
Kerényi Imre, a festmények megrendelője Kádár János Pravda-csákójára mutat Népszabadság - Reviczky Zsolt
Mint azt az m1 január közepén sugárzott híradójából megtudtuk, az idén rendezik a festékszáradás-néző világbajnokságot, a döntő helyszíne Anglia lesz, a fődíj 100 ezer font, vagyis mintegy 35 millió forint. A versenyre interneten lehet nevezni, a szervezők mindösszesen egy fényképet várnak a jelentkezőről, amelyen az a falat bámulja.
A riportban megszólalt egy szobafestő is, aki elmondta, hogy a feladat sokkal nehezebb, mint amilyennek látszik, a száradás során fellépő vegyianyag-kipárolgás ugyanis rossz hatással lehet a látószervünkre, és ezt egy klinikai szakorvos is megerősítette: igen, valóban, úgyhogy jobb, ha nem szaladunk szemmel a falnak.
Az említetteken kívül még megszólalt az utca embere is, a riport rendben volt, tisztességes újságírói munka, a téma, súlyának megfelelően lett körüljárva, feldolgozva, mindenki a kellő komolysággal, lényegében mosoly nélkül elemezte a kérdést, a nézőnek panaszra nem is lehetett oka, talán egyet kivéve.
Mi a helyzet azokkal, akik nem egy megfestett falat néznek, hanem egy megfestett művészeti alkotást?
Mert azért ne tagadjuk: némely festményeknek is van kipárolgásuk, olykor még száradás után is megviselik a szemet, az agyról és a lélekről, no pláne a pénztárcáról ne is beszéljünk. Itt van mindjárt a festészeti kérdésekben jártas színházi rendező, a forradalmi ízlés rendszergazdája, aki néhány hónapja a közelmúlt történelméről szóló festményeket rendelt közpénzből (sok közpénzből) az új alaptörvény díszkiadásához. A képek most a Magyar Nemzeti Galériában láthatók.
 Ész, erő és oly szent akarat - áll a bejárat felett, és a Szózatból idézetet választó kurátor is nyilván reménykedik, hogy nem hiába sorvadozik Népszabadság - Reviczky Zsolt
Megnéztük őket, és bár úgy tűnt, hogy lényegében megszáradtak, azért higgyék el, nem volt könnyű feladat nézni őket, így tehát a feladat teljesítéséért alighanem járna nekünk is egy csekély összeg. Nem 35 millióra gondoltunk, nem is a képekért fizetett húszra, beérnénk a felével-harmadával is, de valamivel mindenképpen kérjük honorálni festékszáradás-néző tevékenységünket, mely klinikailag bizonyítottan megviselt bennünket, de mi ennyi szépségért és némi ellentételezésért persze bármire hajlandók vagyunk.
Ha kérésünk süket fülekre talál, úgy a jövőben a falat fogjuk bámulni Angliában, akkora összegért mégpedig, amelyből még magát a jó ízlésű rendezőt is megfestetjük, amint egy művésztelep közepén áll, és a serénykedő piktorok művei láttán jóváhagyólag bólogat.
|