezhetetlen és teljes mértékben képtelenség". Mint mondta, ilyen alapon azt is meg lehetne kérdezni a debreceni lakosságtól, hogy a helyi focicsapat védekező vagy támadó játékot folytasson. Szerinte ez a javaslat is arról szól, hogy "a DISZ ki akar törni a jelentéktelenségből, s ennek érdekében az élő fába is beleköt".

Hasonlóan vélekedett Somogyi Béla, oktatásért és kulturális ügyekért felelős alpolgármester, aki közölte: a két képviselő fölvetése szakmailag hibás, elvégre a közgyűlésnek nem arról kell majd döntenie, hogy milyen jellegű előadások legyenek a színházban. Hanem arról - folytatta -, hogy melyik színházcsináló szakembernek szavaz majd bizalmat a saját művészeti koncepciója megvalósításához.

Trill Zsoltban valószínűleg nem gondolkodhat az új debreceni vezetés, hiszen Vidnyánszky Attila viszi magával a Nemzeti Színházba
Trill Zsolt gyermeteg léleknek mutatja Oblomovot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.