Üvegek, 2011. Olaj, vászon, 40 x 65 cm

Partvis, például, amely önmagában sem művészi csendélettéma, de amely a harminckét éves festő feldolgozásában végképp halott természet lesz. A képforma példásan elnyújtott, csüggesztően lapos, merthogy a képkivágás csak a partvisfejig terjed, a háttér tisztátalan, maszatos szürke, hogy még jobban kiemelje a kefesöprű sárgásbarna kötegeit. A Kesztyű című kompozíció sem örömtelibb, ha számításba vesszük, hogy az odadobott, nem összehajtott üres kesztyűkben mindig van valami elhasználtság, halott tartalom, a legbeszédesebb azonban a Harisnya című idei vászon. Ez telt, eredetileg érzéki női combokat ábrázolna, még a pikantériához oly nélkülözhetetlen harisnyatartó pántokat is, de az utóbbiak elkent kezelése, az alsótest részletének tisztátalan színű pászmái végképp elveszik a kedvet az erotikus értelmezéstől.

Horváth Roland most a palackoknak kedvez. Rögtön a csúf hátterű harisnyaképpel szemben, még az előtérben látható az a bravúrosan tárgyszerű, az üvegek testetlenségét és testességét fölényesen megragadó kép, amelyet csendéletnek is nevezhetnénk, ha nem volna a címe: Ketten. De az a címe. És ha itt megpróbálnánk még elhessegetni a megszemélyesítés kísértését, lévén valóban két darab üres üvegről szó, beljebb, a kiállítás nagyobbik része rávezetne a súlyos tévedésre.

Házasok, Társaság, sőt Ifjú házasok az idei csupa palack kompozícióknak a címe, és nem lehetünk annyira nehézkesek, hogy bele ne menjünk a játékba. Hiszen a Házasok összefogottabb, címkés alakja lehetne éppen férfi, családfő, s ha igen, bizonyos, hogy a tagoltabb, teltebb, domborúbb formájú csatos üveg a nő. Így aztán még az is nyilvánvalóvá válik, hogy a nehezebben azonosítható kisebb elem –a megfestés mindig pasztózus-talányos marad –, ez a talán aranypapírba csomagolt csokoládéfigura volna a gyermek. Az Ifjú házasok családi képéről mindenesetre hiányzik ez a felszalagozott motívum, s idáig jutva már hajlandók vagyunk kövér ásványvíz-férfiakat, könnyelmű szószos-bakfisokat és nagy, barna kávés-nagymamákat látni a palackcsoportképeken. De ne hagyjuk magunkat megtéveszteni. Horváth ugyan az előzmények szerint Munkanélküliek, Álmodók a városban, sőt Részlet a személyes kriptáról tárgykörben is felvonultatta modelljeit, mégis közelebb jutunk a lényeghez a két évvel ezelőtti Három színes villanykörte láttán. Először is, ez a kép valóban azt ábrázolja, ami a cím, pőrén, minden novella-, szociográfia- és társadalomlélektani inspiráció nélkül. Másrészt, talán éppen ezért, a legegyszerűbben mutatja a fiatal festő képességeit. Ahogyan ezek a hasas-színes, nem szokványos formájú reflektorégők megjelennek, a határozott ecsetvonások, a bravúros élfények, a lendület, amellyel a formából a mozdulat mesterien ki-kilendül, az valóban rendkívüli, lefegyverző.

Ifjú házasok, 2011. Olaj, vászon, 60 x 40 cm
Továbbá elég Horváth „palackfestő” elődeire gondolnunk, hogy kitessék, mi mindent tartalmazhat ez a fújt öblösüveg. Elég kettőre. Cézanne-ra, akinek a borosüvegei mindig vörössel telten vagy fonatosan, szinte mindig a háttérben, enyhén megdőlve, de szilárdan őrizték a képi rendet. Aztán a téma örökös nagyjára, aki egyebek közt Cézanne-hatásra indult: Giorgio Morandira. A talányos olasz mester a Horváthénál lecsupaszítottabb, egyszerű formájú, bátortalan üvegekkel tudott olyan magányos világképet alkotni, amely legalább annyira mond véleményt a huszadik századról, mint egyik-másik tematikus kompozíció. Horváth nemcsak annyiban utód, hogy a tárgya azonos. Meggyőző, mély előadásmódjával, ezzel az eredetileg lírai, de lépésről lépésre elbizonytalanító foltfestéssel, gazdag, de megzavart színeivel a jóleső azonosulás és a fanyar kétely folyamatos élményét kínálja. Gyönyörűen fest és folyvást kétségbe von; alighanem ez az igazi, mélyebb antropomorfizmus.