Képmentő (134): Az égig érő szivar
Igaz, hogy a második világháborúban a hatalmas vasvázat a feszítőkötelek szétrobbantásával eldöntötték, de roncsaiból újraépült, s ma is áll. Le akarták bontani a nyolcvanas években is, amikor már az új, solti adó sugározta helyette a Kossuth rádió adását, de akkor a városvédők közbeléptek, s nem engedték megsemmisíteni. Hogy a civilek elég erősek voltak ehhez, már jelezte a rendszer gyengeségét, végének közeledtét. A „szivar" ipari műemlék lett.
Ez a kép 1967-ben készült Lakihegyen, de nem a „szivarról". A karcsú rombusz csak a háttérben látszik, néhány kilométerrel távolabb. Itt egy kisebb tornyot állítanak épp, nem is Lakihegyen - hogy pontosítsunk -, hanem Halásztelken. 1967-68-ban ugyanis kapacitásnövelő felújítást végeztek a Csepel-szigeti adón, abból a célból, hogy megszűnjenek az ország területén a vételi fekete foltok.
A kisebb települések 10, a városok 20 százalékában addig nem lehetett jól fogni a Kossuthot, s még több helyen volt rosszul fogható a Petőfi. A fekete foltokat főként az okozta, hogy az európai országok már nem tartották be az 1948-as koppenhágai egyezményt, s túllépték a nekik előírt adóteljesítményeket, ezzel elnyomva, zavarva a hazai műsorszórást.
Sürgősen növelni kellett tehát a mi adóink teljesítményét és számát. Ekkor állítottak be két 150 KW-os berendezést Lakihegyen, a régi 135 KW-os Kossuth-adó helyére. Átalakításokat kellett végezni a 314 méteres „antennán" is. Ki kellett cserélni a torony kerámia talpszigetelését, s ehhez felemelték az 520 tonnás vasszerkezetet. E felújítás alkalmából szerelték le a toronycsúcs villámok lyuggatta, régi gömbjét is, amely jelenleg a Postamúzeumban csodálható meg.
A fotón látható, 86 méteres, kisebb antennára, amelyet 1967. október 13-án állítottak fel, a Petőfi műsorának szórása miatt volt szükség. Tulajdonképpen egy antennapár egyik tagja ez. Róla s párjáról „iránysugárzással" továbbították az adást Budapestre. Ma is megvannak, bár az egyiket visszabontották 54 méterre, tudjuk meg Orosz Ákos állomásvezetőtől. A rendszerváltás után erről ment a Calipso.
Most üzemen kívül van, a társa pedig mobiltorony. Van egy régi, 117 méteres antenna is, és üzemel - itt szintén a háttérben (a lelógó vezeték mellett) látható. S végül köszöni, megvan az öreg „szivar": 2006-ban felújították, jelenleg ipari órák működéséhez szükséges marketjeleket sugároz. Sőt évente négyszer még rádiótoronyként is munkába áll. Amikor a solti adót karban tartják, egy-egy napig újra innen szól a Kossuth.