Baross tér, 1969

Népszabadság/archív - Mikó László

Mire virágba borulnak a fák, éppen 120 esztendeje lesz, hogy meghalt Baross Gábor, a vasminiszter, korának egyik legnépszerűbb embere és legrémesebb főnöke. Fáradhatatlan, fékezhetetlen és kiállhatatlan ember volt, a nép imádta, a beosztottai rettegték. Kora ifjúságától korai haláláig egyfolytában a haza üdvén buzgólkodott, s akinek az agya s keze nem tudta tartani az iramát a buzgólkodásban, azt kegyetlenül kirúgta. Így aztán rendkívül strapabíró és fölöttébb szakértelmes stábot hagyott maga után a magyar népre és utódára, Wekerle Sándorra. Baross akkor volt protekcionista, populista liberális, amikor annak itt volt a történelmi ideje.

Rövid idő alatt sűrű, egységes és főleg olcsó közlekedési infrastruktúrát teremtett az országban, milliók számára tette elérhetővé a távolsági közlekedést sínen és vízen. A kor európai színvonalára emelte a kereskedelmi kultúrát, Ausztria és Németország pedig nem győzött panaszkodni rá, amiért a nemzetközi megállapodásokon átgázolva támogatta a hazai vállalkozásokat. Az erősnek hitt szervezet 44 évesen beleszakadt a túlterhelésbe. A hálás utókor nem győzte közterületekkel kifejezni tiszteletét. Budapest 23 kerületéből tízben van Baross utca, de tér csak egy van. Ez a csatatér itt a képen az Erzsébet- (jobbra) s a Józsefváros (balra) között.

Rögvest a kiegyezés után eldöntötték, hogy itt lesz a város új indóháza. A második a Nyugati után. Kézenfekvő volt, hogy itt legyen, mert itt végződött a város. Idáig járt ki a lóvasút a belvárosból, idáig ért Pest főútvonala, tengelye, a Kerepesi út. Ma meg a Kerepesi még csak itt kezdődik, az egykori Kerepesi pedig Rákóczi néven fut tovább. Baross Gábor még csak vasállamtitkár volt, amikor a főváros legnagyobb pályaudvara, a Keleti 1984-ben elkészült. A képünket a Keleti épületének valamely magas pontjáról lőhette Mikó László kollégánk 85 évvel később.

Barátságos, zöld és levegős térség volt ez valaha. A tér túlnyomó, középső részét, amit körbefutnak a képen is látható sínpárok, nagy füves park foglalta el, a parkot terebélyes fák övezték, a közepén pedig Baross Gábor állott a magasban, s komor tekintetét a kerepesi temető felé vetette, ahová a téren keresztül szállították át az akasztott embereket a Kerepesi (Rákóczi) út 66. alatt lévő siralomházból, ahol a kivégzéseket is bonyolították.

Nemcsak a parkban zöldelltek a fák s mulattak a népek, de még az erzsébetvárosi oldalon is végig fák állottak a házsor előtt, s a házak előtt napernyők alatt üldögéltek s fogyasztgattak a polgárok. Meg a kevésbé polgárok. Környékbeli kis emberek, prolik, cselédek korzóztak, társalkodtak, iszogattak itt, meg persze a vasút utazóközönsége. Megnézheti, aki arra jár, jó széles a járda, férne rá ma is: fa is, ernyő is, polgár is, ha... Ez az erzsébetvárosi házsor az én szülőföldem, Csikágó déli határa. Amikor Baross Gábor meghalt, itt még kicsi földszintes házak és kertek voltak. Mire halálának tizedik évfordulóján elnevezték róla a teret, Csikágó már rég felépült. Két év alatt nőtt ki a krumpliföldekből az egész negyed.

Ebben a városban valamiért épp a legfontosabb csomópontok, a város forgáspontjai a legszerencsétlenebbek. Azok, ahol minden összefut, azok, amelyeknek a leginkább ki kellene emelkedniük a városszövetből. Budán a Moszkva, Pesten a Baross. Ezek az állandósult ideiglenesség elátkozottjai. Mindig úgy van, hogy rögtön lesz velük valami, és aztán mindig úgy is marad.

Képzeljünk el egy csikágószéli polgárt, aki ide született, egy Baross térre néző ablak mögé hetven évvel ezelőtt, és itt élte le az egész életét. Mire hintáztatni kezdték volna a parkban, jött az ostrom, ne részletezzük. Mire a romok nagyja eltünedezett, indult a metróépítés, a Baross tér néhány évre építési terület lett. Aztán leállították a metróépítést, az építési területet elplanírozták, bevetették fűmaggal, s ott hagyták üresen, hogy majd egyszer... A metró helyett jött a forradalom. Itt működött az egyik legnagyobb felkelő csoport, a Baross tér 19-ben volt Nickelsburg László „Baross Köztársaságának” központja. Aztán jöttek az orosz tankok, ne részletezzük.

A következő évtized derekán újra elkezdődött a metróépítés, ismét földúlták a teret néhány évre. Eme dúlás közepén készült a kép 1969 szeptemberében. A háttérben látható a Fiumei utat a Rottenbillerrel összekötő felüljáró, melyet három hónap múlva adnak majd át. A tér közepét elfoglaló kráter, az egykori park hűlt helye az épülő aluljárórendszer nyitott része. Baross Gábor helyén közlekedési irányítótorony. A vasminisztert a szégyensarokba állították, a Verseny utca sarkára, a MÁV raktárépületei elé.

A Keletitől nyugatra van a Szabadság. Ott látható a felüljáró mögött. Az egykoron szellemesen Központi Szállodának keresztelt hotel a hatvanas években felújult és a Szabadság nevet kapta. Ma már tudjuk, hogy nyugatban nem a szabadság a legjobb, hanem a legjobb a legjobb! A szállodát ma egyszerűen csak Best Western Grand Hotel Hungáriának hívják!

1970 áprilisában, „felszabadulásunk 25. évfordulójára” átadták az első metró vonalat. És már tervezték a következőt. Ahogy a metró épült, a villamoshálózat leépült. A drága 67-est, mely még gimis koromban is elvitt engem a herminamezei hajlékunktól túl a Dunán, egészen Gellért püspök lábáig, először visszafordították a Baross téren, aztán busszal pótolták, aztán már nem is pótolták, nemrég még a síneket is eltüntették. Valamikor a gödöllői hév is eljött a Keletiig. A metró állította meg az Örs Vezér téren (ami persze logikus).

Tömérdek autó, busz, állandó dugó, építkezés, ideiglenesség... Használható, érdemleges zöld terület sok évtizede nincs a Baross téren. A Levegő Munkacsoport 2005-ben figyelmeztetett: iszonyatos szálló pormennyiséget mér a Baross téri mérőállomás. Az EU-normák 35 határérték feletti napot engedélyeznek egy évre. 2005-ben március 16-án mérték a harminchatodikat. Képzeletbeli polgárunk ekkor már nyugdíjasként nyeli a port, s várja sok-sok éve a négyes metró építkezéséhez kapcsolt parkosítási ígéretek teljesülését.

A 4-es metró Baross téri megállója 2010-ben elkészült. Azt mondták akkor: rögvest kiírják a pályázatot a felszín rendezésére, 2011 végére a felszín is zöld lesz és gyönyörű. Lesz nagy park a tér közepén, a Thököly és a Kerepesi utat pedig sétáló út köti össze a Keleti előtt.

2011 elmúlt. Aki most, 2012 elején körülnéz a Baross téren, az valami nagyon hasonlót lát ahhoz, mint ami ezen a 42 éves fotón megörökült. A tér közepén ugyanaz a csatatér. A metróból kijövet a szelíden húgyszagú aluljáró nekivezet a palánknak, mely mögül kiröhög a plakát: „Jön a 4-es metró”. Felszíni rendezkedésnek, parképítésnek semmi nyoma. Balra, a józsefvárosi oldalon most is megvan még a foghíj a hatalmas tűzfalakkal, de már legalább daru áll benne, és alapoznak ott valamit. Baross Gábor a Verseny utcai ficakból csípőre tett kézzel, balra fordított fejjel, a fölvonulási terület mögül éppen a pályaudvar épületének oldalára lát. A tekintete, mint komor bikáé. A Keleti főhomlokzatát még úgy-ahogy nézhető állapotban tartják, de ahogy a józsefvárosi oldal kinéz, az maga a borzalom. Ahogy meg a Baross Gábor felőli, az maga az iszonyat!