Az eszköz, amely az oktatás dinoszauruszává vált Népszabadság/archív - Bánhalmi János Iskolás éveimet a hetvenes évek elejétől a kilencvenes évek elejéig végigkísérte ennek az eszköznek a látványa, emlékszem zúgására a dolgozatírások néma csöndjében. Emlékszem és sajnálattal gondolok rá, mint sajnálom a kilencvenes évek elején feleslegessé vált szerkesztőségi, cigarettaszagú írógépeket is. Mindkettőt a számítástechnika tette feleslegessé. Az írásvetítőt valamivel később, mint az írógépet. Hisz az írógépet már rég elfeledtük, de az írásvetítőt még a legutóbbi évekig használták, sőt talán ma is akad tanár, aki erre dobja fel a röpdolgozat kérdéseit. De e tantermi behemót sorsa megpecsételtetett, utolsó éveit éli, nem sokáig tűrik már az osztálytermek sarkában szunnyadozni, kell a hely az új segédeszközöknek.
Ezen a fotón tehát az elejét látjuk annak a folyamatnak, amelynek a végét napjainkban éljük. Az írásvetítő tömeges elterjedése valamikor az ötvenes években kezdődött, olvasom Herzku Márton oktatástechnikai szakdolgozatában. Talán külföldön. Nálunk inkább a hatvanas évek vége felé, e kép készültének idején történhetett az áttörés. „Az írásvetítő, a korszerű falitábla” - hangzott a jelszó. És minden iskolába, majd minden osztályba került belőle.
Úgy emlékszem, mégis viszonylag ritkán használták tanáraim. Mert hamar kiderült, hogy macerás vele dolgozni. Meg kell írni otthon fóliára, gyöngybetűkkel, alkoholos filctollal a vetítendő szöveget. Aztán, mivel nehéz, dög eszköz volt, már a szünetben be kellett készíttetni a hetessel egy külön állványra, vagy az első padra. (A hozzá való gurulós állványt mintha némi késéssel fedezték volna csak fel.) Így aztán az órák legtöbbjén a termek hátsó sarkában, szürke műanyaghuzat alatt gunnyasztott. Többet szerepelt a jó öreg tábla és a kréta. Nagy dolog kellett ahhoz, hogy előkerüljön: mondjuk egy nagydolgozat. Még ma is hallom zümmögni az írásvetítő ventillátorát, s látom magam izzadó tenyérrel görcsölve egy meglepetésként ható kérdésen. Látom a trapéz alakú, fölső részén szélesedő fényfoltot a falon: tökéletes négyzetet írásvetítővel soha nem lehetett vetíteni.
Előkerült a gép akkor is, ha hospitálni jött az igazgató vagy valami kerületi pedagóguscsapat, s bizonyítani kellett, hogy nálunk milyen sokrétű a tanórai eszközhasználat. Netán a főiskoláról gyakorlatra kistanár érkezett, aki még lelkesen mozgatta a masinát, s pedánsan megrajzolta esténként a másnapi fóliákat. Tudom, mert én is voltam ilyen kistanár. Gyártottam többrétegű fóliákat, melyekkel fejlődési folyamatokat lehetett látványosan szemléltetni a lapokat egymásra hajtva.
Mostanra az írásvetítő az oktatás dinoszauruszává vált. A jövőben mint valami fosszília marad meg talán a szertárakban. Helyére lépett a személyi számítógép, a projektor és újabban a digitális tábla, melyet a mai tanárok ugyanolyan áhítattal tanulgatnak kezelni, mint ezen a negyven évvel ezelőtti képen a régiek az akkori „korszerű falitáblát”.
|
belépés |
segítség |
alkalmazások |
RSS |
előfizetés |
akciók
Nol.hu |
NolBlog |
NolTV |
Hírmátrix |
NolRandi
Címlap |
Belföld |
Külföld |
Gazdaság |
Kultúra |
Vélemény |
Sport |
Tud/Tech |
Noller |
Mozaik |
A Lap 
NolTwitter |
Hoffmann Rózsa hazudik