Festik az Újpesti vasúti hidat 1968-ban

Népszabadság/archív - Mikó László

Vannak olyan képek, amelyekről rögtön látja az ember, hogy úgy biztos nem történhetett a képen látható cselekmény, mint ahogyan az a fotón látszik. Na, ez éppen ilyen. Az Újpesti vasúti hidat festi éppen a brigád. Nem kell hozzá nagy szakértelem, hogy rájöjjünk, mi történik 15 perc múlva, ha a hídfestők így folytatják. Lefestik egymás festését, a felül dolgozó festéke pedig az alul mázoló nyakába csurog. De úgy, ahogyan egy hidat valóban festhetnek, aligha lehet brigádfotót készíteni, mert akkor nem szerepel egy képen hét munkás. Ehhez a Népszabadság fotósának precizen be kellett állítani a festőket, ráadásul a hitelességnek adott még egy pofont a hat festőt hátratett kézzel figyelő munkafelügyelővel (brigádvezetővel).

Ha így nem is festettek hidat Budapesten, máshogy azonban annál inkább. Lényegében egyfolytában. Ez a kép ugyan nem jelent meg a Népszabadságban, de az olvasók november 12-én arról értesülhettek, hogy elkészült a Margit-híd aktuális átfestése. A '60-as évek második fele méltán nevezhető a fővárosi hidak átfestése korának. Egy 1966-os Népszabadság-cikk arról tudósított, hogy javában zajlik a Szabadság-híd mázolása.

A mellékelt képből nem vehető ki egyértelműen, de könnyen lehet, hogy ugyanazok végzik, akik két év múlva az újpesti hídnál. Ezen már életszerűbb a munkások beállítása. Szinte elkapottnak tűnik a pillanat. Benyák Ferenc építésvezetőtől arról értesülhettek az olvasók, hogy két hetet felajánlásként megtakarítanak, azaz két héttel a határidő előtt elhagyják a hidat, amely ezzel "felül" kész lesz.

Az alsó részét tavasszal folytatták. A hídfestők ugyanis hidegben nem tudnak festeni, ezért "áttelelni" a hajógyárba vonultak. Az építésvezetőtől azt is megtudhattuk, hogy a hideg mellett az eső is lezavarja a hídfestőket az objektumról. De már akkor le kell állni a munkával, ha a levegő relatív nedvessége 70 százalékon túl van.

Sziszifuszi munka a hídfestőké, mire végigértek a budapesti hidakon, jóformán kezdhetik előlről az egészet. És képzeljenek bele, milyen lehet ecsettel 12 tonna míniumot felvinni a Szabadság-hídra. Aztán pedig 14 tonna pasztellszürkét. A míniumot 35 ezred, a pasztellszürkét 90 ezred milliméter vastagságban kenték.

Aztán jött a többi: ahogy a Margittal végeztek, nekiugorhattak a vasúti összekötőnek.  70-ben már festeni kellett a legújabbat, az Erzsébetet is. A korabeli cikk szerint ez azért vált szükségessé, mert "a hídon áthaladó gyerekek mániája: ütógetik, kopogtatják a korlátot, mert cseng, bong, jól hallatszik az egyik partról a másikra. A felelőtlen játszadozást most drágán kell megfizetnie - sajnos, nem azoknak, akik a kárt okozták."

A 66-os cikkben jósolt hídfestési sorren megváltozott, a Margit beelőzte a Petőfit, amelyen 1970-ben dolgozott a speciális hídfestő brigád. A képen is látható munkásoknak ezt követően kellett letenniük a hídfestő ecsetet, mert következett a legrégibb, a Lánchíd kozmetikázása.

A hídfestő brigád tagjait nem énekelte meg munkariportban a Népszabadság. A Duna fölötti munka hősei 1964-ben, az Erzsébet-híd elkészültekor kerültek be utóljára a lapba. Ekkor a hídépítők közül többen is szót kaptak a lelkesítő írásban, amelynek szerzője erősen kezdett: "Új munkahelyekre, új munkasikerekért indulnak harcba a hídépítők, a névtelen hősök, de a Dunát átívelő karcsú alkotás ott marad, hirdetve kezük munkáját." A cikkben szót kap Török István is, akiről megtudhattuk, hogy a 24 éves tiszaluci fiú korábban villanypóznákat festett, onnan rendelték a hídra. Felhozta a feleségét is, megmutatta neki a hidat, a keresztpilont 40 méter magasban, hiszen azt is ő mázolta.

Török István hídfestési tanácsa az utókor hídfestőinek pofonegyszerű: "Csak arra kell vigyázni, hogy egy ujjnyi se maradjon mázolatlanul. Ez nem villanypózna, ezt az egész ország látni fogja. Meg kell becsülni az ilyen munkát."

Megfogadhatná más is.