Kertész Imre letette a tollat

Kertész Imre lezárta irodalmi munkásságát, nem kíván többet írni. A Berlinben élő Nobel-díjas magyar író erről a Der Spiegel című német hetilapnak nyilatkozott abból az alkalomból, hogy csütörtökön Berlinben megnyitják a Kertész Imre-archívumot.

A Berlini Művészeti Akadémián a Kertész-életmű mintegy 35 ezer oldalnyi anyagából állítottak össze archívumot, amelyet november 15-én nyitnak meg a tudományos kutatások előtt.

Kertész Imre
Hotel Berlin. Bócsi Krisztián fotókiállítása a Collegium Hungaricum Berlin Moholy-Nagy Galériájában. A Képen: Kertész Imre, Nobel-díjas író. Berlin 2012. Fotó: Bócsi Krisztián

A 83 éves magyar író a német hírmagazinnak elmondta: nagy öröm és nagy megkönnyebbülés számára, hogy elkészült az archívum, hiszen "jó kezekbe került" az életműve. Arra a kérdésre, hogy miért Németországban helyezte el iratanyagát, elmondta: "Úgy érzem, itt jobban megértenek, mint a hazámban, Magyarországon. Ott a legnagyobb jóakarattal sem lehetne úgy megőrizni az anyagot, mint Berlinben, ahol évek óta élek". Megjegyezte, a sors útjai kifürkészhetetlenek, túlélte Auschwitzot, most pedig Németországban "mentik meg" munkásságát.

Azzal kapcsolatban, hogy Parkinson-kór betegsége mellett tud-e még írni, elmondta: a betegség megnehezíti az írást, de nem ez a probléma. "Nem szeretnék már írni. Az életmű, amely oly szorosan kötődik a holokauszthoz, számomra lezárult. Ha sikerült, ha nem" – mondta Kertész Imre.

Az archívumban őrzik egyebek mellett a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért és a K. dosszié című kötetek, valamint számos esszé és beszéd kéziratát, továbbá az író 1961 óta vezetett naplóit, illetve 1988 óta keletkezett levelezését. Az anyag egy része még 2001-ben került a Berlini Művészeti Akadémiához, ezt időközben mikrofilmre vették és digitalizálták. Az anyag egy jóval nagyobb részét pedig 2011-ben vette át az intézmény. A naplókból a tervek szerint a Rowohlt kiadónál jelenik meg kötet.

Csütörtökön az archívum megnyitása alkalmából felolvasóestet tartanak a német főváros központjában, a Brandenburgi kapu tőszomszédságában álló akadémiai székházban, és kéziratokat és más dokumentumokat felvonultató kiállítást nyitnak meg, a tervek szerint a szerző jelenlétében. Kertész Imre ezzel kapcsolatban elmondta: nagyon reméli, hogy el tud menni az eseményre, de ez a betegségétől függ. "Az egész életem egy kaland" – mondta a magyar író.

A kínai Aj Vej-vejtől a német Günter Grassig mintegy 400 tekintélyes művészt – írót, zenészt, képzőművészt, filmest – összefogó Berlini Művészeti Akadémia 2003-ban választotta tagjai közé Kertész Imrét. A magyar tagok között van még mások mellett Kurtág György, Eötvös Péter, Esterházy Péter és Nádas Péter is. Az intézmény élén hat évig (1997–2003) magyar író, Konrád György állt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.