
Munkácsy Mihály: Honfoglalás Fotó - MNG
Az elsősorban történelmi festményekre és portrékra épülő kiállítás célja, hogy a Himnusz és a Szózat mindenki által ismert sorain keresztül vonultassa föl a magyar művészet legkiválóbb alkotásait.
A Himnusz és a Szózat hívószavaira épülő nagy témák leginkább a történelmi festészeten keresztül jeleníthetők meg. A műfaj a 19. század nagy műfaja, az addigi történelmünk nagy sorsfordulóit, 1848-49 harcait, az elnyomás éveit, a Kiegyezéssel járó változásokat a történelmi festészet tudta a legérzékletesebb módon megjeleníteni.
A korszak jelentős és hatalmas méretű alkotásait azonban - mint például Munkácsy Mihály 15 méteres Honfoglalását, vagy Benczúr Gyula Hunyadi Mátyásról szóló képciklusának elkészült darabjait - a magyar közönségnek alig volt alkalma eredetiben is megtekinteni.
A tárlat, amely a képzőművészeti alkotások mellett az államisághoz kapcsolódó dokumentumokat és tárgyakat is bemutat, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Széchényi Könyvtár és az Országgyűlés Hivatala együttműködésével valósul meg. A kiállítás szorosan kapcsolódik a Magyar Nemzeti Galéria 19. századi állandó kiállításának felújításához.
|