Alexander Payne

Reuters - Pascal Deschamps

Giamatti és Witherspoon már dolgozott korábban Payne-el: előbbi a Kerűlőutakban, utóbbi pedig a Gimibosziban. A Downsizing közéépontjában egy olyan pénztelen férfi áll majd, aki azzal próbálja meg a megélhetési költségeit megspórolni, hogy lekicsinyíti önmagát. Kellően abszurd történet a gazdasági világválság közepén.

Az amerikai film egyik legeredetibb hangú rendezője, görög származású Alexander Payne 1990-ben végzett „filmmaker" szakon. Már akkor cimborák voltak állandó alkotótársával (és akkor még szobatárs), Jim Taylorral, első közös munkájuk a Schmidt története forgatókönyve volt. Payne-nek The Passion of Martin című vizsgafilmje annyira jól sikerült, hogy rögtön kapott állást az egyik nagy stúdiónál.

Lelkesen elővezette a Schmidt történetét, a reakció lesújtó volt: „Mi ez a depressziós szar?" Ezután Taylorral megírták a Citizen Ruth-ot, de ez sem érdekelte a producereket. Később az állását is elvesztette, sőt el is ment Hollywoodból, mindenét pénzé tette és elköltözött egy kisvárosba. Eltökélte, hogy csak akkor jön vissza, ha majd filmet forgat. Kiszámolta, hogy 100 ezer dollárból tulajdonképpen le tudja forgatni a Citizen Ruth-ot. A pénzt végül Laura Dern színésznő hozta meg, mert valahogy hozzájutott a forgatókönyvhöz és megtetszett neki. Payne akkor még nem volt oda az ötlettől, hogy Dern játssza a főszerepet, de végül kötélnek állt.

Bár összesen négy nagyjátékfilmet rendezett, azon kevesek közé tartozik, akiknél a stúdiók belemennek a végső vágás jogába. Ez pedig manapság óriási szó.

A Payne-világ lényege a kisember, akit amúgy senkit sem érdekelne. Minél patetikusabbak a figurái, annál jobban szereti őket, de nemcsak ő, hanem a néző is. Önmagunkon ugynais nem mindig nevetünk, de önmagunkkal azonosítható szerencsétleneken bármikor. A Schmidt történetében, de még a Kerülőutakban is olyan figurákat kapunk, akiknek az élete kissé szánalmasan (azaz valósághűen) alakult.

Vizuális és rendezői stílusa konzervatív, a William Wyler-i iskolától nem sokban tér el. Nem használ filtereket steadycamet, és forgatáson sosem ül be a monitor mögé. A valósághűségre törekszik: nem használ sminkest, nem szereti a polír kellékeket, a színészekkel sörözik és összebarátkozik. Wyler mellett a 70-es évek mozija hatott rá leginkább, mivel ­ véleménye szerint ­ akkor még készültek felnőtteknek szóló, intellektuálisan szórakoztató művek.

Kapcsolódó cikkek: A latin bomba | Top-les: Az unalom hete | Hálózatok hete | Dustin nem eladó! | Dennis Hopper