A művészettörténész korábban az Artportal című kortárs művészeti online lapot főszerkesztette, és teljesen egyetért a friss Flash Art Hungary ötletgazdájával, Gulyás Gábor Műcsarnokigazgatóval abban, hogy a hazai kortárs képzőművészetet valahogyan ki kell juttatni a nemzetközi porondra. A két szakember szerint erre kiváló esély a világhírű művészeti magazin magyar kiadása, amelyet a tervek szerint kéthavonta 40 százalékban külföldi, 60-ban pedig hazai anyagok töltenek majd meg.

Mondhatnánk azt is, végre valamiben az élen járunk. Az 1967-es római alapítása óta 40 országban kiadott nemzetközi folyóiratnak ugyanisKelet-Európában rajtunk kívül csak Prágában jelenik meg 2007 óta cseh és szlovák nyelvű mutációja. – Szerencsére újra érzékelhető az érdeklődés a régiónk iránt, amely a rendszerváltás utáni években lankadni látszott – magyarázza Rieder.

– Az angol nyelvű Flash Artról pedig ki lehet jelenteni, hogy egyik fókusza épp Kelet-Közép-Európa.

Örömteli hír.

Hallatán azonban ma Magyarországon tízből kilenc művészetfogyasztó azt kérdezné a főszerkesztőtől: klassz – és miből? Mármint miből gondol elindítani és életben tartani egy kulturális vállalkozást olyan időkben, amikor nem telhet el nap csődbe ment lapokról, törölt színházi bemutatókról és elszalasztott kiállításokról szóló hírek nélkül?

Egyrészt a kultúráért felelős államtitkár, Szőcs Géza a Nefmi miniszteri keretéből juttatott a lapindítóknak 20 millió forintot. Ez Rieder szerint a tavaly november óta tartó előkészületeken és a most megjelent első lapszámon túl elég lesz a következő fél év kiadásaira. Gulyás Gábor felelős kiadó pedig azt teszi hozzá, rögtön a startnál nem akartak az NKA folyóirat-pályázatára évről évre jelentkezők közé befurakodni, hogy még több szeletre kelljen vágni az amúgy is kicsi tortát. Sőt a két lapvezető szándéka az, hogy ezután sem pályázati pénzekre alapozzák a kiadást, sokkal inkább hazai múzeu mok és galériák hirdetéseiből szeretnének megélni, önfenntartóvá válni.

– Azt persze tudjuk, hogy az egyoldalas, Flash Artban megjelent hirdetés nem duplázza majd meg a műkereskedők bevételét, ennél bonyolultabb módon és hosszabb távon profi tálhatnának reklámjaikból. A legoptimistább jövőképünk az, hogy az izgalmas és tehetséges magyar művészekről szóló anyagain kat lefordíttatja és átveszi a lap nemzetközi kiadása. Ez azt jelenti, hogy legalább 40 ezer angol nyelvű példányban olvashat majd a mieinkről a külföld. Amikor a magyar galéria kiviszi majd a művészét egy nemzetközi vásárra, akkor ott reményeink szerint lecsap rá néhány külföldi kollégája, hogy a hazaihoz képest ötszörös-tízszeres áron kínálja majd a munkáit. Ez akkora léptékváltás lenne, hogy az idézőjeles sztárcsinálásban ilyen módon részes magyar kiállítóhely komolyan érdekeltté válhatna a Flash Artban való rendszeres megjelenésben. Ehhez a tervek szerint a 100 oldalas folyóiratból legalább 20 oldalnyi felületük lesz.

A főszerkesztő azt szeretné, ha – bár a 75 éves alapító főszerkesztő, Giancarlo Politi személye főleg a tradicionális képzőművészeti területek megjelenésére garancia a lapban – a magyar kiadásban hónapról hónapra jutna hely a fotóművészetnek és némi dizájnnak. Számíthatunk majd kritikusok és kurátorok írásaira, hírekre és művészportrékra. De lesznek fontos művészeti eseményekről szóló riportok is, amelyeket Rieder nem feltétlen elismert és közismert szakemberekkel íratna, „akiknek már vagy 5 lexikon van a fejében”, sokkal inkább jó tollú, friss szemléletű, lehetőleg fiatal művészettörténészekkel.

Gulyás célja: a Flash Art nálunk azzal együtt váljon az elitkultúra részévé, hogy a szakmai lapoknál valamivel szélesebb kört szólít meg. –Szeretném, hogy az a magyar orvos, aki amúgy elmegy egy kortárs dráma bemutatójára, és megveszi Esterházy könyveit, az a mi újságunkat is értse, élvezze.

Rieder szerint meg azt a sajátos helyzetet kell most kiaknázniuk, hogy ezen a kultúraterületen az alkotók ötletein kívül áru is mozog, a műalkotás: – Amikormajdnemminden művészeti ágat az összeomlás fenyeget, akkor én nem fázom attól, hogy a kortárs képzőművészetünket fogyasztói szemmel is nézzük. Legalább egy kicsit.