Képmentő 120.: Robbantás a Déliben

Egy öreg budai épület elmúlását látjuk itt. A régi Déli pályaudvarét, amely több mint egy évszázadon át, 114 évig szolgálta az utazókat.

Messzire vezettek innen a sínek: le egészen az Adriáig. Szép napfényes utazások emlékét, a magyarok távoli, tengeri álmait őrizte ez a ház. Ezt sugallta a neve is: Déli. Innen indultak 1861-től a gőzösök Abbáziába, Velencébe, meg a Balatonhoz, a Velenceitóhoz és szerte túl a Dunán a hajdani Délivasút társaság vonalain. És persze ez az épület fogadta száz éven át a Budapestre érkező dunántúli embert. Ezért mondták róla azt is, hogy a Dunántúl kapuja.

Mindössze négy vágányról bonyolódott egykor az összes indulás, érkezés. Ez a négy vágány aztán egy idő után, száz év múltán kevésnek bizonyult a fél ország ide térő vonatainak. Így hát 1969-től elkezdték építeni az új Délit. Mikorra 1972-ben elért idáig a metró is, már majdnem kész volt az új fogadóépület, melyet végül is 1973-ban adtak át.

Az öreg, sárga indóház még látta a földből kinőni utódját, egy darabig még ott állt az új pályaudvartól körbeölelve, de a napjai meg voltak számlálva. Végül is 1975. november 25., 26. és 27.-én érkezett el a búcsú ideje. Három részletben robbantották fel. Ez a kép az első napon készült, egészen pontosan 1975. november 25-én 12 óra 10 perckor, mint azt a korabeli sajtóbeszámolók igen precízen megörökítették. Ahogy azt is, hogy huszonöt napot dolgoztak a robbantás előkészítésén, háromezerötszáz lyukat fúrtak a falakba, s ezekbe helyezték el a paxit tölteteket. A csarnok cserépkalapjának nagy részét is előre leszedték. Tudjuk azt is, hogy a „tűzparancsot" Friedrich Gyula, a Bányászati Kutatóintézet lőmestere adta ki.

A robbanás hangja végigvisszhangzott a környező hegyeken, az öreg ház „icipicit megemelkedett", mintha el akart volna szállni, majd „végső mozdulattal lassan összerogyott". Nem maradt belőle más, mint 2500 tonna törmelék, amit néhány nap alatt eltakarítottak a markolók és a dömperek. Az épület helyére aztán két vágánymeder épült, ha nem tévedek, a mai 5-6 és 3-4-es.

Ezzel persze az új Déli még nem készült el, a teljes befejezés híre csak 1979ben jelenhetett meg a lapokban. És alig múlt el újabb tíz év, megkezdődött ennek az épületnek a látványos lepusztulása is, ma pedig már ismét napirenden van a pályaudvar átépítése.

Sőt, néhány őrült ma is rendszeresen robbantással fenyegeti a Délit. De ez már egy egész más történet.

Robbantják a Déli-pályaudvart
Robbantják a Déli-pályaudvart
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.